Lányunk elkerült egyetemre és zülleni kezdett? Mit tegyünk, hozzuk haza?
18 évig egy pedáns, szorgalmas, jó tanuló gyerek volt.
Minden év végén színötös, érettségit dicséretekkel tett, okos, nyelveket beszél. Felvették oda, ahová egész gimiben vágyott, erre züllik...
Vidéki egyetemre jutott be, albérletben lakik, kéthetente jön haza. Így akkora kontrollunk már nincs felette, mint korábban, én ebben érzem a gondot. De itthonról, ingázva nem tudna bemenni, mert van, hogy már 8-tól órája van, levelező nincs. Harmadévtől tudna átjelentkezni, de most pedzegeti, hogy esetleg maradna, mert tetszik neki a város, a szaktársaival is jóban van, jó az egyetemi közeg.
Egyre felelőtlenebb és nemtörődöm.
Februárban elment sítáborba, 2 napig nem hallottunk felőle, mert véletlenül összetört a telefonja. Kiderült, hogy részegen leejtette a szállás erkélyéről.
Most annyit ivott egy bulin, hogy mentővel vitték kórházba, szanaszét lett szurkálva az infúzió miatt a keze, úgy néz ki, mint akit összevertek.
Kérdeztem, hogy a nyári gyakorlatot elintézte már, beszélt azzal, aki tud ebben segíteni? Nem, de majd intézi, még nem tudja mikor, de úgyis mehet majd.
Vagy elmentünk meglátogatni még tavasszal, mert akkor már 3 hete nem jött haza, mondván, tanul sokat. Csengetünk, lakótársa nyitott ajtót, azzal, hogy a lányunk nincs otthon, együtt indultak el este, de ő másik társasággal tartott és egy ismerősénél aludt szerinte. Nagy duzzogva ért haza, hogy mi mit keresünk ott, meg sem volt beszélve és ne menjünk oda bejelentés nélkül. Kérdeztük, hol aludt, nem válaszolt, arra sem, hogy miért nem jött haza, ha ennyire ráér?
A jegyei jók, vizsgái elsőre sikerültek eddig mind. Nem csúszik, szép eredménnyel végzett most is, szereti, amit tanul. De látom, hogy megy a lejtőn, nem tudom, meddig toleráljuk? Apja szerint haza kell hozni, felvételizzen újra az itteni egyetemre, addig meg menjen el dolgozni valamit.
"naponta kell hazahívnom, írni kell valahányszor átszállok a vonaton, mikor érek fel intrire, ha hívnak és nem veszem fel kikérdeznek, hol jàrtam"
Jézus! Én szeretem a szüleim, de van, hogy éppen nem veszem fel a telefont, és két nap múlva jut eszembe visszahívni. Meg van, hogy elmegyek 4 napra külföldre, és fogalmuk sincs arról, hogy nem otthon meg a munkahelyemen voltam, én meg nem tartottam fontosnak tájékoztatni őket. Ha baj van, rendőr vagy kórház úgyis hívja őket, ha meg nincs baj, akkor minek aggasztani őket, hogy megint mit csinál a gyerek.
61-es. Ez nem szeretet kérdése. Egyszerűen vannak szülők akik akkor tekintik sikeresnek a gyereknevelést ha a gyereknek nincs saját egyénisége hanem pont úgy viselkedik ahogyan azt ők megálmodták. Vannak akik a gyermeken keresztül próbáljàk megélni azt ami számukra csak álom marad.
Ne érts félre, én is szeretem a szüleimet. Viszont szeretem magamat is, és tudom, hogy a lelki egészségem miatt fogok elköltözni otthonról amint önálló leszek. Vannak családok amelyeknek kell a távolság. Inkább lakjak messze és hívjak haza rendszeresen minthogy szomszédok legyünk de utáljuk egymást a másik személyiségéért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!