Az miért olyan ördögtől való gondolat, hogy a szülők esetleg elindíhatnák a gyereküket az életben legalább egy kicsit?

"Jobban is fogod becsülni, mint azt amiért nem te dolgoztál."

Na ne, legalább ezt a hülyeséget ne kezdjétek már el tolni itt. Mi mindenért megdolgoztunk magunknak, az otthonunkért, autónkért, munkánkért, de egyáltalán nem volt élmény éveken át elvállalni a sz*r melót, másodállást, kuporgatni, sehova nem járni, minden forintot félre tenni, az egész életünk 18-tól 30-ig arra ment el, hogy megteremtsük az alapokat a gyerekvállaláshoz. Az a rengeteg gyomorideg, stressz, aggodalom a pénz miatt...

Hát bocs, én baromira nem érzem, hogy jobban megbecsülném ezt, mint azok a közeli barátok, akik kaptak szülői támogatást és nem kellett szétstresszelniük magukat és kuporgatni, hogy 30 évesen legyen egyáltalán hova gyereket vállalni.

“Anno a gimis osztályomban én voltam az egyetlen, akinek nem volt számítógépe és nem csinált jogsit, az osztály kb. harmada már lakást kapott amikor továbbtanult”

Én vagyok az, aki azt írta, hogy egyedülálló tanár szülő nevelte. Ez nálam is így volt, a megye egyik legjobb gimijébe jártam, ahova főleg orvos meg vállalkozó szülők gyerekei jártak, én meg hetente kaptam 1000 Ft zsebpénzt a kollégiumba, ami már akkor sem számított sok pénznek. A többiek márkás ruhákat hordtak, Egyiptomba meg Seychelles szigetekre jártak nyaralni már akkor, mi összvissz egyszer voltunk nyaralni a Balcsin. A jogsit 25 évesen csináltam meg, az első laptopot 27 évesen vettem magamnak. Mai helyzetemet összehasonlítva viszont semmivel nem vagyok lemaradva az akkor osztálytársaimtól, sőt, nem cserélnék egyikkel sem, semmilyen szempontból. Az egyik kolléganőm szintúgy szegény, sőt alkoholista családból jött, mégis össze tudták hozni a családi házat a férjével, pedig semmiféle anyagi támogatásban nem részesült otthonról, most még az idős anyukája dolgait is ő fizeti, emellett vezető pozícióban dolgozik. Szóval ha valaki igazán akar, akkor tud, mindegy hogy milyen körülmények közül jött.

“Mi mindenért megdolgoztunk magunknak, az otthonunkért, autónkért, munkánkért, de egyáltalán nem volt élmény éveken át elvállalni a sz*r melót, másodállást, kuporgatni, sehova nem járni, minden forintot félre tenni, az egész életünk 18-tól 30-ig arra ment el, hogy megteremtsük az alapokat a gyerekvállaláshoz. “

Hát ha ennyire nem tudsz örülni annak, amit összehoztál, akkor valóban elég szar ötlet volt így csinálni a dolgokat. Lehet hogy inkább a világot kellett volna körbeutazni azon a pénzen, vagy valami olyanra költeni lakás és autó helyett, aminek tényleg tudsz örülni.

“ de egyáltalán nem volt élmény éveken át elvállalni a sz*r melót, másodállást”

Szerintem nézz szét a világban, hogy hány ember el így, nem fiatalkorában, hanem középkorúan, még mindig olyan munkát végezve, amit utál. Le kéne már szállni a földre a felhők közül…..

58

Nem az a kommentelő vagyok, de tényleg elmentek már a pitsába.

Sehol nem érdekel engem egy görög nyaralás, vagy egy új Porsche, vagy hogy botoxoljam az arcom, csak menjen a pénz. Nem ez tesz boldoggá.

Kigüriztem a lelkemet ugyanúgy, mint ez a másik kommentelő, nulla segítséggel, és folytonos szülői alázással, hogy takarodjak dolgozni. 30 évesen jutottunk oda a férjemmel, hogy talán már merünk gyereket vállalni a még mindig újítás alatt lévő házunkba. Mindeközben tudom, hogy tizenx milliókkal tudott volna a család segíteni, de NEM AKART. Nem nem tudott, nem akart! Ja, férjem 16 éves kora óta dolgozik.

Komolyan, kapjátok be. Igenis "rinyálhatunk", mert van miért ilyen "szülői" háttérrel.

És igen, én fogom vinni a gyerekemet nyaralni ÉS segíteni az élet minden területén IS. Az utolsó falat kenyeremet is megosztom velük.

Nyilván lehet a gyerek tényleg lusta, semmirekellő, aki nem arra fordítja, amire kellene a segítséget, úgy nyilván én is átgondolnám. De amíg házra kell, hitertörlesztőbe, vagy az unokára, addig mindig ott leszek!