Az miért olyan ördögtől való gondolat, hogy a szülők esetleg elindíhatnák a gyereküket az életben legalább egy kicsit?
"Mi is felnőttünk valahogy." - szokták mondani az okosok. És kifejtik, hogy ők 8an laktak egy lakásban, meg pénzük sem volt, mégis ember lett belőlük.
Mondja ezt az a korosztály, ahol mindenki depressziós, frusztrált, szorong, boldogtalan; akik cigiznek, piálnak, akiknek a házasságuk romokban, akiknek az a boldogság, ha nézik a tévét. Ez ám a felnövés, mondhatom.
És persze aki a szülőktől várná el a pénzt, az életképtelen lúzer.
És ez most így tényleg rendben van? Tényleg olyan elvetemült ötlet lenne, hogy a szülők ne csak megcsinálják a gyereket a semmire, hanem esetleg a jövőjéről is gondoskodjanak egy kicsit? Tanulmányok, jogosítvány, vagy akár egy lakás.
Igen, ez mind pénz pénz pénz (jajj tudom, dehát "nekem sem adtak").
És akkor csodálkozunk, hogy újra és újra csak egy boldogtalan, jövőkép nélküli nemzedék nő fel. Nem baj, az ember jó esetben felvehet egy lakáshitelt egy nyomorult panelra, ahol még azt is hallja, ha a szomszéd fingik egyet, és eladósíthatja magát évtizedekig.
De nem baj, legalább majd 60 évesen verheti a mellét, hogy höhö hát ezt én egyedül értem el.
"de nem jogos haragudni rájuk azért, mert nem tolták látok lakást, kocsit."
Nem azért haragszok, mert nem kaptunk kocsit, vagy lakást. Ez csak példa volt arra, hogy mennyi pénzük van, amin csak ülnek. :)
Anno már az is segítség lett volna, ha egy milliót beletörlesztenek a hitelünkbe. Vagy ha kifizetik a 300 ezres gázkazánt. Sőt, tudod elég lett volna az is, ha eljönnek is segítenek kiásni a gázcsövet a földből. De soha semmit nem ajánlottak fel. :)
17-es, háboroghatsz, de valahol igaza van annak a kommentelőnek, aki azt írta, inkább kevesebbet csavarogtak volna, de adtak volna lakásöneröt (nem komplett házat, ahogy te túlzásba esel, csak valami indítótőkét).
Én is így érzem, férjem is, neki azért tehetősek a mai napig a szülei, nagy ház, jó kocsi, mindig mindenből a legdrágább, értsd 300 ezres kávéfőző, 400 ezres tévé, de ők is elnézték, hogy külföldre mentünk évekre gyárba gályázni, hogy legyen valami kezdőtőként, inkább vettek egy kocsit 10 millióért közben...
Pedig amúgy szeretik a gyerekeiket, meg minden, csak közben nem tudom miért, mindig az volt, hogy ők sajnos nem tudnak segíteni, mert nincs pénzük. Az én szüleimet meg hagyjuk, ott egyenesen az volt, hogy legyek hálás, mert 18 éves koromig eltartottak egyáltalán.
Szóval háboroghatsz, de majd amikor a te gyereked áll ott 23-25 évesen, és látja, hogy 30 millió (mai értéken) egy sz*ros kis garzon is, és nem tud hova gyereket vállalni, meg nem tud lakást venni, valószínűleg neki is eszébe fog jutni, hogy inkább tettetek volna félre neki állandó csavargás helyett. Az csak addig buli, míg gyerek és kamasz az ember, felnőttként visszatekintve nem éri meg.
Maga a kérdés létrejötte veti fel a kérdést, hogy "Ugyan mi a fenéért kellene állandóan megfelelni?" Társadalmi nyomásnak, fősodornak, mások véleményének, közvélekedésnek stb stb.
Általában az irigy, frusztrált, támogatást vágyott, de nélkülözésben felnőtt, mások felett könnyen ítélkező "példányok" puffogtatják legjobban ezeket a bullshit közhelyes sztereotípiákat. A valóságban azonban az van, hogy a legtöbb hatalmas birodalom, céges dolog stb szinte mind apáról fiúra szállva, dinasztiák egymásutánjában, mindenki a magáét hozzátéve vált szárnyaló céggé. Csak egy példa, mivel a minap olvastam, hogy a top 10 luxusmárka első két helyezettje a Porsche és a Louis Vuitton. Az LV sztoriját nem ismerem, de a Porschéét azt nagyon is. Ferdinan Porsche még anno a Führer felkérésére létrehozta a nép-autót, azaz a "Volks Wagen"-t. A fia a háború után sportos, fiatalos autót szeretett volna, megépítette a Volkswagen Bogár műszaki alapjaira az első, a család nevét viselő autót, a Porsche 356-ost. Innentől már legenda. Egy nagyon szép, dinasztikus családtörténet hullámhegyekkel és völgyekkel és ma, a kétezerhuszas években a világ egyik legnagyobb értékű brandje. Nem startup, nem jelenidejű, garázscégből kinőtt valami, hanem családi tradíció.
Vannak ellenpéldák, minden tiszteletem azoké, akik a semmiből, néhány év alatt fel tudnak építeni egy sikersztorit, totál a saját erejükből és a saját idejükből hoznak össze egy milliárdos vállalkozást, de valljuk be, hogy ez kevésbé jellemző. Egy jól kezelt örökség, nézzük csak a régi földbirtokosokat, kastélytulajdonos családokat, ott sem kellett minden generációnak nulláról (albérletben) kezdenie, csakhogy néhány csőlátású baflasz szerint fazsagyerek legyen. A legtöbb "valamit elért" család az elődök nyomdokain járva, a saját dolgait hozzátéve építette fel lépésről lépésre azt, amije van. Szóval semmi ördögtől való nincs ebben. Sokkal inkább abban van, hogyha valaki az effélét eltékozolja, életképtelenné válik, nem jól "sáfárkodik" a reá bízott javakkal. De mondjuk ilyen esetben sem kell temetni, hiszen a negatívumok sem tartanak örökké, bármikor bárki észbekaphat, hogy hoppá, nem csináltam jól eddig, de mostantól másképp lesz. Az pedig, hogy valaki mondjuk a szüleitől megkapta a lakhatásának megoldását, és a pályakezdő energiáit már a vállalkozásába/kariierjébe fekteti, az kevésbé ördögtől való, mint évtizedekik vergődni, mint disznó a jégen, hogy hogy fizessen albérletet vagy lakáshitelt.
"A legtöbb "valamit elért" család az elődök nyomdokain járva, a saját dolgait hozzátéve építette fel lépésről lépésre azt, amije van."
Ez így van egyébként. Itt vannak pl. egy jó barátnőmék, ők mindketten olyan családból jönnek, ahol fontosnak tartották támogatni a gyerekeket. A férj megkapta az egyik elhunyt nagyszülője lakását, a barátnőmnek félretettek egy fél lakásravalót. Mikor összeházasodtak, a srác lakást kiadták, ők meg a lány szüleitől kapott pénzből, az összespórolt pénzükből (ugye albérletre nem kellett költeni, mert a srác lakásában laktak), a családi támogatásokból és némi hitelből vettek egy családi házat kevés hitellel, azt törlesztik a lakáskiadásból.
És tök jól élnek, mert megvan oldva a lakhatás, ha gond lenne, ott a lakás, a hitel sem tart sokáig, akkor már meg is tarthatják a kiadásból befolyó összeget, tudnak nyaralni, eljárni ide-oda, megvenni, ami kell, a gyerekeiknek szánják oda azt a lakást, meg a belőle később bejövő pénzt.
Szóval az ő gyerekeik is úgy indulnak már, hogy valószínűleg mindkettőnek lesz lakása. Mi meg kb. 20 évig nyögjük még a sajàthl hitelünket, és havi 20 ezret tudunk nagy nehezen kigazdálkodni a gyerekeknek, ami semmire nem lesz elég szerintem, így el kell majd adnunk az egyetlen házunkat 20-25 év múlva, ha el akarjuk indítani őket, hogy ne úgy járjanak, mint mi.
25
Egy xaros 50 m2-es lakás Debrecenben 35 millió körül van, de abba gyereket, köszi, nem vállalok. Nem, sajnos hitel nélkül nem tudom összehozni, mivel a fizum havi 350, annyit tudok spórolni, hogy számításaim szerint 25 év alatt lesz meg a 35 milliós lakás ára.
És a következő szuper megoldásod mi lesz, amivel jössz? Hogy akkor vegyek Kádár kockát 30 km-re a várostól, ami "csak" 25 millió, de legalább még 20-at rá kell költenem?
Vagy hogy a hajléktalan vegyen házat és akkor nem lesz többet hajléktalan? :)
"Hogy akkor vegyek Kádár kockát 30 km-re a várostól, ami "csak" 25 millió, de legalább még 20-at rá kell költenem?"
Azt elfelejtetted megemlíteni, hogy akkor ott 2 kocsit kell fenntartani, hogy be tudjatok járni dolgozni, azt tankolni, javíttatni, cserére félrerakni havi 150 ezer legalább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!