Mit tennétek a helyemben?

És tényleg hiányzik hogy önálló életet akarjak, mert azt szeretném, ha a szuleim részt vennének az életemben, nem csak ilyen letudjuk a vacsit ünnepekkor, megkérdezem hello-szia élsz még? jól van akkor.

Egyébként éltem már külön, évekig, távolról figyelték mit csinálok és korlátoztak a szabadságomban érzelmi manipulációkkal. de nincs karrierem. Nem találom a karrierem, viszont a megélhetéssel nincs gond, a gondom azzal van, hogy nem állnak se mögém, se mellém sőt inkább hátráltatnak. És igen nem akarok rosszba lenni velük, de szerintem úgy gondolják az én személyiségemmel nem tudnak azonosulni, ergó plö ha elmegyek Kfc-be cseszegetnek, hogy ne csináljam, mert....

És inkább meg akarnám értetni magam velük, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatunk legyen, de vagy idejük vagy energiájuk nincs még csak hogy 2 percet leüljünk beszélgetni. Meg akarok felelni nekik, de mindenbe nem tudok, vagy semmiben, de azért azt elvárhatnám, hogy törődjünk egymással, ha más nem érzelmileg. Pl ha az egyik szülőm állandóan nyaggat, hogy segítsek ezt vagy azt, mire szóbajön hogy egyeztetünk, már megsértődik hogy úgyse segítek, és akkor sírva elhajt, miközben hánytorgatja fel a vélt sérelmeit. Ez itt a problem. Ezen kellene változtatni, de szorong és elbújik a valóság elöl. Az ő szülejeikkel is volt ilyen konfliktus és néha felemlegetik, hogy hát az én apám is ilyen volt, sose értett meg engem, átvert satöbbi és tudom hogy mindíg szomorúak voltak emiatt, mégse teszik meg hogy előbbrevegyenek a saját egójuknál.