Erre mit reagálnátok? Mit tennétek, hogy viselkednétek a helyemben?

Szüleim elváltak kb 3 éve, én most 30 éves vagyok. Megnősültem, gyerekünk is van, saját házunk kb 1 órára mindkettőnk szüleitől, teljesen önálló életet élünk.

Sztori a következő: a válás óta anyám egyre rosszabbul van lelkileg és mentálisan is. Az utóbbi fél évben már abban sem vagyok biztos hogy egyáltalán ő a saját anyám e, annyira kifordult önmagából. Egyre jobban fortyog benne a gyűlölet, a gyilkos indulat, állandóan az apámat szidja, a halálát kívánja. Tőlem is ezt várja, hogy gyűlöljem és átkozzam. Én viszont hajlandó vagyok beszélni, vele, beengedem a házunkba és még az unokát is láthatja. Én ezért el vagyok hordva mindennek, én az apámat imádom, hogy lehetek ilyen gonosz vele (mármint anyámmal), nem is szeretem. Az utóbbi időben nem is kerestem. Amikor ő hívott akkor egy órán keresztül is képes volt ecsetelni, hogy az egész világ ellene van, őt mindenki csak gyűlöli, pedig ő mennyire szeretett mindenkit és mennyi jót tett, bezzeg mi csak ártunk neki. Na, merészeltem neki azt mondani, hogy én nem vagyok hajlandó több ilyet hallgatni, mert tönkremegyek bele. Ezen úgy összevesztünk, hogy végül azzal tette le a telefont hogy engem megszállt az ördög.

Ezek után én legszívesebben letiltanám és soha többé nem beszélnék vele, úgy érzem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egyes családtagok szerint ez a helyes döntés, mások szerint adjak lehetőséget a bocsánatkérésre, mások szerint ez úgysem fog bekövetkezni, szóval ha újra keres, akkor tegyek úgy mintha ez el sem hangzott volna. Megint mások szerint pedig még nekem kéne odamenni bocsánatot kérni.

Ez az utolsó teljesen ki van zárva, a többi között vívódom. Hisz mégiscsak az anyám és valaha szerettem, csak azt nem tudom elviselni akivé vált. Ha vissza tudna változni, akkor persze nem lenne semmi gond. Szeretnék minél több megközelítést keresni, más lehetőségeket és úgy gondolom itt több féle választ kaphatok mint attól a néhány családtagomtól, akikkel tudok erről beszélni.