Baj hogy megbántam hogy családom lett?
Most lehet itt jönni az "akkor is a gyereked, nem hagyhatod ott" szent szöveggel, de a kérdezőnek akkor még nagyobb pokol lenne az élete ha gyerekestől ott hagyná a pasit, mert biztos hogy mindent elkövetne mindkettő hogy kikészítsék.
Ha ott hagyja a pasinal a gyereket majd az szépen rajon hogy mit eredményezett a viselkedese.
Épp ezért kell arra törekedni, hogy az apának ne legyen láthatási joga se, ill. max csak gyámügyi felügyelet alatt.
Mert valódi veszély, hogy a láthatás alatt az anya ellen uszítja a gyereket. Viszont komoly érv az anya mellett az, hogy a gyermek lelki fejlődését súlyosan veszélyezteti az apa.
Szerintem ilyen korban a gyerekpszichológus már ki tudja mutatni, hogy apuka viselkedése miatt a gyerek személyiségfejlődése hogyan és miként károsodott.
Szerintem nem kellene olyat mondani, hogy anyuka az apukával hagyja a gyereket, mert előbb-utóbb az apuka a gyereket verni fogja, "ha nem bír vele".
Nem is ezt mondtam. Azt magyaráztam, hogy eddig az anya rendre DURVÁN le lett állítva, ha a gyerekre rá mert szólni, és aláásta a szülői tekintélyét. Ez a viselkedése később sem változna, félő, hogy a gyereket bosszú eszközeként felhasználja, az anya ellen hangolja. Az eddigi tapasztalatok alapján erre nagy az esély. Ez árt nagyon a gyerek személyiségfejlődésének, ill. az, hogy nem lehet rászólni, olyan, amilyen.
Az, hogy az apa hogyan bírna el a gyerekkel amúgy, verné-e, kiabálna-e vele stb. meg nem tudni.
Nyilván kell pszichológusi szakvélemény is, ez természetes egy ilyen eljárás során, nem mondtam, hogy ezt csak úgy bemondásra megtörténik, és máris el lesz tiltva az apa a láthatástól.
Azt mondom, hogy milyen lehetőségek vannak, hogyan kéne lépni.
Valaki írta, hogy a válásig nem mehet el otthonról, ill. nem viheti el a gyereket, ez így ebben a formában badarság. vannak esetek, amikor igen, nyilván nem csak úgy eltűnni, hanem mondjuk a rendőrséggel egyeztetni, pl. feljelentés, távolságtartási végzés folyamata alatt a gyámügy hozzájárulásával. Ha így történik, akkor a bíróság nem fogja ezt hibaként felróni, de amint megszületik a távoltartási végzés, akkor törekedni kell a visszaköltözésre, és az apuka kipenderítésére a rendőrség által, a válóperes folyamat meg elhúzódhat.
De ezt ne egyedül, hanem jogi segítséggel vívja meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!