Megbántás nélkül hogy kérjem meg a családomat, hogy szálljanak már le rólam? Amióta az anyám elköltözött, nincs életem.

Szeptembertől leszek végzős, így valamilyen szinten még "gyerek" vagyok. De az anyámmal sosem volt olyan a kapcsolatunk, hogy éreztette volna, hogy ő felettem áll, mindent megbeszéltünk, nem telepedett rám. Aztán megismerkedett egy férfivel 1 éve, aki Bécsben él. Innen az 220 km, ami valljuk be, sok egy párkapcsolatban. Ezért én is mondtam, hogy költözzön ki hozzá, igazából én bátorítottam a legjobban. 3 hete kiköltözött, minden jó, ő is jól érzi magát, én is. Viszont a családom többi tagja (nagybátyám, nagyszülők) nem hagynak békén.

Napi kétszer jönnének ellenőrizni, mama egyfolytában hívogat, de ilyen 2 óránként, hogy minden rendben van-e. Nem azt mondom, hogy ne találkozzunk, de nem kell idejönni hívatlanul napjában kétszer, aztán hőbörögni, meg ordítozni, hogy nem nyitok ajtót reggel 9-kor... Anya tesója is úgy jön ide be, mintha ez az ő háza lenne kb. Hívatlanul beállít, se nem csenget, se nem kopog, hanem ha nyitva van az ajtó, jön be és itt ül vagy másfél órát, netezik meg tv-zik. Az nem zavarja, hogy nekem dolgom lenne, itt vannak a barátnőim/barátom, vagy mennék itthonról.

Mama minden nap főzni akar, de tudom, hogy az azzal jár, hogy amikor elhozzák az ebédet, akkor a szemük láttára kell megegyem, utána még itt nekiáll mosogatni, takarítani és itt lesznek egész délután. Így már inkább mondom, hogy nem kell főzni, majd csinálok én valamit, akkor meg jön a kérdés, hogy "de mit csinálsz", meg hogy főz inkább én, ne én pakoljak itthon.

Közben meg azért nekem van rendes életem, nekem teher, hogy mindig jönnének, itt lennének. A barátom is viszonylag többet alszik itt most, és mikor próbálnak ránk törni reggelente, az kínos eléggé...

Anyát már kértem, hogy beszéljen velük, beszélt is többször. De semmi eredménye, vagy maximum ilyen pár napokig...