Minden a nehezére esik. Miért ilyen?

Tehát valójában az egész családod igénytelen, de te rávasalod az egészet az anyádra.

Kíváncsi lennék a nemedre. Egy lánytól elég nehéz ilyen szintű hímsovinizmust elképzelni, úgyhogy gondolom, fiú vagy.

Az jön le a soraidból, hogy a nő cseléd. Neki, és csakis kizárólag neki lenne a dolga hogy folyamatosan suvickoljon, meg haptákban álljon nektek.

Engem viszont úgy neveltek hogy a család egy közösség, ahol nincs semmi leosztva, mindenki megcsinál mindent amit épp meg kell.

Ez sem jó hogy mindent te csinálsz, de az sem lenne jó ha őt használnátok bejárónőnek. Mindenkinek ki kéne vennie a részét az otthoni teendőkből.

Gondolom ő azért ilyen megkeseredett, mert évtizedek óta azt hallgatja hogy a nő az csak egy házirobot, és hogy ő semmire sem jó, meg beki amúgy sem lehet egy szava sem, mert bem dolgozik. Mindentől függetlenül egy ember akkor tud produktív lenni és megfelelően funkcionálni, ha érzi hogy meg van becsülve. Ha nem érzi, akkor belefásul és a motivációja a nullára esik vissza. Szerintem depressziós és végtelenül boldogtalan. Az pedig nem javul ha továbbra is abban él hogy szidva van hogy mennyire semmirekellő. A depresszió megfelelő szakember bevonásával, és támogató környezettel javul.

21-es, nem azért lenne az egész háztartás az ö dolga, mert ö a nö és a nö csak egy cseléd, hanem azért, mert ö az egyetlen az egész családból, aki még életében nem dolgozott, nem csinál semmit. Pénzt nem hoz a házhoz, tanulni nem tanul, nem képzi magát, nem tüz ki maga elé célokat se, amit aztán el akar érni, szóval mondjuk ki: semmi haszna nincsen. Akkor már legalább a háztartást látná el, ez a gondolatmenet van mögötte. Ha az én családomban a párom lenne ilyen, vagy lenne egy léhütö gyerekem, akkor töle várnám el ezt mindet. Nehogy már a férj, aki egész nap a földeken dolgozik, álljon neki este nyolckor porszívózni, mert anyjuk ma se csinált semmit. Valóban a házimunka is munka, nem is kevés, nem is könnyü. Meg kell becsülni természetesen, nekem is ez a véleményem. Ha el van végezve rendesen. De ha nincs, mint ahogy kérdezö is állítja, akkor mi megbecsülni való van rajta? Kérdezö anyja egyáltalán nem takarít, utálattal föz, saját magára is igénytelen, és pont ö az, aki állandó feszültséget kelt a családban, pedig ö lehetne a biztos pont a családja életében.

Pont, hogy nem öt szidják, hanem ö szidja a családját. Hogy elmenjen dolgozni, azt meg nem tiltja neki senki. Ha már annyira haszontalannak érzi magát.

Arra próbáltam rámutatni hogy ez a nő boldogtalan és depressziós. Egy ilyen embernek pedig nem jön a semmiből a motivációja. Sokan azt hiszik hogy a depresszió annyi, hogy az ember szomorú. Pedig az csak egy melléktünete. A fő gond amit a depresszió okoz, a motiválatlanság. Épp innen lehet felismerni a kórképet. Attól nem lesz jobb ha itt most kollektívan szidjuk, megfelelő szakember segítségével viszont lehet rajta javítani. De a családjának ez eszébe sem jut, csak az elvárások vannak, azt várják hogy csettintésre "javuljon meg", miközben a helyzete változatlan marad. Ha boldog és kiegyensúlyozott élete lenne akkor elvégezné a házimunkákat, és nem lenne ilyen frusztrált, harapós.

Én biztos nem tudnám évekig elnézni hogy az anyám ilyen állapotban van, nem ellene fordulnék, hanem mindent megtennék hogy kimásszon ebből. Nem belerúgnék egyet, hanem segítenék lelkileg rendbejönni.

Egy depressziós emberrel nehéz, mert morog, támad. Aki így viselkedik, azzal nehéz kedvesnek lenni, de muszáj, hogy felismerje a helyzetét, és valamilyen szinten szégyellje el magát amiért negatív a családtagjaival szemben. Amint megvan benne ez a felismerés, a gyógyulás útjára lép. Ha a negativitásra negativitást kap vissza, az egy végtelen spirál, amiből nincs visszaút. Ha viszont elkezdenek máshogy hozzáállni, azt egy idő után visszatükrözi akaratlanul is. Egyszerű pszichológia.

De szidjátok csak nyugodtan, csak mondom hogy attól nem fog változni semmi. Én kiszálltam.

#26: Átérzem a helyzetet, biztosan nem lehet egyszerű és nem is a te feladatod lenne, hogy ezt megold. De sajnos attól még a szidás nem

fog javítani a helyzeten. Apukáddal próbáltál beszélni erről? Gondolom neki nem mondja olyan könnyen, hogy hallgass a neved.

Nem is feltétlenül a te felelősséged megmondani neki. Édesapádnak kéne társként fellépni, nem kikullogni a műhelybe. Kedveskedni neki, kérdezni, meghallgatni, spontán meglepni egy virággal, akármi. Megnyitni. Mint mondtam, nehéz helyzet, nem megy egyről a kettőre. Rengeteg türelem kell hozzá.

Ha sikerülne tüzet vinni a kapcsolatukba, elérni azt a szintet mint amikor összejöttek, kialakulna egy megújult szövetség köztük. És akivel igazán bensőséges nexusban van az ember, nem csak úgy élnek egymás mellett, arra hallgat. Szépen rá lehet vezetni a pszichológusra, de rengeteg meló és idő. Szőnyeg alá söpréssel nincs változás.

Resetelni kell szép lassan. Hogy visszataláljon önmagához. Biztos vagyok benne hogy nem volt mindig ilyen, mert akkor eleve össze sem jöttek volna.

21, te ezt az ökörséget miből szűrted le?

Annyi a baj hogy az agyára ment a semmitteves, igenytelen lett. Nem arrol van szo h nem becsülik szerintem.

De egyszeruen leépíti az hogy nem kell munkaban kihívast megugrani,teljesíteni, kollegakkal együttmüködni, beszélgetni stb..hanem csak van. Jól latja a kerdezo egy kis más jellegű elfoglaltsag kell neki. Egyebkent en is amikor nem volt allasom, es par honapig nem is talaltam nagyob magamba zuhantam, rossz volt ugyanaz minden nap. Nem elegitett ki a fozes stb..

29, a kérdező soraiból szűrtem le. Nem azzal jött hogy aggódik az édesanyjáért és hogy lehetne ezen segíteni, hanem hogy mennyire semmirekellő az anyja.

Rengeteg minden leszűrhető abból ahogy valaki egy másik emberről beszél.