Hogy beszéljem meg a szüleimmel, hogy ott akarom hagyni az egyetemet és szakmát akarok tanulni?

"Szociális fóbiával meg semmi irodai munkára nem fognak felvenni. Egy boltba sem merek bemenni, akkor hohy fogok vezető lenni meg karriert építeni?"

És sok-sok idegen lakásba hogy fogsz bemenni, megbeszélni az ott lakókkal, hogy mi akarnak, kifesteni a lakást? Vagy gondolod, egy szobafestö - vagy bármilyen más szakmunkás - otthon a saját szobájában home-office-ban dolgozik és a kész munkát interneten átkülöni a megrendelökhöz?????

Szerintem, ha a szak tetszik, szívesen foglalkozol vele, megy és érdekel is, amit tanulsz és a van lehetőséged a folytatásra, akkor végezd el a képzést. Hátrányod nem származik belőle, közben is tudsz még gondolkozni (mivel foglalkoznál legszívesebben, mi menne a legjobban, mik érdekelnek, mivel mennyire tudnál tervezni stb.) és utána még mindig el tudsz végezni egy másik képzést is. Nem vagyok annak a híve, hogy "amit elkezdtél, akkor azt fejezd is be" stb., stb., de hirtelen felindulásból sem szabad dönteni és én azt érzem, hogy téged is inkább a bizonytalanság, a félelem, aggódás és társai az, ami eltántorít. Persze, ha nem szereted, nem érdekel, szenvedés az egész és a hátad közepére sem kívánod, akkor hagyd ott a szakot és tanulj inkább olyat, amit szívesen csinálsz. Csak azt mondom, hogy érdemes átgondolni és időt adni magadnak, mielőtt egy ilyen "jelentősebb" döntést meghozol.

Egyébként én abszolút átérzem magát a problémát. Én is egy klasszikusan "büfészaknak" mondott szakon tanulok, mert ez érdekelt és ez volt számomra a legszimpatikusabb szak, ezt szerettem volna tanulni. Ebből a szempontból egyáltalán nem is csalódtam a szakban és nagyon szeretem, ugyanakkor már most látom, hogy nekem ebben jövőm nem lesz. Nem vagyok olyan személyiség, alkat vagy nevezhetjük bárhogy, aki erre alkalmas. Sokkal nehezebb boldogulni ezekkel a szakokkal, amik nem egy konkrét szakmát adnak a kezedbe (pl. egy fogorvosi szakon fogorvosként végzel, majd el tudsz helyezkedni fogorvosként és ez azért elég egyértelmű pálya) és rengeteg múlik azon, hogy saját magad mit tudsz beletenni. Ebbe jócskán beletartozik a személyiség is, és szerintem ezt nem szabadna elviccelni azzal, hogy "fúj életképtelen stb.".... undorítónak tartom ezt a fajta hozzáállást és véleményt, amit itt is páran felvonultattak. Igenis vannak olyan emberek, akiknek nem olyan jók a kommunikációs és szociális képességeik. Sokaknál nem is feltétlenül beszélhetünk pl. mentális problémákról, hanem akár egy szimplán introvertált ember sem biztos, hogy alkalmas egy olyan pozícióra, amiben emberekkel kell dolgozni, emberek vesznek körül, állandó mozgás van körülötted stb. Ezek az emberek pedig nem életképtelenek vagy nem hülyék... Simán lehetséges, hogy egy teljesen jó szándékú, jó lelkű és jó képességű emberről beszélünk, aki szimplán a személyisége miatt nem tud érvényesülni egy adott területen. Ez pedig igenis komoly dilemma, nem egyszerű megtalálni azt a foglalkozást, ami hozzád való és amiben ki tudsz teljesedni (ahol jól érzed magad, érvényesülsz, meg tudsz belőle élni, szellemileg kielégít stb., stb.).

46-os

Szerintem még abban az esetben sem elfogadható az, ahogyan néhányan beszélnek vele vagy róla. Nem mindenkit vesznek körül olyan emberek (akár család, akár barátok, akár társ stb.), akikkel őszintén lehet beszélgetni és, akitől támogatást kaphat az ember. Márpedig nagyon sok múlik ezen, és ennek a hiánya csak fokozhatja a bizonytalanságot, frusztrációt, félelmeket, aggodalmat stb., stb. Jobb híján pedig itt van ez az oldal, ahol mindenkinek adott a lehetőség, hogy elsírja minden búját baját vagy némi segítséget, támogatást, tanácsot kérjen. Ha valaki kiírja ugyanazt a kérdést mondjuk 50x, nem feltétlenül arra utal, hogy az illető életképtelen... lehetséges, hogy szimplán némi megértésre stb. vágyik, mert egy olyan krízisben van, amit egyedül nem tud feldolgozni. Ilyen pedig bárkivel megtörténhet.

Én nem hagynám ott.

Nem tudom te hol élsz, de én tavaly diplomáztam,közgazdász vagyok,most mesterre mentem tovább és a szakmában dolgozom,irodában. Nem igazán kell emberekkel érintkeznem a kollegáimat kivéve ,inkább csak emailben. 350et keresek frissdiplomásként. 9-től 5ig dolgozom és fizikailag egyáltalán nem fáradok le ,talán csak agyilag egy picit,de mellette van életem.

Nem tudom te miről beszélsz, minden diplomás ismerősöm a szakmájában dolgozik és igenis jól élnek.

Szakmunkásként többet érintkeznél emberekkel, a kollegáid sem lennének túl értelmesek + hidd el nekem nem keresnél olyan sokat...

De a te döntésed.

24N

Szociális fóbia, kommunikációképesség hiánya stb. stb.

Gondoltál már arra, hogy esetleg pszichológussal/pszichiáterrel kezeltesd magad? De tényleg.. Ha tudod hogy ilyen mentális problémáid vannak, akkor mitől olyan nehéz elmenni szakemberhez aki segítene? Oké, Magyarországon élünk ahol gyakorlatilag tabu a mentális egészség, de könyörgöm már. Hulladékként akarod leélni az egész életed, vagy szeretnél meglenni emberek között is?

Tudod az a helyzet, hogy sugárzik rólad az életképtelenség és beszariság. Nehogy azt hidd hogy elmész hiányszakmára azt repülnek a milliók havonta. Alkalmazottként egyáltalán nem keresnél jól, saját vállalkozást meg nem ilyen beszari fóbiás emberek csinálnak, mert a konkurencia meg a bürökrácia és a saját alkalmazottak szanaszét szedik őket.

Ezzel a szuper hozáállással nem tudom mit akarsz elérni az életben.

MENJ MÁR EL PSZICHOLÓGUSHOZ ISTENEM, nem ciki. Ha testileg nem ciki egészségesnek lenni akkor mentálisan sem az.

Ha rám hallgatsz elmész pszichológushoz és pszichiáterhez hogy terepiával meg ha szükséges akk gyógyszerrel helyrekajátok a fóbiád, aztán elvégzed az egyetemet és növesztesz magadnak kis tököt is. Büfészakos alapképzések után amúgy meglepően jó mestereket lehet találni, amik valóban hasznosak.

Aztán persze minden a te döntésed, azt csinálsz amit akarsz, felnőtt vagy.