Mit tegyek, ha apukám nem engedi hogy eladjam a biciklimet?
Pedig 850 ezer tényleg nem nagy pénz.
Akinek ez sok, az valamit elcseszett nagyon csúnyán.
A kérdezőnek meg senki nem tiltotta meg, hogy a pénzen bringát vegyen, teljesen más okból nem adják el a jelenlegi biciklit.
Nem igaz, hogy nem jutott el az agyatokig a probléma. Mondjuk ez megmagyarázza azt is, hogy miért sok pénz 850 ezer Ft.
17 éves vagyok egyébként
Olyan anyagi helyzetben vagyunk, hogy egy átlag magyar családnál kicsit több dolgot megtehetünk. Két autónk van, minden hétvégén lazán eltudunk menni valahova, ha elromlik valami (például a laptopommal történt ilyen távoktatás elején), akkor nem okoz gondot, hogy azonnal tudjunk újat venni. Viszont gazdagok sem vagyunk, és nem kapok meg mindent.
Egyébként régebben mondta, hogy nem akarja kitörjem a nyakam vagy valami. De a mostani bicikimmel is simán tudnám olyan helyzetbe hozni magam, tehát igazából szerintem tök mindegy. Hamarosan amúgy is meg tudnám venni ezt a biciklit, úgy hogy nem hiszem, hogy azért nem engedi, mert féltene. De ki tudja.
De a mostani bicikimmel is simán tudnám olyan helyzetbe hozni magam, tehát igazából szerintem tök mindegy.
Akkor a bicikli csere is tökmindegy nem? :D
Úristen mi történt itt a kommentekbe?!
Már komolyan én is félek feljönni gykre az ilyen mocskolódó emberek miatt,mert amit idetoltatok az nem kritika.
1. Mindenkinek gondja van itt a szövegértelmezéssel? Megmondta hogy dolgozott,megmondta miért adná el a régi biciklit,megmondta hogy mire használná és miért(holott nem is ez volt a kérdése). De itt mindenki csak azt keresi mibe köthet bele.
2. Miért kell mindig a másik zsebébe turkálni hm? Mindenki azon sír-rí hogy más minek vesz annyiért azt amit akar,az ő dolga,nem a tied.
3. Természetesen lekell fikázni mindent ami drága,mert "túlárazott szar". Szerintem pl ilyen kategória az iPhone de ettől még nem ordítom le senkinek a fejét "Úristen te ilyen szarokra költöd a pénzeeed?! Már 40ért is lehet telót venni!!!",persze az ilyenek se értik meg hogy manapság már lehet telefonon is dolgozni...na mindegy is.
4. Szerintetek hogyha a hobbijàra ekkora összeget akar költeni akkor nem nézett utána,pl. Szervizköltség meg ilyenek? Nem itt szimplán mindenki tiszta hülyének nézi mert 17 éves és van egy normális hobbija.
5. És igen ha akarod összetudsz szedni egy nagyobb összeget is pl ajándék pénzekből,nekem is lett egy viszonylag nagyobb összegem amit 10 éves korom óta gyűjtök,tavaly megvettem belőle az első saját telefonomat és vettem belőle egy nagyobb akváriumot,látjàtok én is gyerekként nem cigire költök hanem azokra amiket szeretek,ugye mennyire normálatlan vagyok?
#98.
Az iphone is csak addig amíg nem szeded az atomjaira mivel ott látszik a valódi precizitás és minőség... mert ugye minden telefon ugyan úgy néz ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!