Most emiatt tényleg meg kell sértődni mert nem tudunk elmenni?
Az unokatesómnak jövőhéten szombaton lesz az esküvője, az ország másik végébe persze.
Eddig ugye úgy volt, hogy megyünk. Viszont a kislányom pénteken elesett az oviba és eltörött a karja. Jövőhéten kedden fog kb kiderülni, hogy kell e műteni. Addigra lesz orvos aki a CT leltet megnézi (de több mint valószínű).
Szóltam nekik, hogy ne haragudjanak de ebben az esetben ezt kihagyjuk. Teljesen fel volt háborodva, hogy ő megrendelte a kaját, ki van fizetve és mekkora bunkók vagyunk.
Küldd el a szomszédod magad helyett, hogy meglegyen a létszám 😅
Talán, majd ha már neki is lesz gyereke, megérti.
8 válaszolo ,gyerekemnek már tört el ujja jėgkorcsolyázås közben .
azonal elmentünk az ügyeletre meg rögeneztėk nem kellet várni az eredmėnyre azonal megvolt sinbe raktåk .
fájt neki persze .
43#
Jaj nekem meg a kislábujjam tört el, tehát akkor akinek beszakad a koponyája, annak is ugyan olyan? -.-
Ha nem műtik, "csak" gipsz, úgyis látod - még akár pénteken is- a lányodon és te ismered, hogy gipsszel lesz e kedve esküvőzni.
A nagyobb fiammal mennék, mert ő stramm,és egyáltalán nem zavarná. A kisebbel már biztos nem indulnék el, mert ő teljesen más típus,ő nem venné
az akadályt.
Az unokatesónak meg ez a nagy napja, neki ez fontos, legyen tökéletes.
A létfontosságú vendég mondaná le (tanú, szülő), az para, de ez nem.
46.
Mert most van a szezonja, vagy mi.
Én biztosan nem mennék és a másik fél részéről meg se sértődnék! Ők, ha akarnak, akkor sértődjenek meg nyugodtan! Ezt úgyis csak akkor fogják megérteni, ha már nekik is lesz hasonló bajuk, addig nem tudjak felmérni a dolgokat!
Nálunk a legnagyobb fiunk kezét kellett műteni, drótozni törés miatt, ráadasul mire megfejtették, hogy mégis törött (a röntgenen nem látszott), addigra elkezdett rosszul összeforrni. Utána még a drótok eltávolítasáig nyitott gipsze volt, hogy legyen helye dagadni a karjának... Iskolába se mehetett műtét után 2 hétig.
Jobbulást kivánok a kislányodnak! Drukkolok, hogy minden rendben legyen és a lehető leghamarabb meggyógyuljon! ❤️
Kelleni nem kell, de joga van hozzá, hogy megsértődjön. Ha viszont felnőtt fejjel képtelen felfogni, hogy egy 4 évest törött karral nem viszünk esküvőre, és ebben a helyzetben a szülő nem szívesen bízza másra a gyereket (ha egyáltalán van rá lehetősége), akkor az az ő szegénységi bizonyítványa.
Ha nagyon ragaszkodik hozzá, fizesd ki a részed (nem, mintha amúgy nem fogyna el, de mindegy), a kapcsolatot pedig minimálisra állítsd vele innentől kezdve.
Az unokatesó sértése ha jogos, ha nem, akkor se fogod befolyásolni. Érzéketlen tuskó? Az. Szóba állnék-e vele innentől? Tuti nem. Elutalnám/elküldetném az összeget, amit szántam (vagy minimum a kaja árát), aztán kalap-kabát.
Aki meg egy törött karú, frissen műtéten átesett gyerekkel menne esküvőre, az szégyellje magát, hogy ilyen érzéketlen zsák szr a saját gyerekével szemben. Btw, ha gyereknek fáj a karja majd, (és hát 4 éves, aki igen kevéssé tudja még kontrollálni az érzései kimutatását) és elkezd nyűgösködni, sírni az esküvőn, gondolom mindenki örül majd, beleértve az unokatesóékat is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!