A gyerek vagy a haldokló számít jobban?

Apad az edesanyjat veszitette el. Hiaba nem volt szoros a viszony, gondolom neki, az o lelkibekejenek kellett az, hogy biztositsa az anyjanak a bucsut, meg akkor is, ha nem volt tudatanal, ugy erezhette, hogy az o felelossege, hogy "meltokepp" zaruljon az elete, megha ez igy kivulrol nem is ertheto.

Ti pedig igazabol nem voltatok tul fiatalok a dologhoz. Sajnalom, hogy megrazo volt a latogatas, de ugy gondolom, hogy a halallal eloszor szembesulni az mindenkepp nehez.

11 éves voltam, amikor apai nagymamám agyvérzést kapott és kórházba került. Apám mesélte hogy csak engem akar látni, de ő kőkemény arccal kijelentette, hogy márpedig az kizárt, mert csontsovánnyá fogyott, és nem kell engem ilyesmivel terhelni. Akkor olyan kis beletörődő csendes voltam, de nagyon szíven ütött.

Most felnőttként ez az egyik dolog amit soha nem tudtam megbocsátani apámnak. Mert ne ő döntse el, hogy mi volt jó nekem adott pillanatban. Én látni akartam vola, mert szerettem; ő gyűlölte a szüleit, és inkább emiatt ártott neki még ott is.

Ez az adott gyerekek érettségétől, empátiájától, és a kapcsolat milyenségétől függ.