A gyerek vagy a haldokló számít jobban?

Hát ez nagy dilemma.

A gyerekek már elég nagyok, hogy megértsék.

Én 12 voltam, amikor bevittek mamámhoz a kórházba elbucsuzni. Sokat sírtam utána, haragudtam a szüleimre. De így felnőttként azt mondom, hogy jól tették, hogy bevittek.

Mondjuk nálunk szoros volt a kapcsolat.

Ha alig van tudatánál, akkor ez miért a "haldokló kívánsága"?

Mondta, hogy ezt akarja, vagy csak az apuka erőlteti?

Nekem pl a nagyszüleim maguknál voltak valamennyire, és nem akarták hogy bemenjenek az unokáik. Nem akarták, hogy úgy lássuk őket.

Az utolsó nagyszülőm, mamám most haldoklik. 27 vagyok. Akarhányszor bemegyek, nem tudok utána aludni napokig. Fáj a szívem, rosszul vagyok. Megvisel felnőttként is ez a látvány. Egy kisgyereknek szerintem még nagyobb trauma lenne.

A férjed az önző, hogy erőlteti a dolgot.

Szerintem rá kéne jönni, hogy a halál az életünk része, és nincs miért megvédeni tőle magunkat. Borzasztó, de sosem lesz kevésbé borzasztó, viszont olyan biztos dolog, mint a születés. 13 évesen vesztettem el két nagyszülőmet is, egyikükkel nagyon közeli, másikukkal igen távoli volt a kapcsolat. Nem ezen múlt, mindkettő borzasztóan fájt.

Szerintem ez nem olyan szituáció, amiből ki kéne emelni a gyerekeket, s pláne most kéne példát mutatni, hogy nem csak akkor foglalkozunk valakivel, amikor az illető tud róla... Hogy is fogalmazzam. Ez világszemlélet, de én úgy vélekedek, hogy ennyivel tartozunk felmenőinknek, szeretteinknek. (Persze van aki sírgondozással sem foglalkozik, mert a "halottnak már mindegy", tehát ez is felfogás kérdése, én úgy gondolom, hogy egyiknek sem mindegy. Ez mindenki saját döntése.)

Nos, a halállal, az idő múlásával előbb utóbb szembesülni kell, nem lehet burokban tartani örökké a gyerekeket. Persze tudom,jelen civilizacionk erről szól, nem tudomást venni a halálról, elrejteni, amennyire lehet.

Milyen kijelentés már az, ne haragudj,hogy "ne rontsák el a szép emlékeket?" Ezt a bugyutaságot valaki egyszer kitalálta, mások meg kapva kapnak rajta, és szajkózzák tovább. Ha a gyereknek voltak szép emlékei, azok kitorlodnek, megsemmisulnek, elhomályosulnak attól, mert utoljára nem élete erejében látja a nagymamát? Mert ez igy nettó marhasagnak hangzik.

Menjen be a gyerek és utoljára fogja meg a nagymama kezét. Nagymamának is jól fog esni talán tudata utolsó felvillanásával még reagálni is fog valahogy. Komolyan mondom, a gyerekeink napi szinten kapják az agysorvasztást, a szellempusztitást a különböző social mediákbol, az idiotábbnál idiotább tv programokbol,de attól félünk, vajon a haldokló nagymamával való találkozás nem traumatizálja e egy életre. Ez már a végjáték, komolyan.