Kizárni a nagyszülőket az életünkből? Kevereg bennem a bűntudat az érzés miatt, illetve a düh, miattuk...

Sziasztok!

Nem is tudom hol kezdjem a kis "történetemet". Még évekkel ezelőtt, volt egy párom,

akivel nagyon szépen, turbékolva indult a kapcsolatunk, a világon minden a legnagyobb rendben volt. Szerettük volna együtt elkezdeni a közös életünket, viszont nem volt annyi megtakarításunk, hogy ezt azonnal megtegyük. Gyűjtögettünk a hónapok alatt, majd ezt látván az én nagyszüleim felajánlottak egy anyagi támogatást. Nem milliós tételről volt szó, pár százezerről. "Ajándék" címszó alatt, ezt odaadták nekünk, hogy hamarabb eltudjunk indulni az életben. Elsőnek el sem akartuk fogadni, de ők tukmálták, hogy szívesen adják, nekik nem számít, de nekünk éppen jól jön...hát elfogadtuk. Telt, múlt az idő, jött az eljegyzés, a közös otthon, a közös autó... Majd egyik napról a másikra minden megváltozott a kapcsolatunkban. A párom megcsalt, jöttek a folyamatos veszekedések, verbálisan bántalmazott, nem egyszer mentem haza arra este, még munka után, hogy ő tajrészeg. Beláttam, hogy hiaba törtem teljesen össze, fel kell állnom és továbblépnem, saját magamért, a lelki egészségemért.

Abban a helyzetben amikor nekem a legnagyobb lelki támaszra lett volna szükségem, a nagyszüleim meglátogattak és közölték velem, hogy amit addigra már évekkel ezelőtt adtak pénzt, azonnal követelik vissza. Ott voltam "egy szál gatyában", lelki roncsként, otthagyva mindent, az otthonomat, az addigi életemet, kaptam tőlük ezt vigaszul. Nagyon rosszul esett és esik is a mai napig, hiába teltek el az évek.

Nem kertelek, ők gazdagok, nem azon a pár százezren múlott nekik bármi is. Az fájt, hogy ami addig ajándék volt, ők azt kőkeményen bevasalták rajtam, holott pontosan tudták, hogy a következő időszak akkor nekem a túlélésről szólt. De nem hatotta meg őket. Hazudtak.

Kifizettem nekik mindent és azóta belémvésődött, hogy anyagiakban soha többet, senkinek nem engedek teret a magánéletemben, illetve nem kell senki segítsége, megteremtek mindent magamnak, hogy ne kerüljek még veletlenül se ilyen kiszolgáltatott helyzetbe.

Azóta megintcsak évek teltek el, nekem új párkapcsolatom lett, évek óta együtt élünk, felépitettünk egy egzisztenciát, hamarosan jönni fog a gyerkőc. :) Határtalan a boldogságunk. Vagyis az enyém nem teljesen... Ezt a sok éves sérelmet nem tudom elengedni, hiába, hogy akkor nem szákitottam meg a kapcsolatot a nagyszüleimmel. Az utóbbi időben ismét eszméletlen anyagiasak kezdenek lenni és már megint próbálnának az életembe belemászni. Ezt persze nem engedem, a párom és magam miatt se... A párom eszméletlen jó ember... ott segít mindenkinek ahol tud, egy csepp rosszindulat nincs benne, soha nem is volt. Ellenben most a nagyszülők őt kezdték el kikezdeni, sz.rba se veszik, persze ezt nem előtte, csak a háta mögött mondják...kétszínűek.

A párom ha nőnap, születésnap, névnap volt, ment felköszönteni mindenkit, húsvétkor locsolkodni. A napokban volt neki a születésnapja, viszont a nagyapám kijelentette, hogy "ő nem költ erre az emberre egy forintot se"...de az bezzeg jó, amikor mi megyünk.

Eddig is kötelező körnek éreztem ezt az egészet, viszont a kijelentése után, amit mégcsak nem is mert nekünk mondani (máshonnan hallottam vissza), végképp elegem lett. Nem az anyagiak, nem az hogy költsenek...csak annyi, hogy ne nézzék már szrba se azt az embert, akivel együtt élek, aki a gyermekem, az egyetlen dédunokájuk édesapja lesz!

Valaki volt már ilyen helyzetben? A gyermekkorom szép volt velük, egyetlen nagyszüleim, nagyon-nagyon szerettem őket, foggal, körömmel ragaszkodtam hozzájuk... viszont felnőttkoromra realizáltam, hogy sajnos mérgezőek és nem fogom hagyni, hogy az életem szerelmét kikezdjék. Rajtam már áttapostak, rajta nem fognak, mert nem hagyom.

Már megfordult a fejemben, hogy kizárom őket az életünkből...rossz ember lennék emiatt?