Miért lett luxuskegy az, hogy a nagyszülők vigyázzanak néha az unokáikra?
Igen, a mai nagyszülők kérdés kapcsán jutott ez eszembe, de máshol is összefutottam már a dologgal...
Szóval, ma megkérdezte valaki, jogosan haragszik-e az anyjára, mert az szó szerint soha nem akar vigyázni az unokára, még olyankor sem, mikor az anyuka orvosi vizsgálatra akarna menni, ahova nem vinné a gyereket.
Már az elején megjegyezte, hogy nem folyton lepasszolni akarja a kicsit, csak bizonyos alkalmakkor jól jönne a segítség.
Erre a kommentelők 90%-a nekiesett, hogy magának szülte a gyereket, oldja meg, nem a nagyszülő dolga vigyázni rá, mit képzel, hát annak a nagyszülőnek van saját élete, felnevelte már a gyerekeit, neki nem "kötelessége" az unokával találkozni, satöbbi.
Majd elhűltem a válaszok láttán. Most a többség tényleg úgy gondolja, hogy valamiféle kiváltság az, hogy a nagyszülő esetleg havonta egyszer vigyázzon 2 órát az unokájára? Vagy ha kéthetente egyszer 2 órát felügyel az unokára, akkor már egyből nincs élete, szabadideje a nagyszülőnek?
Nagyon gáz volt ezt olvasni, hát kire számítson az ember ebben a világban, ha még a szüleire sem tud, mert nem lehet semmit "elvárni". Nem is elvárás ez, csak mittudomén, nem az a normális, hogy az ember szereti a gyerekét, akkor a gyereke gyerekét is szereti és örömmel van vele? Vagy ha nem, akkor nagy áldozat annyit segíteni a gyereknek, hogy néha vigyáz az unokára?
Miért ugrott neki mindenki acsarkodva a kérdezőnek, hogy pofátlan módon be akarja osztani az anyja életét, még kihasználni, még babysitterként tartani, mert esetleg 1-1 alkalomra megkérné, hogy vigyázzon rá? Mi ebben a kihasználás, nem kétnaponta akarta leadni, hogy bulizni menjen...
Most komolyan ott tartunk, hogy egy nagyszülőnek áldozat havonta egyszer vigyázni a gyerekére és az ember senkire nem számíthat, és akkor ezt kellene normálisnak tártani meg nem haragudni érte, hanem jópofát vágni hozzá?
A képemről lesülne a bőr, ha a gyerekem ilyen minimálisan sem számíthatna rám...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
92-es, igen, én is elgondolkodom rajta, milyen családból jönnek ezek az emberek, akik normálisnak tartják, hogy egy nagyszülő soha, de soha ne bírja még egy órára se bevállalni az unokát még ahol alap, hogy mindenki csak magára számíthat gond esetén, mert még a szülei is telibe fossák...
Milyen nagyszülők lesznek belőlük? Vajon majd az ő gyerekük is úgyegy orvoshoz, hogy viszi az unokát, mert a válaszolók inkább élik az életüket és nem lesz egy órájuk segíteni a saját leszármazottainak?
Micsoda érdektelenség, szeretetlenség, közömbösség.... :/
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az csak téged minősít kedves 96, ha te egy ilyen idegbeteg, hisztis és szemérmetlenül hazudozó némberrel értesz egyet.
Én meg azért adok hálát, hogy nincs a kérdezőhöz hasonló következő, alpári, primitív hisztérika a családban és senki nem vágja be ilyen idegbeteg módon a durcát azon, hogy az anyja nem pattog akkor és úgy, ahogy és amikor ő jónak akarja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"alanyi jogon várja el, hogy az anyja örömmel unokázzon bármikor, amikor neki éppen úgy szottyan kedve"
Már ne is haragudj, de a törölt kérdést kiíró is azt mondta, hogy nem rendszeresen akar gyerekfelügyeletet kérni, csak alkalmanként, és az orvos látogatást hozta fel példának.
Rajtatok kívül itt senki nem beszél arról, hogy a nagyi akkor vigyázzon a gyerekre, mikor anyukának ahhoz kedve szottyan. Ezt már csak ti magyarázzátok bele. Alkalmakról beszéltünk.
Ti még itt arról magyaráztok, hogy, az ember még akkor sem várhatja a szülei segítségét, ha orvoshoz kell mennie... Hát milyen sz*r szüleitek voltak nektek, hogy ezt a példát láttátok otthon, hogy nektek ez a normális?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"lehet több fiókból is írni több kérdést ami"
Ez így van, csakhogy a kitiltása IP-alapon megy, nem fiók alapon. Csak feltűnik a modiknak, hogy azt a kérdést pl. Györből írták, ezt meg Gyuláról 😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!