Szerintetek nagy kérés az, hogy a huszonéves, még tanuló unokák egy héten egyszer meglátogassák az önmagát nehezen ellátó nagymamájukat, és egy éjszakát vigyázzanak rá? (A nagymama anyagilag is támogatja őket. )

Nem mindegy azért hogy, az unokák a közelben laknak vagy mondjuk 50km-re. Gimnazisták vagy épp egyetemisták. Amúgy most így nyáron lazán bevállalhatják :)

Amúgy nem nagy kérés, de a körülmények is számítanak.

Nem, én a fél karomat adnám, hogy láthassam még egyszer a nagyit csak nekem már nem lehet.

Családban az is beletartozik, hogy segítik egymást és huszonéves gyerekeknek már bőven kellene annyi eszük lenni, hogy maguktól segítenek.

Ezt így ennyi alapján nem lehet eldönteni. Van olyan huszonéves, aki magát se képes ellátni, nemhogy egy idős asszonyról gondoskodni.

Az sem mindegy, hogy mit kell a nagyival csinálni. Ha mentálisan ép, és csak háztartásban kell besegíteni, az nem nagy ügy, de ha fizikailag sem képes magát már ellátni a néni, netán erősen leépült szellemileg is, az mentálisan megterhelő feladat, lehetőség szerint biztos nem tenném ki ennek a gyerekeket.

Meg benne van az is a pakliban, hogy a nagymama akkor tér örök nyugovóra, amikor az unokával van. Nem biztos, hogy mindenki jól kezelne egy ilyen helyzetet, sőt, egy életre elég trauma lenne bárkinek, de egy fiatalnak, akinek jó esetben a halál egy távoli gondolat, különösen nehéz ezt még elfogadni és feldolgozni.

Az nem nagy kérés viszont, hogy legalább heti egyszer meglátogassák, segítsenek főzni, mosni, takarítani, beszélgessenek vele. De szerintem ha nem muszáj, a további ellátást másra kéne bízni.

Persze az megint más, ha olyan szerencsétlen a szitu, hogy máshogy nem megoldható.