Szerintetek nagy kérés az, hogy a huszonéves, még tanuló unokák egy héten egyszer meglátogassák az önmagát nehezen ellátó nagymamájukat, és egy éjszakát vigyázzanak rá? (A nagymama anyagilag is támogatja őket. )

Nem tudom, jártál-e iskolába, és milyen erősbe.

A tanulás a legkeményebb munka. Minimum kétműszakos. Nekünk a Műegyetemen heti 50 óránk volt, és a minimumelvárás az volt, hogy a tanóra hosszával megegyező időt töltsünk otthoni készüléssel, tehát heti 100 órát összesen. És emellett voltak még a különóráim, nyelvvizsgafelkészítő,s sport, tánc, zeneiskola, kórus, stb.

Igen laza az az iskola, ahol csak napi 6-7 óra van, és elég az otthoni 2-3 órás készülés, azaz a heti 45-50 óra munka. Alig bírja kipihenni magát a diák, én nem emlékszem olyan hétvégére, amikor legalább fél napom eltelt volna tanulás nélkül.

A szüleim inkább még nekem segítettek be.

Előkészítették nekem az ételt, elvittek autóval éjjel fénymásolóba, stb.

Azért hisszük folyamatosan, hogy engedély kell, mert a kérdésben is kérés van, és az anyukáról is azt írtad, hogy ilyet nem lehet kérni a gyerekektől.

Az egészet úgy írtad, hogy az unokák nem mennek a nagyihoz, de te akarod, hogy menjenek, csak ezt nem velük beszéled meg, hanem az anyukájukkal.

De így már végképp nem értem, hogy ha az unokák járnak a nagyihoz, akkor a kérdés értelmetlen. Attól félsz, hogy mi van, ha majd nem fognak?

Nagyon félve válaszolok. Mert komoly a dilemma és nehéz patikamérlegen kimért választ adni.

A kérést ebben a helyzetben visszautasíthatatlannak érzem, olyannak, amire a gyerek(ek) nem tud(nak), vagy nem mer(nek) nem-et mondani.

Ha én lennék az unoka, mennék, amíg úgy érezném, ura vagyok a helyzetnek, és élesben is tudnék segítséget hívni, ha szükség lenne rá.

DE! Ha én lennék a nagymama gyermeke, a gyerekeimtől nem kérnék ilyet. Főleg nem rendszeresen. Ha a héten 6 napot ott tudnék aludni beteg édesanyámnál, akkor a hetediket is megoldanám. Egy esetleges rosszullét, vagy roham olyan pánikhelyzetet teremthet, amit egy gimnazista nem tud kezelni. Ha meg tragédia a vége, sosem bocsátanám meg magamnak, hogy a gyerekemet ebbe kényszerítettem, és nem voltam anyám mellett, amikor szüksége lett volna rám.

Mindamellett egy gyereket nem lehet és nem is szabad burokban nevelni: az időskor, a betegség, a halál része az emberi életnek: szerintem nem szabad úgy tenni, mintha nem így végződne a lét. A gyerekeimet tehát a saját érdekükben vonnám be a dologba, pláne, ha szívesen teszik, de az önálló éjszakai felügyeletet túl nagy felelősséggel járó együttlétnek tartom. Aludjon ott éjszaka a gyereked, de csak úgy, ha te is ott vagy.

A pénzt, az anyagi támogatást pedig azonnal betiltanám, mert ez fenekestül forgatja fel az ideális nagyszülő - unoka viszonyt.

Előre szólok, hogy meglehetősen nyersnek és durvának hathat, amit írni fogok.

Én most vagyok 25 éves. Egyetemre járok.

Igazából csak olyan tekintettel néztem rá arra a részre, hogy már családjuk is lehetne, hogy "Ez most komoly?" Egy gyerek leghamarabb 18-19, mire érettségizik, és még min. 3 évnyi egyetem. Mesterrel együtt 5. Ha nem csúszik. Te tényleg elvárnád egy egyetemista lánytól/fiútól, hogy biztos anyagi háttér nélkül gyereket vállaljon és megállapodjon? Persze, más lenne a helyzet, ha a gyerkőc szakközepes lett volna és már melózna 2-3 éve. De nem. És pont ezért vannak besorolva ezek az emberek (egyetemisták) a gyerekek közé. Ebből a szempontból biztos. Mert nem feltétlenül vannak felnőtt döntései, gondolkodása.

Na de a kérdésre rátérve.

Én sem örülnék az ilyennek. Igen, átmennék hétvégente 1-1 napra és kitakarítanék nála, megfőznék, és beszélgetnék vele. De a hétvégi, egyetlen szabad estém, merthogy a péntek a suli miatt hulla, szóval a szombat estén hadd tudjak kimenni a haverokkal, hadd töltsek el egy estét a barátaimmal, a párommal, ne adj isten csak hadd legyek otthon és pihenjek. Nem azért, mert nem szeretem a mamát, sem azért, mert lusta vagyok, de az is elég sok figyelemmel jár, és bizony, nem pihennék az alatt az egy éjszaka alatt, mert azon aggódnék, hogy nagyinak nem lesz-e baja.

Kösz, ezt a felelősséget inkább nem vállalom be. Mert nem szeretnék a heti 148 órából 100-120-at "munkával" tölteni. Mert nekünk jelenleg az, hogy odafigyeljünk tanuljunk, munka. A gyerekednek is kell a lazítás. Ha azt mondanád, hogy kéthetente legyenek ott, és váltogassák egymást (tehát neked minden második szombatod szabad), az úgy oké, arra meg lehetne kérni őket. De minden héten???

Lenne egy olyan lehetőség is, hogy a gyerekektől a támogatásból megvontok annyit, amennyit egy ápolónő egy napra elkér (ez egy hónapban 4 napnyi bére). Igen, a pénzt be kell osztani, és ha muszáj, akkor igenis ezt a plusz zsebpénzt "megcsapolni". De ne várd el a legszebb korban lévő gyerekeidtől, hogy hétfőtől vasárnap reggelig "dolgozzanak", majd vasárnap tanuljanak még, tehát ne legyen szabadnapjuk.

Pluszban egy szakember, tehát nővér, vagy ápoló még segíteni is tud, ha gond van, mert ez a foglalkozása. Te azért tudsz segíteni, mert az édesanyádról van szó, bár sanszosan te is a mentőket hívnád, ha egy láznál nagyobb gond van, hisz félted. A gyerek viszont elsőre valószínűleg bepánikolna és a telefont sem bírná felemelni és tárcsázni. Főleg, mivel a nagyapjuk halála nem olyan messzi "élmény".

Igazat adok az anyjuknak. Én sem lennék emellett a döntés mellett. Ha önszántukból mennek és bevállalják, akkor rendben, de azért, mert megkérted őket... Persze, nem mondanak nemet, mert a nagymamájuk, de szerinted szívvel, lélekkel csinálnák? És ha nem, márpedig valószínű, akkor szerinted mamának milyen kedve lenne, ha tudja, és látja egy idő után (lehet 1. 2. vagy akár a 10. hétvégén is), hogy az unokája nem azért van ott, mert saját maga felajánlotta, hanem azért, mert valaki nyomást gyakorolt rájuk. Ha jól gondolom, nagymama első dolga lenne visszautasítani a következő alkalmi segítséget.