Az én dolgom az hogy 23 évesen pelenkázom és 0-24-be ellássam a a járni nem tudó mamámat, meg hogy fözzek, takarítsak, mossak mindenkire?

Azt írta nem szeretné beadni, könnyebb lenne, ha a családja segítene. Persze, hogy könnyebb lenne, csak nem segít. És az ilyen személyiségű embereken nem nagyon lehet változtatni. Akkor meg most mi legyen? Valószínűleg mártír típus, ahogy leszűrtem, mikor pl a nővéréről is írt, így akkor majd szépen a 20-as sorsára jut. Nem kívánom én sem, de sajnos van olyan, hogy nem vagyunk hatással a külső környezetre. Ilyenkor csak a magunk részét tudjuk a lehetőségekhez mérten irányítani. Itt a kérdezőnek kell eldöntenie, hogy tovább vár a csodára, marad ebben a helyzetben még valószínűleg évekig vagy meghoz egy döntést valamilyen irányban. Ha marad, önszántából maradjon, viszont akkor a fenti kérdés kissé okafogyott.

61. 20-as vagyok nem értem ezt a mártír dumát. Nagypapámnak köszönhetek szinte mindent. Ha ő nincs talán most én sem vagyok tekintve a gyerekkorom egyébb tényezőit... El sem tudom képzelni hogy egy otthonba adtam volna és ismerve hogy egy határozott világi emberről beszélünk szerintem néhány hónap alatt belepusztult volna abba a közegbe. Ha belegondolok hogy otthonba tettem volna hát szerintem most én is belepusztulnék a bánatba. Én ezt a 15 évet boldogságnak fogom fel minden sz@rral együtt mert ez idő alatt is vele lehettem. Közben lett egy párom igaz aki ugyan úgy megszerette és támogatott mindenben ez való igaz hatalmas segítség. Nagypapám egy nagyon szerethető ember volt nálunk nem volt opció sem az hogy otthon vagy bármi más. Szóval én nem mártirkodtam szimplán nálunk ez evidens volt. Független attól hogy a kérdező helyzete valószínűleg teljesen más.

És ki tartott el 20-as?

63. Ameddig tudtam dolgoztam próbáltam olyan munkákat ahol rugalmasan kezelték a helyzetet aztán amikor már nagyon rossz volt a helyzet el kellett adnom mindenem az utolsó éveket úgy tudtuk csak átvészelni illetve a párom keresete maradt.

64 én elhiszem, hogy szeretted a nagyapádat, de sztem ő se akarhatta, hogy az ő ápolása miatt ti taccsra menjetek kb 10 évre... mert ebből kb ennyi idő lesz felállni.

66 ez nem lebszas, egyszerűen sokan vérszemet kaptak attól, hogy automatikusan rossz ember, aki nem ápolja 24/7 egy idős rokonát és teljesen jogosan, mert nem az a függvénye egy szeretetteljes családi kapcsolatnak, hogy minden áron feláldozunk mindent azért, hogy hozzá nem értőként otthon ápolja vki egy szerettét. Körültekintő választással semmivel nem elítélendőbb intézményben elhelyezni és fizetni ezért. Vki ezért szakad meg, és tulorazik a munkahelyen, mégis könnyű ítéletet sikerült hoznotok felettük.

Kérdező és mi lenne ha elmennél dolgozni, és elköltöznél? Akkor kénytelenek lennének megoldani, így míg te otthon vagy és eltartanak úgy vannak vele joggal várják el ezt tőled.

58-al értek egyet. Ha még sulizol, diákmunkázhatsz is.

65. Ez nem egy tervszerű folyamat volt még csak nem is tudatos. Egyszerűen sodort az élet minket problémaból problémába. Nem volt egy olyan pont se amikor belegondoltunk volna hogy ez most egy milyen helyzet. Csak jött magától minden és meg kellett oldani. Az utolsó pillanatig bíztunk benne hogy majd jobb lesz mert voltak erre utaló jelek aztán hirtelen vége lett. Csak utólag döbbentem rá milyen évek vannak mögöttünk ezt közben nem láttuk kívülről. Nem is volt időnk ezen rágódni se nekem se nagyapámnak. Amikor pedig a rákkal küzd valaki egyértelmű hogy mindent felülír és mindenben támogatni kell egy pillanatra sem érezheti tehernek magát mert akkor feladja a harcot.