Mi a véleményetek azokról a nőkről akik nem dolgoznak?

De apa nem akarja nevelni a gyerekeit, felnőni látni, saját magát odaadni? Mert az ilyennek minek gyerek? Hogy a mama le legyen kötve?

Amúgy én sem akarok dolgozni, de azt sem, hogy felnőttként egy másik felnőtt pénzén legyek tartva. Azt látom, hogy megnyerem a lottót és nem dolgozok, de azt nem, hogy otthon ugrabugrálok, míg apa dolgozik.

"Van, ami sokkal de sokkal többet ér, mint havi 300 ezer. Pl. közelről látni felnőni a gyerekeidet, segíteni nekik egy csomó mindenben, amiben nem segíthetnél nekik"

De ha már elmúltak óvodáskorúak a gyerekek, akkor mi értelme egész nap otthon ülni? Lehet olyan munkát is találni, ami abban az időben van, míg a gyerekeknek az óvoda/suli, így dolgozol is, és látod is őket felnőni.

Amúgy én spec. úgy nőttem fel, hogy rengeteget voltam egyedül már kisiskolásként is, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez rossz lett volna. Meg nem hinném, hogy ennyi idősen már bármi újdonságot tudtam volna mutatni anyukámnak. :D Nem mellesleg gondolom apukák többsége ugyanúgy szívesen "látná felnőni" (bár nem értem ehhez miért kellene egész nap otthon lenni, amúgy is látod őket felnőni) a gyerekeit...

Természetesen van róla egyfajta véleményem, vannak meglátásaim és lehetséges, hogy közük sincsen a valósághoz, mert teljesen más kívülről szemlélni valamit, mint megélni. Alapvetően azt gondolom, hogy nem az én életem és ennél fogva nem az én tisztem megítélni mások helyzetét, ezt mindenki döntse el saját maga, hogy neki mi a jó. Azt viszont nem szeretem, ha valaki konkrétan hülyének néz és állandóan kioktat, főleg, ha esetleg olyan dologról van szó, amivel kapcsolatban nincsen releváns tudása, tapasztalata, de ez már egy teljesen más dolog és független attól, hogy dolgozik-e vagy sem.

Hogy konkrét véleményt is írjak: Én nem igazán tudnék így élni, mert nekem szükségem van célokra, tervekre és arra, hogy egyáltalán csináljak valamit, amit szeretek és látom, hogy van eredménye, értelme. Azt nem tudnám elképzelni, hogy otthon ülök és csak úgy elvagyok...Ezt sikerült megtapasztalnom, mikor a gimnázium után kihagytam egy évet, mert úgy éreztem, hogy nem jól választottam. Összességében nem bántam meg, mert most sem tudnék jobb megoldást mondani, de borzasztóan éreztem magam...hát akkor most, felnőttként már inkább bele sem gondolok, hogy mit éreznék. Eleinte jó volt, szabadság, idő stb., de egy idő után úgy éreztem, hogy belebolondulok és nem tudok magammal mit kezdeni. Akkor is tanultam és elkezdtem tanfolyamokra járni, de nem volt az igazi, nem találtam a helyemet, egyedül voltam a négy fal között és úgy éreztem, hogy semmi értelme a létezésemnek. Ahogyan visszatértem a "helyes útra", újra emberek közé jártam, voltak kihívások az életemben, célok stb., rögtön minden rendbe jött és azóta is jól érzem magam. Még mindig tanulok és már dolgozom is mellette, szerencsére olyan területen, ami a tanulmányaimban is segít. Nagyon szeretem, érdekel és ezzel szeretnék foglalkozni, így már csak emiatt sem szeretném, ha az a sok idő, pénz és energia kárba veszne, amit ebbe már beletettem. Ha mondjuk olyan munkát kellene végeznem, amit utálok és nem akarom, nem szeretem, akkor biztosan én is másként tekintenék erre az egészre, de szerintem akkor is inkább azon lennék, hogy lecseréljem egy jobbra és nem az lenne a konkrét célom, hogy ne dolgozzak. Azért szerintem irtózatosan kockázatos dolog másra hagyatkozni. Félreértés ne essék, én valahol ezt is megértem és az megint más, ha valaki gyerek miatt van otthon stb., mint írtam, nem az én dolgom. Ugyanakkor én megmondom őszintén, hogy nem mernék teljes mértékben kiszolgáltatva élni, még egy biztosnak és stabilnak tűnő kapcsolatban sem, mert az élet kiszámíthatatlan és nem tudhatom előre, hogy mit hoz a jövő.

"Nem ítélitek el, de gondoljatok bele. Amikor szidjátok az államot, hogy mennyi pénzt elvesz, egy részéről ők tehetnek."

Akit más tart el,azt nem az állam tartja el.

A férje tartja el,nem munkanélküli segélyt kap,mivel sosem dolgozott,a gyerek utáni segély az meg ugyanúgy alanyi jogon járt,mint azoknak,akik dolgoznak.

" Meg alapból ez a háztartásvezetés, 0-24 gyereknevelés nem igazán az én világom. Nekem fontos a család, de azért a karrier is, és nem igazán értem, hogy tudja valaki ennyivel beérni."

Talán azért,mert a háztartás megvár,magad osztod be az idődet és nincs feletted egy rabszolgahajcsár,aki lesi minden mozdulatodat.

Vagy a munkatársak,akik megtudnák ölni egymást egy kanál vízben,ha az egyiknek egy perccel is többet kell dolgoznia a másiknál.

Szép dolog a karrier,csak van akinek nem hiányzik a vele járó stressz.

"csak minden egyes otthon eltöltött nap után egyre távolodik az esély a munkavállalásra és kialakul bennük egy szorongás v.depresszió."

Van,akinél pedig pont akkor alakul ki a szorongás és a depresszió,ha dolgoznia kell mennie.

Mikor már egész vasárnap jár a gyomrodban az ideg,hogy az egész elmebaj kezdődik elölről..

Nem vagyunk egyformák..