Mi a véleményetek azokról a nőkről akik nem dolgoznak?

"Jobb azt mondani hó végén, hogy megkerestem 300.000 forintot, minthogy csak elköltöttem valamennyit."

Van, ami sokkal de sokkal többet ér, mint havi 300 ezer. Pl. közelről látni felnőni a gyerekeidet, segíteni nekik egy csomó mindenben, amiben nem segíthetnél nekik, ha eljárnál dolgozni, alakítani a világképüket, egyáltalán: saját magadat adni nekik, nem a pénzedet.

Nem mindegy, hogy az illető hogyan "nem dolgozik". Aki csak annyit csinál, hogy otthon van, eltartják, pedig egészséges, munkaképes, és maximum a háztartást látja el (nem azokra gondolok, akik otthon gazdálkodnak, állatokat tartanak, stb.), hozza-viszi a gyerekeket, vagy csak lődörög, barátnőzik, vásárolgat, stb., azt sajnos nem tudom sokra tartani. Persze van, hogy a kényszer szüli az ilyen helyzetet, de sokan tudatosan erre az életvitelre rendezkednek be, és én róluk beszélek. Idejük, módjuk lenne rá, hogy valami hasznosat kezdjenek magukkal, de nem teszik. A közösbe nem tesznek bele, és olyan feladatok ellátására verik magukat, amit mások munka mellett is elvégeznek.

Számomra ez nem egy kielégítő életvitel, és nem tartom sokra azt, akinek ennyiből áll az élete.

Viszont van az a fajta "háztartásbeli" nő is, aki ugyan nem jár munkahelyre dolgozni, de a lakás ganyézásán kívül más dolgokra is nyitott. Fejleszti, képzi magát, ismereteket szerez, esetleg önkéntes munkát is végez, vagy egy eredetileg hobbinak indult tevékenységet végül sikeres vállalkozássá fejleszt (de ugye ő máris nem háztartásbeli, maximum a munkaideje rugalmas, vagy otthonról dolgozik), például valamilyen terméket állít elő, ír, fordít, vagy a megszerzett tudását adja át másoknak, tehát oktat. Egyik barátnőm anyukája például sok évig volt háztartásbeli, de ez idő alatt több szakmát is szerzett, olyan területeken, amik érdekelték, ma már a város egyik legjobb gyógypedikűröse, mert ez lett az, amibe beleszeretett úgy igazán. Ő nem azért dolgozik, mert annyira kell nekik a pénz, hanem mert egyrészt szereti azt, amit csinál, másrészt mert elismerik a tudását.

Az utóbbi típust tisztelem, és kicsit talán irigylem is, mert rohadt szerencsés helyzetben vannak, hiszen ők aztán tényleg azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek, mindenféle kényszerítő körülmény nélkül. De akit egész életére kielégít a vécépucolás, ebédfőzés, bevásárlás, az khm... számomra csak egy eltartott, aki cserébe megcsinálja az otthoni kulimunkát.

A nok tobsege hivatas mellett is ellatja a haztartas es gyerekeket.

Nem egesznapos feladat

A gyerekeim azt latjak tanultam es orommel dolgozom a hivatasomban sajat beosztasom szerint.

"segíteni nekik egy csomó mindenben, amiben nem segíthetnél nekik, ha eljárnál dolgozni, alakítani a világképüket, egyáltalán: saját magadat adni nekik, nem a pénzedet."

Jó, csak figyelj, hogy ne vidd túlzásba, de a gyereked legyen életed értelme, mert akkor olyanná válsz, mint az itt szidott anyósok. Vagy tutimutyi otthon lakó harmincast nevelsz a fiadból.

Szóval csak óvatosan, hagyj nekik szabadságot, ne telepedj rájuk nagyon!

Ha ellátja a gyerekeit, a háztartást, és egyébként nem hiányzik a kasszába meg egy fizetés,akkor semmi, legyen boldog. Ha segélyen tengődnek, vagy a másik fél a békét kidolgozza 16oraban/nap,hogy legyen mit enni a kolykoknek,az asszony még csak a fenekét msreszti,azt elítélem.

Én nem tudnék így élni, utálom,ha fuggok valakitől anyagilag. Az a célom,hogy ha kell, akkor egyedül is korrekt módon el tudjam látni magamat és a gyermekeimet.

Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban.

Nem érdekel, ha a családnak ez így jó.

Anyósom nem dolgozik a 10 éves gyerekére hivatkozva, mondván, hogy hova teszi, emiatt a párom kénytelen minden hónapban az apja fizetését kiegészíteni, hogy az anyjáék megéljenek. Nem, nem él velük.

Ezzel szemben ez a nő magyaráz nekem, hogy takarodjak el dolgozni, holott nekem van munkám. Vicces...