Miért nézik le sokan az eltartott nőket?

Most arról az esetről beszélek, amikor nincs (és a feleség nem is szeretne) gyerek.

Mi abban az elítelendő, amikor valaki tudja magáról, hogy nem képes arra, hogy olyan pályán szerezzen diplomát/szakmát, amivel meg is él, és szereti is. Nem lehet mindenki mérnök, orvos, tolmács, akármi. Boltban/gyárban/raktárban robotolni meg értelemszerűen nem akar, ha nem muszáj, meg nem is fenntartható az általa áhított színvonal. Így keres egy olyan partnert, aki szintén azt az elvet vallja, hogy a feleség dolga otthon teremteni, és biztosít ahhoz anyagilag mindent, hogy egy lelkes, kipihent, boldog felesége legyen.

Válás esetére külföldön olyan törvény áll fenn, hogy ha közös megegyezés alapján a feleség nem dolgozott, jár neki az asszonytartás az eddigi színvonalon. Ha meg a férjet éri valami, a vagyon a feleségé.

Miért is kéne mindenkinek dolgozni?

Sajnos én is beismerem, nem vagyok egy lángész, sosem lesz belőlem orvos vagy fizikus, ennek ellenére megpróbálkoztam a továbbtanulással, mert az érettségim jó lett. Mellette természetesen dolgozom egy boltban kasszásként.

Nem vagyok egy irigy, megekeseredett ember, de látva azt a gyermeki csodálkozást a fentiekhez hasonlóan élő ismerősömön hallva, milyen körülmények között (sokszor 6-7 órán át nem tudom használni a mosdót, nem ihatok, és másnap leszakad a vállam), azért elgondolkodtatott.

Egyedül egy dologban nem tudtam vele egyetérteni, hogy ha tudom, hogy nincs hozzá eszem, minek tanulok.

Mondjuk azért, mert nem akartam feladni úgy, hogy meg sem próbálom, de ez most pont mindegy.

Szóval, miért lenézendő, ha valaki már fiatalon (18-20) eldönti, hogy a munka világa nem neki való, és mást szeretne?

Nem hiszem el, hogy ennyien aggódnak azon, hogy mi lesz szegény random, idegen lánnyal, ha nem lesz a férje.

Sajnos sokan dolgozóként is megnézhetjük magunkat, ha kiesik akár az egyik kereset is, szóval ez nem csak őt fenyegeti.