Az apákhoz lenne kérdésem. Megbántad a gyerekedet?

A férjemmel a válása után ismerkedtem meg. Ő 15 évre ragadt benne egy már a kezdetektől nem működő házasságban becsúszott gyerek miatt.

Anno őt kérdeztem, hogy megbánta-e. Mondta, hogy a gyerek személyét nem, őt tényleg rajongásig szereti. De a házasságot, a váláson való túl hosszú ideig tartó vajúdást igen.

Ilyen előzmények után a megismerkedésünket követő kb 2. hónapban késett a menzeszem. Én rettentően megrémültem, egy vagon tesztet megcsináltam, mind negatív. Utána már azért voltam megrémülve, mert szervi bajra gyanakodtam.

A férjem - akkor még ugye friss kapcsolat - láthatóan szintén nagyon feszült volt, de nem lépett le és a magában örlődésen kívül más nem látszott rajta.

3 hét késés után orvos. Szerencsére ártalmatlan "működési zavar" volt csak, ritkán, de előfordul, elbambult a soros petefészkem. Ilyen se előtte, se azóta nem volt.

Utána merte elmondani, hogy a jeges rémület fojtogatta, hogy terhes vagyok. Bízott bennem, de hát 2 hónap után még felmerült benne, hogy csöbörből vödörbe..? Mondani nem merte, kivárt az orvosig. Az én pánikomról nem tudta eldönteni, hogy valódi vagy csak megjátszom a dramaturgia kedvéért.

Fast forward, pár évvel később átbeszéltük a gyerekvállalást. Neki van, elvileg nem akart többet. Nekem nem volt, én legalább egyet szerettem volna. Akkor mondtam neki, hogy ne baccunk ki egymással, ebben nincs közös kompromisszum. Én majd szeretnék, de nem kierőszakolva. Ha ő semmiképp, akkor nem haragszom meg, de ez esetben engedjük el egymást és más úton folytassuk. Néhány hét gondolkozás után mondta, hogy oké, benne van.

Pár évvel később alkalmassá vált minden körülmény, terhes is lettem tervezetten.

A szülés után pár héttel mondta, hogy komoly kétségek, félelmek voltak benne korábban. Az előző kapcsolatában negatív értelmű anyatigris lett a feleségéből, őt se nagyon engedte közel a gyerekhez.

Mivel gyermektelenként rettentően irritált az "ősanyás" viselkedés, nagyon komoly fogadalmam volt magam felé, hogy ha lesz gyerekem, ezt nagyon el szeretném kerülni.

Szerencsére sikerült. A tapasztalatlanságom miatt kifejezetten támaszkodtam a férjemre az első hetekben: ő mutatta meg, hogyan kell pelenkázni, fürdetni, stb.

A szüleimben maximálisan megbízom, így amint én felépültem a gyermekágyas időszakból (nagyon megszívtam a szülés körülményeit, jó egy hónap ágyhoz kötöttség volt), egy délutánra megkapták a babát, mi meg kimozdultunk. Ezt azóta is tartjuk, amikor tudnak jönni, lelépünk pár órára.

Imádom a babát, de őszinte leszek - arra a pár órára nem hiányzik. Tudom, hogy jó kezekben van és jól esik kicsit szellemileg is elmozdulni a pelenka-etetés-gügyögés háromszögből.

Tavasszal tervezünk egy gyermektelen hétvégét is - a szüleim már szintén nagyon várják a kizárólagos unokahasználatot. Egyelőre a gyereknek sincs kifogása ellene, bárkivel elvan órákig.

Jelenleg egy dolog miatt szív a férjem: a következő néhány hónapban sok és nehéz vizsgám lesz. Tudom magamról, hogy emiatt be is szűkültem és feszültebb is vagyok. Munkahely finanszírozza, így muszáj maximumot teljesíteni. Ezért átmenetileg a férjem hazaér a munkából, gyerek átadva én meg beülök a laptop és a munkafüzet közé és alvásidőig ott is maradok. Hétvégén szintén egész nap. Néha pihenésképp odamegyek játszani, de a gondozás oroszlánrészét ő viszi. Én meg heti kétszer kiborulok, hogy ki fognak vágni a vizsgákról, ezeket nem tudom megtanulni.

Szóval most neki sem könnyű, én hisztis idegbeteg vagyok, ő meg két műszakban (munka és itthon) húzza.

Néha rátámadok egy-egy "mi a pontos különbség a passzív és aktív időbeli elhatárolások között???" kérdéssel, aztán órákig nem lehet kimozdítani a témából, mert annyira rápörgök, hogy nem értem pontosan. De elég, ha elakadok egy feladattal és nem tudom, hogy mit rontottam el a megoldókulcshoz képest.

Néhány napja ismét előkerült a "megbántad-e, hogy így döntöttél anno?". Azt mondta, hogy nem. Vizsgaidőszakban már látott, tudja, hogy olyankor megkattanok, viszont azt is tudja, hogy átmeneti állapot. Amint vége a képzésnek, visszanormalizálódok, addig meg "fél lábon guggolva is...".

Ha végeztem, akkor meg jön az ő államvizsgája, akkor cserélünk. Én melózok többet és ő lesz idegbeteg - én meg fokozott türelmet tanúsítok és csak hetente egyszer csattanok fel a viselkedése miatt. Így szép az élet :)