Se baba se család, mi lesz most velem? Hogyan tudnám így folytatni?
42 éves vagyok, kereken 20 éve vagyok férjnél és van egy 16 éves lányunk. Eddig annyira jó volt minden. Van egy gyönyörű házunk amit mi ketten építgettünk az évek alatt, egy-egy kocsi mindkettőnknek, a férjemnek vállalkozása van ami szerencsére remekül megy. Én ápolónő vagyok, amihez igaz nem jár csillagászati fizetés, de én szeretem. A lányunk egy nagyon okos, ambiciózus kislány. Ezt csak azért írtam le, hogy értsétek, miért döntöttem így. Mindig is két gyereket akartam, de amikor a lányom született akkor még nem voltunk olyan helyzetben, hogy rögtön utána egy másikat is bevállaljunk. De néhány éve, hirtelen újra rám tört az érzés, hogy nekem gyerek kell. Már nem volt semmi akadálya, így elővezettem a férjemnek. Teljesen ellene volt, ami engem nagyon megdöbbentett, hiszen anno még ő is kettőt szeretett volna. Azokat a dolgokat hoztam föl érvnek, amiket az elején is leírtam. Ő pedig szintén ugyan azokat. Azt mondta, nem azért küzdöttünk az évek alatt, hogy most újra leadjunk a színvonalból. Nagyon rosszul esett, de valahol megértettem. Ami ezután történt, tudom, hogy az én hibám, annyira visszacsinálnám ha lehetne. Mert attól, hogy az eszemmel megértettem a férjem, attól még bennem maradt az a szorító érzés, hogy most vagy soha, ha most nem lesz még egy babám, akkor végleg kifutok az időből. Eddig spirállal védekeztünk, azt kivetettem. Az elején gyötört kicsit a bűntudat, de meggyőztem magam, hogy ha majd valós lesz ez az egész, akkor majd a férjem is örülni fog. Amikor végül pozitív lett a teszt annyira boldog voltam. Amikor pedig bejelentettem akkor leginkább csak sírni tudtam. A férjem teljesen kiakadt, még sose üvöltözött így velem. Az pedig hogy a lányom is mellé állt, az teljesen padlóra küldött. Oda lyukadtunk ki, hogy vagy elvetetem vagy elválunk. Napokig gyötrődtem, hiszen gyakorlatilag meg volt mindenem amit valaha akartam, és mégis iszonyatos volt. Végül úgy döntöttem igazuk van. A műtét után úgy tűnt, rendbe fogunk jönni, bár még mindig nem sokat beszélgettünk. Aztán 1 hónapra rá a férjem azzal jött haza, hogy válunk. Azt mondta nem tud túllépni azon, hogy át akartam verni. Azt hiszem addig soha nem gondoltam így rá, de ahogy a szemembe mondta tudtam, hogy igaz, át akartam verni, meg akartam kerülni, olyat akartam rákényszeríteni amit ő nem akart. Sírtam, könyörögtem, de azóta tényleg válunk, illetve most van folyamatban. Azóta már el is költöztem, de csak én, a lányunk az apjával akar maradni. Itt vagyok most teljesen egyedül, nincs senkim. A legrosszabb az egészben, hogy tudom hogy az én hibám az egész. Hoztam egyetlen egy rossz döntést és 20 évet vágtam ki a szemétbe. Még csak azt se tudom, mondogatni magamnak, hogy majd meggondolja magát, hiszen itt vannak a papírok. Tényleg csak egy kérdés van bennem, hogy hogy fogom bírni folytatni?
Bocsánat a regényért. Azt remélem, ha kiírom magamból, talán könnyebb lesz.
válasza: válasza: válasza:#82, ez valóban egy erkölcsi kérdés, az embernek meg szabad akarata van (a vallások szerint is meg az ateisták szerint is:)) amivel szabadon megválasztja, hogy milyen erkölcsi normákat vall, ugyanis olyan, hogy "AZ ERKÖLCS" az nincs, mint nyilván tudod:) Én pl. azt gondolom, hogy a gyerek ugyanúgy véleményt alkot a szülő dolgairól mint a szülő a gyerekéről, és ez pont így van jól. Meg azt is gondolom, hogy ha itt az lenne a kérdés, hogy "apuka csalja anyukát" és a lány az apja cselekedetét megítélve az anyja pártjára állna, te sem tiltakoznál, mondván, hogy ehhez a gyereknek semmi köze, ő nem ítélkezhet. Ezt meg abból gondolom, hogy van jó pár ilyen kérdés.
(pedig - véleményem szerint - hol van egy mezei megcsalás ehhez képest, fasorba se... attól persze kiakad az ember, de nem keletkeztet életre szóló nagyon komoly anyagi és erkölcsi kötelezettségeket olyan nyakába, aki nem akarja, senki sem várja el, hogy szeresd a harmadikat, hogy tartsd el a harmadikat, hogy dolgozz erődet megfeszítve a harmadikért - akit pont ugyanúgy a hátad közepére se kívánsz mindkét esetben)
válasza: válasza:Valójában a Kérdező akárhol kérhet tanácsot - amit szerintem maga is tud, eléggé kiderül a kérdéséből is - ez ugyanis egy tökéletesen lefutott ügy, ő megtette amit megtett, az abortusz megtörtént, a válás folyamatban, nincs megválaszolható kérdés, most nincs miben érdemi tanácsot adni. Ennek a kérdésnek egy haszna van, az, hogy más ne kövesse el ugyanazt a hibát...
Neki érdemi tanácsot majd akkor lehet adni, ha ez az egész lemegy, és a Kérdezőben megfogalmazódnak konkrét kérdések, konkrét lehetőségek arról, hogy merre induljon tovább. (perpill azt se tudjuk, hogy hova költözött, hol lakik)
(meg akkor lehetett volna adni, ha akkor kér tanácsot, mielőtt megteszi a lépését...)
Szóval remélhetőleg minél többen végigolvassák a kérdést és a rá adott válaszokat, mielőtt átvágnák azt, akit ÁLLÍTÓLAG a legjobban szeretnek... és így az itt leírt tanácsok értelmet nyernek.
(persze a Kérdezőnek ide lehet lapátolni egy halom közhelyet, hogy pszichológus, meg kezdjen el párt keresni magának, meg tartson kapcsolatot a lányával - de ezeket szerintem önmaga is tudja...)
válasza:Megérdemli?! Ilyet senki sem érdemel meg. Nem is értem, hogyan képes ilyet írni bárki is, olyan szívtelen és kegyetlen. Mindig is két gyereket akart a család, már az is egy becsapás, hogy a férj, a kényelme miatt visszakozik. Én a lányodat sem értem. Kérdezd meg tőle, ha az ő életéről döntött volna így egy nagyobb testvér, akkor mit érzett volna. Én fiatal anyuka vagyok, de ha a gyerekem így ellenem fordulna, én biztosan kiosztanám. Sőt! Az anyukámmal sem tennék ilyet soha. Tisztelet hiánya! Túl nagy önbizalom. Mindketten ellen fordultak? Nem érzem, hogy a férjed egyenrangú félnek kezel, de még a lányod is föléd helyezi magát. Furcsa ez az egész helyzet, a férjed nagyon gyanús.
Szerintem nem a te hibád, ha ez a kapcsolat biztos lábakon állt volna, ez nem törhette volna meg. Egy önismereti csoportba, pszichológushoz tényleg menj el, nehogy depresszióba ess, és fogod tudni folytatni. Ne törj össze kérlek, te vagy az anyaminta a lányodnak, állj ki magadért, legyél határozott, és a lányodat is tedd helyre, ráfér.
válasza:Persze utolsó még a férfia hibás mert őszinte volt? A nő meg aki átverte az az áldozat?
A gyerek meg az áldozat mellé állt mi ebben olyan furcsa?
válasza:A gyerek nem tiszteli az anyát? Mégis kitől tanult volna tiszteletet? Az anyjától aki nem tiszteli az apját? Érdekes a lánynak felvetitek a tiszttelenséget, de a kérdezőnek nem... Másrészt nem kötelező az anya pártját fogni. De gondolom akik így hiszik nem szeretik az apjukat, vagy úgy gondolják a tulajdonuk a gyerek csak azért mert megszülték és az apa csak dísznek van. Ha egy gyerek szereti az apját, hatalmas törés számára ha az anyja megpróbálja átverni.
Egyébként nem csodálom, hogy válni akar a férj. Ha erre képes voltál, gondolom nem először vágtad át.
válasza:" Nem érzem, hogy a férjed egyenrangú félnek kezel, de még a lányod is föléd helyezi magát"
Mert a kérdező egyenrangú félként kezelte a férjét és a lányát, amikor semmibe vette a kérésüket, igaz?
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!