Beköpjem anyaéknak? A h&mből lopott a tesóm bizsukat de nem bukott le elmondjam?
Először is, én beszélnék a testvéremmel. Megbeszélném, hogy délután elmondod a szülőknek, vagyis, először az édesapádnak, majd Ő tudja, hogy hogyan kell ezt megbeszélni anyukáddal. Miután ezt elmondtad neki, délután megvárod, míg hazaér, és csakis az ő jelenlétében elmondod apukádnak.
Ha szeretnéd, akkor apukádnak most reggel szólhatsz, hogy délután beszélni szeretnél valami fontos dologról, de nyugtasd meg, hogy egészségügyileg azért semmivel nincsen probléma. :)
Nekem is az jutott eszembe, hogy védi itt sok ember, hogy "fiatalon mindenki lop" meg hasonló baromságokat ír.
Egyrészt már az elején el kell ezt a viselkedést fojtani csírájában, másrészt azokat a havi 10-20 ezer forintokat amiket ellopnak a boltból, a MINIMÁLBÉRES csóró dolgozókon verik le! Tudom, mert nővérem is boltban dolgozott, és ha hiány volt a kasszában azt szépen elosztották az ott dolgozók között, és mindnek levonták a fizetéséből, vagy ha elloptak egy árut, és észre vette a hiányt a főnök azt is.
Én gyakorlatoztam egy elég nagy (több emeletes) boltban. Valaki pont akkor lopott el egy terméket mikor én álltam azon a soron (tudom is hogy ki, szóltam a többieknek, hogy nagyon figyeljék és ne hagyják magára máskor.... többször is megy, de sose vesz semmit). Mondták, hogy ne mondjam meg a főnöknek semmiképp, mert kifizetteti velem. Inkább várjam meg a leltárt és hátha belefér a keretbe ami erre van félre téve.
Mondd el! Ez nagyon gáz. Csóri alkalmazottakat lopja meg, nem a "gazdag boltot".
Nézd, itt nem arról van szó, hogy véletlenül eltörte anyukátok kedvenc vázáját, és a macskára fogja, te meg beárulod.
Ez nem árulkodás, mert egy nagyon komoly dologról van szó - neki is segítesz azzal, ha fény derül rá, és együtt mint család megoldjátok, még mielőtt a rendőrségnek kell közbeavatkoznia.
Ez már inkább testvéri felelősség szerintem, hogy igenis szólnod KELL, mert baj van.
Anyukád valószínű csak visítozna vele és megbüntetné, vagy esetleg visszavitetné vele, és akkor a rendőrség mászna a nyakába.
Szerintem helyesebb lenne, ha te beszélgetnél el vele, nem számonkérően, hanem csak együttérzőn.Megkérdeznéd, miért csinálta ezt?Aztán majd csak lesz valami megoldás.
Igen, és azonnal! Nem a tesóval kell leülni csacsogni, mert amit tett, nem egyszeri eset, másrészt nem te vagy a szülője. De ha vakamiről tudsz, ami bűncselmény - márpedig a lopások azok! - és hallgatsz róla, akkor bűnrészesnek számítasz.
Ha anya szívbeteg, akkor mondd el apukádnak.
Pénz kérni a hallgatásért, kedves hozzászólók, zsarolásnak számít, és az is bűncsekmény. Nem is kispályás, ráadásul ztudvalevő, hogy a zsarolók elleni legjobb fenyver az, ha megölik őket. Éppen csak nem akasztjátok a nykába az egyiknek a kötelet, a másik életéért.
Ha ennek a gyereknek - a kérdezőnek - még megvan az erkölcsrendje egyben, nem kéne ilyen szamár szövegekkel segíteni felmarni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!