Hogy mondjam meg a lányomnak, hogy nem tudom vállalni a szalagavató báljának a költségét mert nincs rá pénzem?
28-as vagyok... Még csak nem is élek közel Pesthez, még is ez van. Nem szedtek rendszerese osztálypénzt, csak ha kellett valamire, éppen ez okozta a problémát és a hirtelen tornyosuló összegeket.
Egyébként a kosztüm sem kötelező, az osztály dönt, hogy ő szeretne-e, megteheti-e anyagilag avagy sem, de ahogy mondtam, nekem ez volt az egyetlen olyan tétel, amire nem sajnáltam a pénzt, mert jó és szép, abszolút használható darab lett, a mai napig hordom.
Egyébként sokmindent én is soknak találok már. Bennem pl az keltett mélységes felháborodást, hogy 11.-ben lenyőltak tőlünk fejenként 2000 forintot, ami a végzősök szalagavatós dolgaira megy, ehhez képest egy évvel később MINDENT nekünk kellett kifizetni. Akkor most hogy is van ez?
A lányomnál aki 2007-ben ballagott volt tánc a Mom parkban valami konferencia teremben, hét nem volt olcsó+ a menyasszonyi ruha. Tánctanárért nem kellett fizetni, a tesitanár betanította őket. Keringőztek.Aki viszont még 1 vagy még 2 táncot adott elő annak + még 1 vagy 2 ruhát kellett varratniuk. Az én lányom nem akart, úgyhogy csak a keringőhöz kellett egy ruhát bérelni.
Na a fiam idén ballag, hát őket meg az x-faktor tánctanára fogja tanítani. CSAK a tánctanítás többe kerül mint 100 ezer forint. (persze nem fejenként, de mégis). + ruhát ki varratnak + a terem bérlés...
Rossz a kérdés. Ne a lányodnak beszélj erről, hanem az osztályfőnökkel, Szülői Fórummal.
Ha az iskola olyan puccos, hogy ez eleve hatástalan, akkor viszont keress a rokonságban egy mecénást.
De szerintem ne állíts a lány elé azzal, hogy nincs pénz...
Az egy dolog, hogy a szülő mindent megtesz azért, hogy helyt tudjon állni anyagilag. De igenis ezek a gyerekek már nem annyira kicsik, tudjanak róla, hogy a családnak mekkora gond és áldozat, az hogy ő most ballag. Legyen csak tisztában az a "gyerek" ezekkel a dolgokkal is.
(Egyébként is most van abban a korban, amikor előjön azzal, hogy ő már felnőtt, és a szülő ne dumáljon bele a dolgaiba!)
Akkor legalább tudjon a dolgokról, ha még esetleg a szülő elő is kotorja a rávalót valahonnét!
Én is az ofővel beszélnék első körben. Hátha lehet vmit tenni az ügy érdekében. Emlékszem, én anno a zsebpénzemből fizettem az egészet (jó, spórolós típus voltam), és nem a legolcsóbb volt, de 50e Ft-nál nem lehetett több. Ha rendesen szedtük volna az osztálypénzt, és nem vettünk volna túlzottan drága ajándékokat a tanároknak, akkor még olcsóbb lett volna. Így is, a legtöbb pénz a ruhakölcsönzésre ment el, mert nálunk a keringőhöz kellett a "menyasszonyis" fehér, a palotáshoz kellett a palotásruha. Ezek kb. kötelezőek (jó, lehetett volna visszamondani, egy ember volt, de azt két hónapig ott szívatták a tanárok, ahogy tudták, mert nincs meg benne az iskolaszellem... ez is jó sztori...). Aztán van osztálytánc, ahol olcsóbban, mert volt baráti szerzőhely, de oda is kellett ruha (egyszínű ugyanolyan pólók meg ugyanolyan fekete melegítőnadrág-ezt sem értettem, az utóbbit, mert mindegyik fekete melegítő uúgy néz ki messziről)... aztán terembérlés. Táncot ismerős tanította be. Szalagtűzős egyenruha nem volt, mert abban a matrózblúz, fehér ing szettben voltunk, mint amiben minden sulis rendezvényen.
Sztem ezekről kéne beszélni ofővel. Esetleg olyan ismerőstől kölcsönkérni, aki közel áll hozzátok (tőlünk pl. családi barátok végtörlesztés miatt kértek kölcsön 250e-t, odaadtuk nekik, mert tudtuk, hogy visszakapjuk).
Aztán őszintén elmondani a lányodnak. Ha elkeseredik, nem leordítani a fejét, hogy miért nem érti meg az anyagi helyzeteteket, mert a szalagavató mégis egy nagy esemény mindenki életében, és nem jó érzés, ha önhibáján kívül kimarad belőle, aztán majd hallgathatja a sztorikat az osztályban egy hónapig. Ha máshogy nem megy, felajánlani alternatívát: ha van olyan lehetőség, hogy lemond a táncról, akkor rábeszélni erre. Helyette elmehettek a szalagavatóra kvázi vendégként, így tulajdonképpen ott lenne, a szülőtánc után szabadon táncolhatna a zenére a többiekkel, és az érzés azért megmaradna.
Kedves kérdező!
Igaz én 2006-ban ballagtam szakközépből de mi is szegény család vagyunk.
Terem:Az iskolánk az összes osztály befizetett osztálypénzéből bérelt ki egy helyet mert a tornatermünk túl kicsi volt.
Ruha:Mivel ruhaipari iskolába jártam mi megvarrtuk magunknak a ballagó ruhát,a menyasszonyi ruhát pedig a jó anyagi helyzetben lévők kölcsönözték egy ruhaszalonból én viszont az iskola tanműhelyéből kaptam meg ingyen.mert nem volt pénzünk 15000 forintot kifizetni egy ruhára.
Tánctanár:Egyik osztálytársam anyukája konyított valamennyit a keringőhöz,ő tanított be minket pár ezer forintért.
A tánccipőmet a nagymamám vette meg,és a szalagavató utáni bulira(beültünk egy kocsmába az osztálytársaimmal ünnepelni,vacsora nem volt)is ő adott pénzt.
Mivel csak a nagyon szűk rokonságom volt ott,az utazást ők megoldották busszal.
Egyedül a hajamat csinálta fodrász mert én nem értek hozzá,de mivel évek óta ismeri anyukámat,szinte ingyen megcsinálta,a sminkemet magam oldottam meg.
Nyilván ha megbeszéled vele felnőtt emberek módjára a dolgot akkor meg fogja érteni,én sem problémáztam ezen mert tudtam,hogy ha anyunak lehetősége lenne rá,megkaptam volna akár a legdrágább ruhát is,más egyébről nem is beszélve.Esetleg a lányod el is mehetne diákmunkára,vagy összehozhatnátok úgy a rokonsággal a dolgot mint ahogy mi tettük.Anyukámról tudom,hogy nehéz helyzet ez de sajnos nem mindenki születik aranykanállal a szájában.Szerintem meg fogja érteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!