Szeretnék segíteni a húgomnak, de a férjem ebben nem
támogat. Ti mit tennétek?
Figyelt kérdés
A húgom 37 hetes terhes, a férje 5 hete elhunyt. Azóta eljött táppénzre, addig dolgozott.
Eddig nem tudtunk beszélni vele hogy mi hogy legyen. Most úgy döntött, eladja a házat és vesz egy kis lakást. Viszont a ház nagy, a táppénzből nem tudná fizetni a fűtést télen így szeretném ha hozzánk költözne amíg nem veszi meg az új lakást. A költségekbe természetesen beszállna.
Van egy üres szobánk, csak a mosdót és a konyhát használnánk közösen.
Ha nem az anyagiakat nézzük, akkor is úgy gondolom hogy jobb lenne neki velünk mint egyedül abban a hatalmas házban ahol a közös életüket akarták leélni.
Én is együtt tudtam élni 10 évig a mindenbe beleszóló exanyósommal, mert akkor szerettem a férjemet. Ez ettől sokkal "kisebb probléma" szerintem.
2012. szept. 27. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
22/117 anonim válasza:
Ha a férjed családjában történt volna ez a férjed akkor sem akarna gyereksírást este?-én ezt kérdezném meg tőle. Nagyon nem szép dolog. Ha jóban vagytok az a minimum, hogy segítetek. Szörnyű lehet a húgodnak. Ne hagyd ezt annyiban. Nagy segítségre van szüksége a testvérednek, és ki tudja lehet egyszer neked vagy nektek kell majd az ő segítsége.
2012. szept. 27. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
23/117 anonim válasza:
Ejj. Az a lényeg, mennyire szórakoztató valaki? Ha a haver szórakoztatóbb, akkor az odaköltözhet???? Ezt te se gondolod komolyan.... Vannak ám önző emberek a világban!
2012. szept. 27. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
24/117 anonim válasza:
És az is nagy igazság bizony, hogy ha neki lenne szükséges ilyen nagy segítségre, mert vele történne valami tragédia (ne történjen!), akkor mit lépne? Milyen lenne, ha a saját családja azt mondaná, nem költözhetsz hozzánk, mert horkolsz.... Na erre mit mondana?
2012. szept. 27. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
25/117 A kérdező kommentje:
Jézusom, mi az, hogy nem szórakoztató????? Nyugodtan költözz össze egy bohóccal, ha neked ez a fontos.
Majd a gyereke meg mi felvidítjuk, pont ezért szeretném ha nálunk lenne. Így talán hamarabb túl lenne a nehezén.
A kapcsolatunk jó: összejártunk, a nyáron együtt nyaraltunk.
2012. szept. 27. 09:28
26/117 anonim válasza:
A szorakoztatot nyilvánvalóan nem szó szerint értettem. Apuka egész nap dolgozik, hazamegy, pihenne, de nem tud, mert a kismama sír. Vacsorazna, de elmegy az étvágya, mert a kismama kísért szemmel, a semmibe meredve ül az asztalnál. Szeretkezne a feleségével, de a kismama zokogasa félbe szakítja. A gyerek születése után ugyanez megtoltva gyereksirassal. Én nő vagyok, van gyerekem, de nem lennék erre hajlandó. Menjen a szulokhoz.
2012. szept. 27. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
27/117 anonim válasza:
Nem értem, hogy miért lettek lepontozva azok a válaszok, hogy menjen a kismama a szüleihez.
2012. szept. 27. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
28/117 anonim válasza:
26. Ezt hívják önzőségnek. De hatalmasnak.
2012. szept. 27. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
29/117 anonim válasza:
ebben nem engednék a férjemnek. amúgy a férjed napközben otthon sincs,nem? te viszont ige a te gyerekeddel. itt nem csak az anyagiakról van szó,hanem h a tesódnak támasz kell,és te ott lehetsz vele. egy kisbaba pedig eszik-alszik,nehogy már ez zavarja a férjed??
állj a sarkadra.
2012. szept. 27. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
30/117 anonim válasza:
Elküldenéd a beteg szüleidhez kedves 26-os a saját rokonod, családod ebben a helyzetben? Hát nem mondok rád semmit, de véleményem megvan.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!