2 nagyobb gyerekem nem szereti a kistesót, voltatok már ilyen helyzetben? Hogy lehet megoldani?

A haldoklós példához hadd térjek egy percre vissza. Baromi nagy a különbség. Egy kisgyerek nem tud mást csinálni, csak eszik, alszik, eszik, alszik. Az anyukája ösztönösen szereti, de most komolyan, ha lenne olyan felnőtt ismerősötök, aki csak enne meg aludna egész nap, barátkoznátok vele? Tudom, ez durván hangozhat, de mivel még nincs személyisége, nem lehet miért szeretni.

A haldokló pedig már egy személyiség. Tudod, hogy mi volt a kedvenc zenéje, a kedvenc étele, hogy szeretett kertészkedni, szerette az állatokat, stb. Ég és föld.

A kérdezőnek: nem tudom, hogy a nagyoknak milyen a kapcsolatuk a pici apukájával. Nekem is nevelőapukám van, 23 vagyok, a tesóm 20, de ha most anyu gyereket vállalna, én teljesen rosszul érezném magam. Mintha én és a tesóm egy előző élet lettünk volna, akik le lettek selejtezve, hisz a mi apánk már nincs a képben. Anyunak pedig van egy boldog új családja, amiből mi kilógunk. És ha a gyerekeiddel egy idős lennék, úgy érezném, hogy Anyu eddig végigkísért az életemben, és most, hogy megtenném az utolsó lépéseket a felnőtté -és különválás útján, ő már valaki másra figyel.

(Még egyszer mondom, nekem rögtön ez ugrott be, hogy engem ilyen gondolatok emésztenének.)

Szeretettel.

Valójában nem a kicsit utálják, hanem téged, s ott bántanak, ahol a legjobban fáj: bántják a kisbabád. Alapvetően érzelmi lények vagyunk, sokan mondják itt, hogy "lehetne annyi eszük", csakhogy ez nem egy ésszel megoldható helyzet, legalább is mostanáig nem volt az - de jobb belátásra lehet őket bírni.

Kamaszként normális, hogy nem bírják elviselni a kisgyerekeket, s így lesz még egy darabig. Talán majd mikor tudnak már vele kommunikálni, változik ez.

Mindenképpen beszélj velük, de nem mindegy, hogy hogyan. Arról biztosítsd őket, hogy ugyanolyan fontosak neked, mint eddig. Ez egy nagyon speciális helyzet. Írtad, hogy nem tudsz rájönni, mitől váltak ilyenné, gyerekkorukban mit ronthattál el. Nem feltétlenül kell olyan messzire visszamenni. Azt gondold végig, hogy hogyan közölted velük, hogy kistestvérük lesz? Hogy mennyire tudtad őket felkészíteni, milyen lesz, ha már megszületik? Nem evidencia, hogy egy gyerek érkezése mindenkiből örömöt vált ki - a kispapákat is az okos kismama éppen ezért folyamatosan trenírozza, a nagyobb tesóknak pedig szépen be kell adagolni a kicsi érkezését. Akárhányévesek is.

Ismerd el előttük, ha úgy érzed, valamiben hibáztál. Nyerd vissza a bizalmukat, hogy újra egységes, békés családi hangulatot tudj teremteni - ha az egyik feladatot a másik elé helyezed, mint ahogy itt előttem néhánnyal tanácsolta valaki, akkor nem fog változni semmi, NEM teheted meg, hogy "félreteszed" a nagyobbakat, csak mert most a kicsinek a nyugalma a legfontosabb. Ha nagyon tanácstalan vagy, kérd ki egy pszichológus véleményét, hogy hogyan kezdj hozzá. Vissza lehet hozni innen még ezt a dolgot, csak ezzel a 1,5 évvel kicsit sokat vártál.

sajnos nem tudtam átrágni magam az összes válaszon.

sajnálom, hogy ennyi támadást kaptál, nyilván minden ember mást tenne a helyedben.

én két dolgot tennék.

első, hogy nem a gyerekeimet küldeném el tanácsadóhoz, hanem én magam mennék el szakemberhez aki tud tanácsot adni mit tegyél, hogy viselkedjél. nagyon kiélezett a helyzet, hogy elküldöd őket szakemberhez lehet még jobban megutálnak mert bolondnak nézed őket. a helyzetet neked kéne megoldanod, nem egy idegen embernek-ezért is mennék el tanácsért.

a másik, 1-1 hétre elküldeném őket nyaralni.

apukához, nagyszülőkhöz, táborba, amihez kedvük van, de lényeg, hogy külön, tehát mind a ketten legyenek otthon 1 hétig a nagytesó nélkül.

nekik jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, ki tudják magukat pihenni.

az otthon maradt nagy gyerekkel meg tudsz úgy beszélgetni, hogy fél óra múlva ne hergeljék fel egymást a tesóval, lehet tényleg ez is benne van, hogy ennyire eldurvult a helyzet.

aztán ha letelt a két hét, férjemet megkérném, hogy menjen el a babával és leülnék a nagy gyerekekkel beszélni, kivesézni az érzelmeiket, hiányoztunk e nekik az alatt az egy hét alatt, mi az ami fáj nekik, mitől érzik sértettnek magukat, stb

Ez a válasz 35%-ban hasznosnak tűnik.

A válasz írója 81%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 03-25 21:59

Nem értem miért lettem lepontozva, de aki pontozott biztosan tudja... na mindegy, akkor is ez a véleményem.

Azt gondolom, hogy itt nem a 1,5 éves gyereknek kell alkalmazkodni nyilván a nagyokhoz, hanem fordítva. A kicsi ugyan miről tehet?? Ha ennyi idősen ennyi eszük van a nagy gyerekeknek, akkor erre nem is tudok mit mondani.

Lehet ismét lepontozni.

"Én felnőtt nő vagyok. Van 3 kicsi gyerekem és iskolába járok, dolgozom. Mégis ki tudom magam pihenni."

Ez szép és jó csakhogy egy kamasznak nem ez a dolga, nem erre van beállítva ebben az életkorban. Egy felnőttnek az a dogla, hogy dolgozzon, nevelje a gyereket stb. Ez olyan mint amikor apám azt mondja nekem: 'ha én elbírom a félmázsás zsákot akkor te is elbírod" Ja csak én nem 100 kg-os férfi vagyok, hanem egy vékony, 48 kg-os lány. Csak ő nem tudja más helyébe képzelni magát...