2 nagyobb gyerekem nem szereti a kistesót, voltatok már ilyen helyzetben? Hogy lehet megoldani?

Sejtettem hogy nem az az apuka,szerintem más lenne a helyzet ha édestesorol lenne szó.Valoszinü féltékenyek is.

Amúgy ne hagyd hogy a gyereked visszamerjen szolni hogy másfél éve meg ő enm laszik,ha valami nem tetszik neki ellehet huzni.Nem kell hogy komolyan is gondold de érezze azért hogy teneveled és hogy ki az úr a házban.

Az összes értelmes hozzászólás le van pontozva, gondolom egy elkényeztetett, elkapatott, önhitt tinip*csa jóvoltából. A baj az, hogy a tényeken ez mit sem változtat.

Egy 19 éves lány igenis szeretni szokta a gyerekeket, még ha sajátot nem is akar, de a testvérét el tudja viselni anélkül, hogy üvöltözne vele, vagy megalázná az anyját, stb. Van néhány kivétel, olyanok is vannak, akik egyáltalán nem szeretik a babákat, de senki nem alacsonyodik le erre a bizonyos szintre, ha legalább átlagos intelligenciával rendelkezik.

Súlyos nevelési problémák húzódhatnak a háttérben. Az egész kialakult helyzetért nagyrészt az anya a felelős, hiszen a testvérek hozzáállása az eddigi nevelés hatására alakult ki.

Nem normális dolog, ami közöttetek folyik. Szerintem nincs semmi gond a korkülönbséggel, sem azzal, hogy másik apától van a kicsi, de a két idősebb gyereknél valamit nagyon rosszul csinált a szülő.. Hogy mondhat ilyet egy 17 éves, hogy undorító vagy? A tiszteletlenség, utálat csak úgy süt a mondatból. Mi okból lett ilyen a fiú? Biztos nem így született..

Szerintem el kell fogadnod, hogy a 3 gyerek talán soha nem fog testvérként gondolni egymásra, és a kedélyek is csak azután csillapodnak le, hogy ők elkerülnek otthonról. Ilyen elmérgesedett helyzetben én már nem tudom, mit lehetne tenni. A gyerekeid nem hülyék, hiába viszed őket tanácsadóhoz szerintem.. Nagyon is jól értik és felfogják, ami körülöttük történik. A személyiségüket - amilyenné nevelted őket, és ami eddig nem okozott problémát - viszont nem tudják megváltoztatni. A legtöbb, amit elérhettek vele, az annyi, hogy ezentúl magukban tartják a megjegyzéseiket, de szeretetre nem lehet kényszeríteni senkit.

Szálljatok már le a magas lóról! Nincs jogotok ítélkezni, mikor semmit nem tudtok a történetről, csak feltételeztek butaságokat, és teljesen megértem a gyermekeiért aggódó anyukát, hogy nem is reagál ezekre az alpári dolgokra!

Nem azt kell írni, hogy milyen felelőtlen stb..., hiszen ha nem érdekelnék a gyermekei nyilván nem akarna megoldást találni a helyzetre. Ott van egy 1,5 éves baba, és két felnőtt. Most mit kéne csinálnia a kicsivel? Kidobni az ablakon, hogy a nagyok tudjanak tanulni, meg haverozni? Mert az ilyen baromságok amiket írtok rohadtul nem segít a helyzetén. Gratulálok a jövő nemzedékének!Pfff...

Nézd!! Elég nehéz lehet két nagykamasz gyereknek felfogni azt ésszel, hogy mostantòl ez lesz, egyûtt élnek egy kisbabàval, akit ôk egyàltalàn nem akartak, sôt még csak nem is az édes testvérûk... Ahogy elképzelem mondjuk azt, hogy a pàrodat is bevonod a megbeszélélsbe, szerintem az csak olaj lesz a tûzre, biztosan ùgy fogjàk érezni, hogy ôket cserben hagytad, ott fog àllni kôzted és a két idôsebb gyereked kôzôtt egy vadidegen, akitôl még esetleg félnek is. Totàl megértem ôket, annak ellenére, hogy làttam ellepéldàt is.. Amikor én voltam nagykamasz 17-18, az akkori baràtomnak volt egy 5 hònapos kishuga, mondanom se kell, hogy nemegyszer nekûnk kellett vigyàznunk rà, nem mintha nem lehetett volna megoldani, de annyi idôsen nem arra vàgytunk, hogy babàra kelljen vigyàznunk... Mindegy, probléma nemvolt, de lehetett volna, ha nem vagyunk empatikusak... Azt is tudom, hogy neked is szôrnyû érzés lehet, hogy szûlôként végig kell azt nézned, ahogy a gyerekeid testvérekként utàlkoznak, de ebbe te nem szòlhatsz igazàn bele, vagy legalàbbis megvàltoztatni nem tudod.. én is azt tudom neked tanàcsolni, hogy ha lehet, ne sok dologba vond be ôket, csak amibe azelôtt is muszàj volt, mert az sem megoldàs, ha nekik nem kell semmit csinàlni. ùgymond azt a gyereket magadnak és a pàrodnak szûlted, a felelôsség is a tiétek, bàr a két màsik tesònak se àrtana lassanként baràtkozni a helyzettel, hogy ùj csalàdjuk van. Szerintem az egyetlen hosszùtàvù megoldàs az lehet, ha leûlsz kettôjûkkel, kisbaba és mostoha-apa nélkûl egy délutànra és kivesézitek az egészet, ahol mindketten, ôszintén gàtak nélkûl megnyìlhatnak és megfogalmazhatjàk a problémàjukat, hiszen csak akkor tudtok elôre lépni, ha kiderûl végre, hogy mi is a baj, mert most egyellôre csak a konzekvenciàkat tapasztalod, hogy utàljàk a kicsit. Na de miért? Ezt a legfontosabb kiderìteni!!

Szerintem ùgy lenne legegyszerûbb ezt felvezetni, ha mondjuk szòlsz nekik egy-két nappal elôtte, hogy mondjuk mindkettôjûk legyen otthon pl szombat délutàn, addig apuka elmehet sétàltatni, cukràszdàba, stb. Akkor a nagyobb gyerekeknek is lesz ideje felkészûlni, hogy most ùristen mà megint mit akar?? Azt fogjàk este kitàrgyalni abban az egy-két òràban, egyébként majdnem 100 hogy esténként errôl folyik a téma, hogy mennyire àtbaszottnak érzik magukat.. Szòval, ha adsz nekik egy kis idôt a beszélgetés elôtt, akkor izgatni fogja ôket, készûlhetnek ôk is , hogy mit is mondjanak, nem csak le vannak tàmadva... Aztàn a beszélgetés elején le kell szôgezni, hogy nem veszekedni akarsz, csak szimplàn megoldàst talàlni és ezt csakis egyûtt tudjàtok megoldani...

Nagyon nagyon remélem, hogy sikerûlni fog, ha ôk is megkapjàk a megfelelô figyelmet, talàn ôk is segìtôkészebbek lesznek, vagy jobban alkalmazkodnak...

Kitartàs, majd ìrd meg hogy alakult a dolog!