Kérjek pénzt a gyerekek után, vagy hagyjam?
5 éves ikrek, 7 éves kisfiú.
Az unokatestvéreim. Kisebb korukban is, igazából babakoruktól sokat vagyok velük, de ahogy nőnek, a velük járó kiadások is.
Hosszúhétvégén voltam velük moziba, utána mekizni is akartak. Mozi 20 ezer, McDonald's 8. Most hétvégén kimentünk a Tropicariumba, szintén 20 ezer.
De ha mondjuk játszóterezünk, akkor is kell nasi, álljunk meg fagyizni, vegyünk kürtőskalácsot, meglátnak valami mütyürt, nézzük meg, akkor jön az alkudozás, hogy vegyük meg stb. Tehát az olcsó programok sem túl olcsók velük. :D
Itt jön a lényeg:
Én még egyetemre járok, nem dolgozom, ezért is érek rá ennyit velük lenni. Havi pénzt kapok, ha elfogy, kapok még, de nyilván nem arra kapom, hogy eltapsoljam mások gyerekeire. Viszont a szüleik meg sosem ajánlják fel, hogy tessék, itt van 10-20.000 Ft, érezzétek jól magatokat. Pedig jár hozzájuk egy néni is vigyázni a gyerekekre, ott ezek még pluszban az óradíján felül fizetve vannak, tételesen (ami érthető is).
Szeretek a gyerekekkel lenni, szóval nem azt várom, hogy nekem is fizessék ki az időmet, csak mikor tudják, hogy lesz 1-1 program, akkor örülnék, ha nem nekem kéne állnom az egészet. Vagy nem jogos ez?
De ki kért meg arra, hogy vidd ilyen helyre a gyerekeket?
Miért kell venni nasit, kürtöskalácsot, mütyürt a jàtszótérnél?
Én a saját gyerekemet is el tudom vinni úgy játszóterezni a városba, hogy azt mondom, most nem veszünk semmit.
Ne csinálj velük fizetős programokat és kész. Ha meg otthon terhet jelentenek neked, mert unatkozol velük origamizni, rajzolnj, autózji vagy bármi, az sem gond, jelezd a szülőknek, hogy nem tudsz rájuk vigyázni, ennyi.
A szülőket se értem, én biztos szóltam volna már az első ilyen után, hogy Juditka, ne vidd őket fizetős programra, mert mi ezt nem álljuk, de téged se értelek, minek hordod őket mindenfele a kérésük nélkül, ha anyagilag nem fér bele neked. Pénzt biztosan nem kérnék olyan programért, amire nem a szülők kértek meg, de nem is vinném őket, ha nem futja rá.
12
Te milyen kérdést olvasol? A kérdező nem kap pénzta gyerek vigyazasert-sőt, az se derül ki, ,ég van e kérve egyáltalán rá, vagy saját gondolat velük lenni és programozni
Nekem nem az jött le, hogy a gyerekvigyázásért kapná a havi pénzét vagy bármit, hanem hogy a saját szüleitől kapott zsebpénzét költi el "mások gyerekeire". Gondolom, a gyerekek szülei csak úgy vannak vele, na a tesóék jól állhatnak, ha ilyen ajándékokra futja és milyen jófejek.
Ha nem szólsz, nem fog semmi változni. De az is igaz, hogy nem a szülők kérték, hogy vegyél nekik mindenfélét, és ezeket előre kellene letisztázni, hogy ha ők fizetik, mennyi a keret, lehet-e, szabad-e. Nem utána agyalni, hogy ha a három Pistike (akiknek még persze fogalmuk sincs, mennyi a pénz értéke vagy mi az egészséges) kihisztizte a három gombóc fagyit rolettivel, édestölcsérrel és cukorszórással és így már azért elég drága volt, most kérhetsz te is pénzt újra a szüleidtől saját magadra.
Nem értem, hogy a #8 miért lett lepontozva, tökre igaza van.
Ha a Kérdező találja ki a programokat (tehát nem a szülők fejéből pattan ki az ötlet), akkor miért is kellene nekik fizetni?!
Tényleg úgy esik ki, hogy a Kérdező szervezi ezeket.
Először is: te vagy a hibás, mert olyan helyekre viszed őket, ahol csak úgy röpködnek a tíz ezresek. Miért nem mentek sétálni vagy olyan helyekre, ahol max. 1-1 fagyi vagy üdítő a kiadás?
Azt sem értem, hogy miért nem tudsz nemet mondani? Minden szir-sz@rt megvetetnek veled, aztán sír a szád, hogy a szülők nem fizetik vissza azt, amire te nem tudtál nemet mondani???
Ha a szülőkkel megbeszéled vagy ha ők kérnek meg rá, akkor természetesen el kell kérni a pénzt, de ha te magadtól találsz ki költséges programokat, akkor az már a te bajod. Ezek a gyerekek már rég a fejedre nőttek. Tudják, hogy hisztivel vagy nyafogással veled mindent meglehet vetetni és élnek is a lehetőséggel.
Képzeljétek csak el: xy elviszi a gyerekeidet valahová, mert szeret velük lógni és ezt elég gyakran meg is teszi. Minden ilyen alkalommal beállít, hogy akkor legyél szíves kiperkál 20-30 ezer ft-ot. Azért ez nem mindegy.
A szülők valószínűleg tudnak nem-et mondani, míg a Kérdező próbál jófejkedni és minden kérést teljesít. Ha valaki ilyen nyámnyila, az viselje szépen a következményeit. 💸💸💸
Kérdező, önként vállalod őket, mert valóban nagyobb öröm velük lenni, mint az egyetemista társaiddal bulizni, fesztiválozni? Vagy szépen rád lettek sózva a "te amúgy is ráérsz, mi meg megspóroljuk a nénit" lendülettel?
Mi az, hogy "mekizni is akarnak"? Meg a fagyi után még kürtöskalács és mütyűr is? Nem tudsz nekik nemet mondani?
Ahogyan a szüleinek sem?
"Nem, nem vigyázok rájuk; oldjátok meg"
Vagy ha mégis, hát max. társasozunk itthon, vagy sütünk együtt mézeskalácsot, esetleg egy zacskó popcorn társaságában megnézem velük együtt a Micimackó legújabb kalandjait.
Te a szüleid költségére - és a saját rovásodra - szórakoztatod az unokatesóidat, ez a helyzet.
Itt elsősorban azt kellene tisztázni, Te milyen meggondolásból kezdtet el az unokatestvéreidet olyan programokra hordani, ami komolyabb költségekkel jár? Nyilván az 5 és 7 éves gyerekeknek fogalma sincs, Te kinek a pénzéből hívod meg őket fagyizni, meg moziba, de ez nem is az ő dolguk, Neked viszont már tudni kell mérlegelni, mi fér bele, mi nem? Amennyiben a saját döntésed volt és a szülőkkel ezt előre nem egyeztetted, akkor itt Te követted el a hibát, hiszen az ilyesmit előre tisztázni kell a szülőkkel, nem utólag közölni, hogy önhatalmúlag elvitted a gyerekeket olyan programokra, ami fizetős és mivel Te ezt nem bírod finanszírozni, akkor ők fizessék ki.
Itt most az a megoldás, hogy elmondod a szülőknek elnézést kérve, hogy hoztál egy hibás döntést, a megkérdezésük nélkül rászoktattad a gyerekeket arra, ha veled vannak "mindent szabad, nem számít a pénz", de Neked igazából erre nincs pénzed, Te nem bírod finanszírozni. Amennyiben azt mondják, bocsi, de mi ezeket nem kértük tőled, majd arra kérnek, hogy ezután olyan programokat javasolj a kicsiknek, ami nem okoz extra kiadást, fogadd el, ha viszont felajánlanak egy keretet, akkor azt tarsd tiszteletben.
Teljesen más a szituáció az óradíjas nénivel, mivel ott előre tisztázták a feltételeket és a játékszabályokat is szülőkkel.
#17 én sem értem.
A gyerekeket a kérdező viszi, nem szól, hogy gond, a szülők pedig azt hiszik hogy tényleg nem gond.
Úgy lenne helyes, ha a kérdező megkérdezné, bele-e fér a szülőknek ez a sok és drága program
Ha azt mondják nem, értelemszerűen nem megyek velük ilyen helyekre.
Kommunikáció kéne nem az utólagos sírás.
Az elején kellett volna szólni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!