Mit tegyek, hogyha anyám rajtunk, gyerekein spórol?
Én már diákmunkázok, de suli mellett heti 1x megyek csak, amiből én állom a reggeli kajámat, meg néha veszek magamnak belőle ropit, stb. A többi tesóm még nem tud diákmunkán se dolgozni.
Mi is megérezzük valamennyire az inflációt. De anyám ahelyett, hogy a sok hülyeségen spórolna, inkább rajtunk spórol. Magamnak kellett bakkancsot is vennem, így elment a fizum, plusz a reggeli kaját is magamnak veszem, és abban a hónapban csak 3 napot mentem.
Ma is leordította a fejemet, mert kértem tőle pénzt, mivel mentem a barátaimmal. Odaadott 2 000 forintot, amiből csak a busz oda 340 forint, és akkor még nem is ettem, nem is ittam. Hogy ne maradjak szégyenben, mondtam, hogy inkább adjon egy 5 000 forintot, mert ha 1800-ra jön ki a legolcsóbb menü is, akkor mit csinálok? Inkább legyen több, mint kevesebb, és a visszajárót visszaadom. Erre nekem állt.
De magának meg megengedi a 16 000 forintos ebédet, meg kisvasutazást a "barátaival". Öcsém meg kért tőle zsemlére pénzt, és ilyet szól "200 forint elég lesz?", amikor egy zsemle 70 forint.
60!
Úgy, hogy kérvényt írnak a szülők az igazgatónak, aki engedélyezi.
60!
"(2) Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá tizenhét óráig - vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben - gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről. Az általános iskola e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként is működhet."
Koznevelesi törvény.
Olyan nincs, hogy tízórai, uzsonna, ebéd ne lenne a suliban.Max. anyukád nem kérte,sokan nem kérik.3 gyerekkel ingyenes amúgy.
Otthon reggel nem tudtok szendvicset csinálni magatoknak vagy nem akartok?
#68 Hát nekem elég sok ismerősöm van, és anno 15 évesen senkit nem vettek fel, engem sem. Alapból a legtöbb diákmelós hirdetés úgy kezdődik, hogy "16 éven felüli" "18 éven felüli" "nappali tagozatos egyetemistáknak". Maximum falun melózhatsz a mezőgazdaságban, ha van valami rokonod, vagy ismerősöd, aki elintézi.
Különben meg ne mondja már senki, hogy halál normális dolog, hogy a 15 éves gyerek azért diákmunkázzon nyáron, hogy tanév közben tudjon magának zsömlét venni. Ha ez a helyzet akkor kvára nem kell védeni az anyukát, hogy szépítkezésre bssza el a pénzt, közben a gyerek 15 évesen azért melózik nyáron, hogy legyen mit ennie tanév közben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!