Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Garantált, hogy én leszek a...

Garantált, hogy én leszek a szemét, ha kismama rokontól kérem, költözzön el? Hogy közöljem vele finoman, de határozottan?

Figyelt kérdés

Unokatestvéremről van szó, SOS vészmegoldásként költözött be hozzám ősszel.

Kollégiumot nem kapott a pontjai alapján, szobát bérelni itt Budapesten nem tudtak volna neki.

Ők kérdeztek rá, de én is gondolkoztam azon, hogy a vendégszobában lakhat, amíg jobb megoldás nincsen. Beköltözött, nekem akkor lett egy párkapcsolatom, úgyhogy heti 1-2 éjszakát/napot vagyok ott összvissz, amúgy a páromnál vagyok. Mikor végzett januárban a vizsgáival, kérdezte, hogy erre a félévre maradhatna-e még és utána költözne ki, ha nem gond. Nem zavart sok vizet, belementem.


Viszont terhes lett, nekem is 2 hete mondta el. Megtartja, a baba apukája már közölte, hogy ő nem kíván élni a szülői felügyeleti jogával...

Még van két éve az egyetemből, így az eddigi terve, hogy dolgozna főállásban suli mellett és abból próbálná eltartani magát, ment is a kukába. Megkérdezte tőlem most a héten üzenetben, hogy esetleg amíg egyetemre jár, lakhat-e a lakásban? Annyit írtam rá, hogy erre térjünk vissza személyesen majd. Viszont egyáltalán nem szeretném, ha kisbabával ő ott lakna még éveket...

Szerencsétlen helyzet nagyon. Főleg hogy tudom, haza, a szüleihez azért nem akar költözni, mert az apja egy nagyon kötekedő, szemétkedő alak és tényleg lehetetlen mellette meglenni akár 1-2 órát is.


2022. máj. 27. 10:44
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/86 anonim ***** válasza:
95%
Engem is az érdekelne, volt-e bejelentkezés.
2022. máj. 28. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/86 anonim ***** válasza:
100%
Bejelentkezni vagy csak szerződéssel lehet valahová, vagy a tulajdonos engedélyével, adtál rá neki engedélyt, kérdező?
2022. máj. 28. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/86 anonim ***** válasza:
92%
A lakásod miatt vállalta a gyereket, hogy majd nálad lakhat, és tőled mint rokontól fog segítséget is kérni, vigyázhatsz a babára, kisegíted pénzben stb.
2022. máj. 28. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/86 anonim ***** válasza:
91%
És azért kell neki a gyerek, mert miatta nem lesz szíved kitenni.
2022. máj. 28. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/86 anonim ***** válasza:
93%
Kisbaba mellett, ha egyedül neveli, nem fog tudni se egyetemre járni, se dolgozni. Te fogod eltartani, mivel nálad lakik. Majd zokogva rád ront, hogy éhezik a baba, nincs pénze bébiételre meg pelusra, és te pengetsz neki lelkifurdalásból, ahogy kifizeted a rezsijét is. Ha nem nő volnál, még feleségül is vetetné magát veled.
2022. máj. 28. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/86 anonim ***** válasza:
15%
Azért eléggé el vannak itt szállva egyesek, komolyan azt hiszitek, hogy egy egyetemista lány gyereket vállal azért, hogy tovább csövezhessen a rokonnál? Vállalva terhességet, szülést, 18+ évre elköteleződést, minden egyéb terhet és kockázatot?
2022. máj. 28. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/86 anonim ***** válasza:
67%
Simán. Egyértelmű hogy nem több egy számító kurvánál a csaj.
2022. máj. 28. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/86 anonim ***** válasza:
93%
76-os, a lánynak otthon nem pálya az élet, keres mást, a rokonnál ingyen lakik egy éve, és az ember abba kapaszkodik, aki a kezét nyújtja. Logikus, nem? Senkije sincs, a pasi kirúgta, ez az egyetlen hely, ahol segítettek neki eddig, itt akar maradni, ha egy gyerek az ára, akkor úgy. Ha nem volna lakóhelye, nem tartotta volna meg, de itt a támogatás mértékét növelhetőnek látja. Ingyen lakást adott, akkor ad majd pénzt is, ha kell.
2022. máj. 28. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/86 anonim ***** válasza:
73%
Gyerekkel vagy terhesen irtózatosan nehéz kirakni nőt. Aki ilyet tesz, azt kiközösítik, minimum a rokonság többé nem áll vele szóba. Ere épít a kismama.
2022. máj. 28. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/86 anonim ***** válasza:
93%
Talán a kedves rokonság vegye magához, pénzeljék ők a kis lotyót.
2022. máj. 28. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!