Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Garantált, hogy én leszek a...

Garantált, hogy én leszek a szemét, ha kismama rokontól kérem, költözzön el? Hogy közöljem vele finoman, de határozottan?

Figyelt kérdés

Unokatestvéremről van szó, SOS vészmegoldásként költözött be hozzám ősszel.

Kollégiumot nem kapott a pontjai alapján, szobát bérelni itt Budapesten nem tudtak volna neki.

Ők kérdeztek rá, de én is gondolkoztam azon, hogy a vendégszobában lakhat, amíg jobb megoldás nincsen. Beköltözött, nekem akkor lett egy párkapcsolatom, úgyhogy heti 1-2 éjszakát/napot vagyok ott összvissz, amúgy a páromnál vagyok. Mikor végzett januárban a vizsgáival, kérdezte, hogy erre a félévre maradhatna-e még és utána költözne ki, ha nem gond. Nem zavart sok vizet, belementem.


Viszont terhes lett, nekem is 2 hete mondta el. Megtartja, a baba apukája már közölte, hogy ő nem kíván élni a szülői felügyeleti jogával...

Még van két éve az egyetemből, így az eddigi terve, hogy dolgozna főállásban suli mellett és abból próbálná eltartani magát, ment is a kukába. Megkérdezte tőlem most a héten üzenetben, hogy esetleg amíg egyetemre jár, lakhat-e a lakásban? Annyit írtam rá, hogy erre térjünk vissza személyesen majd. Viszont egyáltalán nem szeretném, ha kisbabával ő ott lakna még éveket...

Szerencsétlen helyzet nagyon. Főleg hogy tudom, haza, a szüleihez azért nem akar költözni, mert az apja egy nagyon kötekedő, szemétkedő alak és tényleg lehetetlen mellette meglenni akár 1-2 órát is.


2022. máj. 27. 10:44
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 11/86 A kérdező kommentje:
Az az igazság, hogy a szüleim már ősszel mondták, hogy szerintük ez nem lesz így jó. Ők attól tartottak, hogy sosem laktam még senkivel, mi lesz, ha nem jövünk ki jól, akkor ha 3-4 hét után mondom neki, hogy inkább költözzön, balhé lesz.
2022. máj. 27. 11:11
 12/86 anonim ***** válasza:
98%
Muszaj lesz, mert kisgyerekkel soha a budos eletbe nem teszed ki. Kb. mintha mar most neki adnad a lakast.
2022. máj. 27. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/86 anonim ***** válasza:
91%

Nem kell magadat szemétnek érezni, ha kirakod, mert van más lehetősége is, még ha nyilván nem is fog tetszeni neki.

Először is, mehet haza.

De mehet anyaotthonba is, ha haza nem akar.

Vagy nem kötelező befejeznie az egyetemet, bár terhesen nehezen kap majd munkát és szobát, de a gyerek nem játék és ha vállalja, akkor bizony a terheket is vállalnia kell. Tudtommal kérhet apasági vizsgálatot és gyerektartást.

Nem utolsó sorban, örökbeadatja - bár ez nagyon fájdalmas dolog, de nem ő az egyetlen, aki rákényszerül.

2022. máj. 27. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/86 anonim ***** válasza:
94%
Hogyan lehet, egy elvileg okos, Egyetemista nő ilyen buta, és felelőtlen? Más lakásába gyereket vállalni, egyedül? Beszélgess vele, és küld el. Előbb utóbb, oda vinné valami apa pótlékot, és soha nem mennek el onnan.
2022. máj. 27. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/86 anonim ***** válasza:
91%
Hát most elrontja az életét.
2022. máj. 27. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/86 anonim ***** válasza:
88%

Előbb a kannal rendezze az anyagiakat, ő a felelős nem TE utána beszéljetek erről egyáltalán, nemár a te életed élje a te lakásodban!!! Szegény, nem irigyellek de határozottnak kell lenni! Mondd azt hogy felújítod alapjaitól addig el kell költöznie, ez nálunk is hét héttel járt... ha nem akarsz balhét! :)

Egyáltalán biztos hogy terhes? .. De akkor is, nagyon felelőtlen és most nem a védekezésre célzok.

2022. máj. 27. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/86 anonim ***** válasza:
79%

Eleve nem arról volt szó, hogy odaszül neked csupasz pixára, maradjunk ennyiben. Szerintem azért döntött a megtartás mellett, mert úgy volt vele, hogy úgyis van egy balek, aki elgardírozza...

Engem nem érdekelne a családi béke, én összegyűjteném az összes cuccát egy kukás szatyorba és ha 1 napon belül nem húzza el a belét, kidobom a francba. Ha meg méltatlankodna, megmondanám, hogy nem is abban állapodtunk meg, hogy majd szül az én nyakamra.

2022. máj. 27. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/86 anonim ***** válasza:
92%

A felújítás nem biztos, hogy beválik, mert akkor arra számít, hogy utána visszamehet.

Akkor már kézenfekvő azt mondani, hogy komolyodik a kapcsolat, és az a terv, hogy eladjátok a lakásokat, és egy nagyobbat vesztek. Szóval muszáj költöznie az unokatesónak. És még így is te leszel a szemét, arra is mérget vehetsz.

Aztán ha pattognak, pár hónap után mondhatod, hogy meggondoltad magad. Addigra már megoldodik a kismama lakhatása.


Nem értek hozzá, de nem lehet, hogy kismamaként vagy kisgyerekesként könnyebben kapna kollégiumi elhelyezést? Vagy ez csak külföldön van így?

2022. máj. 27. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/86 anonim ***** válasza:
97%
Nem rajongok az abortuszért, de az ilyen esetekre találták ki.
2022. máj. 27. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/86 anonim ***** válasza:
91%
Amúgy ha koleszt sem kapott a pontok alapján, akkor azért eddig se vitte túlzásba a tanulást, szóval nem kell neki egyetemre járnia.
2022. máj. 27. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!