Ma a híradóban láttam, hogy aki nem szül gyereket az nem hasznos a társadalomnak és azért kéne fizetni, akkor annak is fizetnie kell akinek esetleg fogyatékos gyereke van, lesz mivel az sem hasznos eleme a társadalomnak?
Fölösleges ezen vitázni, ez csak az MDF-es Boros hülye ötlete.
Nem véletlen, hogy az MDF el is tűnt a föld színéről!
Én szeretem Magyarországot.
De ez az egész úgy, ahogy van, értelmetlen.
Egyrészt miért is baj, ha kevesebben vagyunk az országban? Legalább lesz mindenkinek munkája és nem úgy fogunk élni, mint a kínaiak és rokonaik, hogy a nagyvárosokban 30 nm-es lakásokban sokan.
Svájcban például határozottan jól élnek az emberek, azt hiszem. De hát hogy csinálják? 7millióan vannak csak. Lehet, hogy nem attól lesz jó egy állam polgárának lenni, hogy minimum 10 millióan vagyunk?
Másrészt hogy lehet olyan dolgot megadóztatni, mint a gyerekvállalás? Igaz, azt hiszem, Kínában pont ugyanezt csinálják, csak ők azokat adóztatják, akinek egynél több gyereke van. Még abban látok is rációt, hiszen - azon túl, hogy sokan vannak és náluk pont a népesség csökkentése indokolt - akinek van egy gyereke, az onnantól biztos benne, hogy fogamzóképes, tehát saját döntése, hogy szül-e még egyet.
Az viszont, hogy nálunk mindenáron szülni kell... teljesen megállapíthatatlan, hogy ki miért nem szül(t). Egy esetben tartom a dolgot elképzelhetőnek: ha az első gyerek születése után az illető egy összegben visszakapja a teljes, kamatokkal kiegészített összeget. Természetesen adó levonása nélkül, elvégre az adójáról van szó.
"Jah, és még valami. érdekelne, hogy a jelenlevők közül hányan fognak 10-20-30 év múlva a nyugdíjuk miatt mérgelődni, esetleg lázadozni. mert a kevesebb gyerek minden bizonnyal kevesebbet fog betenni a nagy kasszába, amiből bezzeg a kényelemszeretők is szeretnének majd kapni..."
Miről beszélsz? Csak az kaphat nyugdíjat, aki fizette a nyugdíjjárulékot! Aki fizetett járulékot, annak jár a nyugdíj. De bezzeg téged sem zavar, hogy mások tették be helyetted a pénzt, amit te GYED, és Családi pótlék jogcímen kiveszel!
Most is hozzájárulok mások gyerekneveléséhez, hiszen a családi pótlékot az én adómból is fizetik.
Gondolom ezt nem veszik figyelembe azok, akik egyet értenek azzal, hogy adóztassák meg a gyerekteleneket...
Ez csupán egy figyelemelterelés arról, hogy a most hatalmon levők megint nem tudnak csinálni semmit a rossz körülményekkel.
Ez a Boros, akitől az ötlet jön egy vén f@sz, a 2. világháború előtt volt gyermektelenségi adó, ezt akarja visszahozni, kövület az egész.
Akkoriban a nők otthon pipiskedtek vagy épp kínlódtak a férfiuralom miatt és szültek 4-5 gyereket. Az uruk vagy annak halála esetén aztán vki eltartotta őket vagy nem és mentek a nyomorba. Akkoriban a nők egy része dolgozott, úgy mint ma, de szellemi munkát, kényelmes irodában nem kapott. Sokan cselédkedtek, takarítottak, sokan megszöktek a férjüktől és kínlódva éltek, akár az erdőben bogyókon tengődve.
Visszatérve az eredeti kérdéshez a kommunizmusban, aki 3 gyereket szült kapott szociális lakást. Ezért született több gyerek eleve, mint amennyi normális volt 1970-1978 között. Ma ilyen nincs már, nincs támogatási rendszer.
Csak azért van egy bizonyos korosztály nagy számban jelen, ezek a 32-38 évesek most, mert annak idején megérte sok gyereket, akár 3-t szülni. A mai kapitalista társadalomban rengeteg ember (32-38 éves korosztályban) egyszerűen nem tud egyet sem vállalni mert nincsen elég pénze, vagy nem mer, mert rossz a kórházi ellátás.
A nők akár 35 évesen kezdenek el szülni, mert előbb nem ment.
Nem feltétlenül önzésből nem vállalnak emberek gyereket, nézzünk körbe a kórházakban, mi vár egy terhes anyára, akinek nincs pénze, akár a halál.
Én is későn szültem, mert tanultam és nem volt pénzem magánkórházra, csak akkor mertem gyereket vállalni, amikor a jövedelmem tűrhetően megnőtt.
3-4 gyereket meg képtelenség eltartani. Mellette is dolgozni kellene, még akkor is ha törvény tiltaná a munkát a nők számára. Akkor is kellene munkát vállani, csak takarítást és trágyahordást, mint 100 évvel ezelőtt.
A gyermektelenségnek pedig sok oka lehet: betegség (bármilyen akár idegbetegség is), lakásnélküliség, bizonytalan jövedelem, nem megfelelő kórházi ellátás, csecsemőkkel kapcsolatos felvilágosítás hiánya (itt a valóságra és nem nyálas tv showra gondolok).
És ne felejtsük el a férfiak zöme alkalmatlan az apaságra, a megfelelő társ kiválasztása az egyik legnagyobb problémája a nőknek.
Senki nem akar bizonytalan kapcsolatba szülni és magányosan gyereket nevelni, ha a férfi lelép.
A férfiak számára kellene agymosó tanfolyamokat tartani!!!
Utána lehet követelni, hogy ki hányat szüljön. A legtöbb férfi nem veszi ki a részét a gyereknevelésből, nem hagyja a nőt pénzt keresni, ha az is szeretne. Persze erre nem az a megoldás hogy a férfi keressen 10x annyit mint egy nő, mert akkor is lesznek nők, akiknek dolgozniuk kell és családot kell fenntartani. Csak mint mondtam nem kényelmes irodai munkát kapnának hanem trágyahordást.
Lassan mondom, hogy még Boros Péter is megértse.
N-E-M F-O-G-O-K E-B-B-E-N A-Z O-R-SZ-Á-G-B-A-N GY-E-R-E-K-E-T SZ-Ü-L-N-I, H-A 100%-OS A-D-Ó-T I-S V-E-T-N-E-K K-I R-Á-M.
Inkább majd egy olyan helyre, ahol nem tenyészállatnak tartanak, hanem embernek, és ahol nem a banklobbit szolgálják ki a korrupt politikusok, és nem az egyszeri hitelfelvevővel vitetik el a gazdasági világválság EGÉSZ terhét, miközben ők még a legnagyobb nyomorban is extraprofitot realizálnak. Ha egyszer az életben gyerekem lesz, az azért lesz, mert szeretnék gyereket.
Pénzért nem szülök. Nem vagyok k.urva.
Nem olvastam el a kommenteket, csak a kérdést.
Nem tök mindegy, hogy a gyerekesek kapnak adókedvezményt, a gyerektelenek meg nem, VAGY a gyerektelenek adót fizetnek a gyerekesek meg nem? Totál ugyanaz az eredmény, csak eddig az első volt, most meg a másodikat akarják.
Kész átverés show!
Lenne egy kérdésem boros péterhez.
Egész Európában Magyarországon a legnagyobb a jövedelem adóterheltsége. Átlagjövedelem (!) esetén 52-53%. Tehát a havi fizetésemből többet kap az állam, mint én magam. Hogy a büdös p.icsába lehet akkor, hogy itt tart ez az ország??? Dőzsölni kéne wazze. Én a megmaradó 47-48%-ból kifizetem a lakáshitelt, a rezsit meg a kaját. Kérdezem: hol a búbánatos f.aszba tűnik el a fizetésem nekik jutó nagyobbik százaléka???
Undorító. Mintha ez nem a kedves politikusok bukszáját gyarapítaná csak. Magyarország már egy ideje fél lábbal a sírban van, lökjék csak be teljesen.
Ja, hogy ő el tud tartani 3 gyereket is a több milliárdos sikkasztott pénzéből? Elnézést.
Másoknak enni nincs pénzük.
Talán inkább azt kéne meghúzni, hogy mennyi pénzt kaphatsz évente maximum, és nem a szegényeket szívatni már megint, hogy azoknak legyen még jobb, akiknek már így is aranyból van az egész luxusvillájuk minden országban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!