Ki lettem tagadva, mert rám lett hagyva a ház? Minek ez a cirkusz?
Apukám oldaláról a dédszüleim közül már csak a dédmamám él. 91 éves, de teljesen jó állapotban van fizikailag és szellemileg is. Az egyetlen gondja az, hogy egyedül van tizenx éve, mióta a férje meghalt és a tatámon (a fián) és rajtam kívül senki nem nagyon látogatta, néha az anyukám esetleg (aki az apámnak a volt férje, tehát ez nem volt neki kötelessége, vagy dolga egyáltalán).
Rajtam kívül még van 4 dédunokája, 12-10 évesek a féltestvéreim, a unokatestvéreim pedig 5 és 3. Egyikőjüket sem látta még, senki nem látogatta meg soha. Pedig nem rossz ember, sosem volt az. Igen, néha érdekes a stílusa, pl. én egyetemre járok Budapestre, 2 hetente lát kb. Mégis néha az első szava, amikor meglát, hogy már megint jól lefogytam, lassan a sz.rszag is átérződik rajtam, vagy hogy minek van már rajtam megint élénk színű rúzs, nem áll jól. De ő ezeket nem annak szánja, hogy utána megsértődjek, vagy napokig ezen bosszankodjak. Egyszerűen ilyen, ami a szívén, az a száján.
Lényeg az, hogy a teleket rosszul viseli, hamar sötétedik, nem szeret egyedül lenni. Tavaly is téma volt már az, hogy otthonba megy, de akkor a covid miatt hagytuk az egészet, viszont most már mondta, hogy nem jó neki egyedül, szeretne beköltözni. Anyukám talált is neki olyat, ami a szempontoknak megfelelt, de a dédim közölte, hogy csak akkor megy, ha előtte a ház és a telek az enyém lesz. Mert nem akarja, hogy azok az emberek, akik több, mint 10 éve a csengőt nem nyomták meg, hirtelen ott tobzódjanak a házért, vagy hogy beköltözzenek akár átmenetileg (pl. nagybátyámék két kisgyerekkel egy másfél szobás albérletben laknak egy szocreál típusú lakótelepen, az apáméknak a háza vagy 5 éve nincs befejezve).
Az enyém lett, azóta áll a bál mindenkinél.
Az apám is kérdőre vont, hogy én ebbe hogyan egyezhettem bele, ott van a másik két testvérem, velük így mi lesz?! Meg hogy nekem már lett véve 2 éve lakás Budapesten, minek nekem ez... Körülbelül 55-60 milliót ér a telek, szóval ez a "minek nekem" kérdés kicsit felesleges. Mindenki pénzből él, és szerintem senki nem utasítana vissza ilyen ajándékot.
A nagyim is elkezdte mondani, hogy milyen család az ilyen, ahogy az egyik így kitúrja a többit, mi lesz így a kicsikkel. Úgy, hogy eddig évekig hallgattam tőle, hogy ő annyira utálja az anyósát, hogyha a halálos ágyán lesz, ő akkor sem megy oda hozzá és neki abból a házból egy cserép virág nem fog kelleni... Most meg hogy a dédi kiköltözött ősszel, hirtelen mindenkit érdekelni kezdett a téma.
És hogy én akkor karácsonykor se menjek oda, menjek az otthonba ünnepelni, ha nekem ez ennyire fontos volt. Tatám meg csak fogja a fejét, hogy ő kivel, kikkel él/élt együtt, hogy képesek így támadni.
Az anyám szerint akkor ebből ennyi elég is volt, ne keressem őket, sokat úgy sem veszítek. Szerintetek is ez a megoldás?
Mert pl. az apámmal egyáltalán nincs jó kapcsolatom, 3 éves koromban elhagyott minket (nem csak az anyámat, engem is). Csak a nagyszüleim unszolására keresett 2-3 havonta, de amúgy nem számíthattam rá soha sem érzelmileg, sem máshogy (pl. a lakásom felét az anyám férje állta, ő segített vezetni tanulni, tőle kaptam az első autómat, vele táncoltam a szalagavatómon, mert az apámnak "nem volt kedve eljönni" stb). De a nagyszüleimmel mindig jó volt a kapcsolatom, nem tudom, hogy a mamám mitől kapott most vérszemet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Őszintén sajnálom kérdező, hogy ilyen tróger családod/rokonságod van. Egyik se szagult évek óta a dédi felé, de az örökségért mindegyik tartaná a markát. Undorító. A dédi úgy döntött NEKED adja a telket és a házat és mivel a saját tulajdonáról van szó, ő dönti el a sorsát. Ő pedig döntött, innentől senkinek semmi beleszólása.
Ahhoz meg végképp senkinek nincs köze, hogy a kérdezőnek van már egy lakása! És? Nem az a semmirekellő apja vette, mit szól bele? Attól, hogy van már lakása, nem örökölhet semmit vagy mi? Nem értem mi az összefüggés. Az meg külön szánalmas, hogy az "apja", aki 3 éves korában elhagyta és úgy szarta le, ahogy csak lehetett, most hirtelen veri az asztalt, hogy de mi lesz a másik 2 féltesójával, akikkel a kérdezőnek 0 és a dédinek egyaránt 0, az az nulla kapcsolata van. Hát oldja meg ő, ez hadd ne a kérdező vagy bárki más baja legyen már. Mintha ő lett volna az, aki kizsarolta a dédiből, hogy ráírasson mindent, holott szó nincs még csak hasonlóról sem.
Amúgy meg, ha az irigység és a rosszindulat fájna, akkor nem csak a kérdező szánalmas rokonai, hanem itt is nyüszítenének páran a fájdalomtól. Világosan leírta, hogy egyelőre nem lesz se a telekhez, se a házhoz nyúlva, de MAJD a jövőben el lesz adva, mert ő Pesten szeretne élni, nem vidéken! Erre némelyeket elkapott a gépszíj, mert "na szép, egyből eladná, meg elherdálná". Jó ég, hol írt ilyet?? Amúgy, ha nem akar a házba költözni, akkor mi a búbánatos francot csináljon vele? Várja meg míg magától összeroskad? Nyilvánvalóan, ha nem kell neki, akkor el fogja adni és hasznosítja a pénzt. Az ingatlan eladás meg a pénz befektetése mióta minősül elherdálásnak? No komment. Gondolom ha valakinek a dédije felajánlana egy házat+telket vidéken, ami vagy 50-60 millát ér, akkor ő gondolkodás és szó nélkül visszautasítaná, hisz minek az neki, ugye? Vagy ha el is fogadja, akkor soha nem adja el, mert hát az egyenlő az örökség elherdálásával. Hogyne, hogyne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Milyen jó hogy nem gondolkozunk egyformán. Unalmas lenne az élet!
A lényeg hogy maradjunk emberek ne bántsuk a másikat!
Mindenkinek van egy nézőpontja,aki ide ír az vallalja azt amivel ez jár:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
tőle kaptam az első autómat,
Miért, hány volt így húsz éves korodig, hogy ki kell emelni az elsőt?
A másodikat használom, kb. mióta elköltöztem otthonról. Ingázok, autópályán megyek, sokat ülök kocsiban (itt, a városban is napi szinten használom, ha nem is haza megyek, akkor is megyünk mindenfelé a barátommal, vagy barátnőkkel, szóval bőven ki van használva).
Kellett egy erősebb autó, ezért lett lecserélve az, ami akkor lett véve, amikor meglett a jogsim.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!