Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak, hogy a párom...

Mit csináljak, hogy a párom könnyebben viselje a gyerekei hiányát?

Figyelt kérdés

A felesége 2 hónapja költözött el a gyerekeikkel, azóta elég viharos a viszonyuk (a feleséggel is, és a gyerekekkel is).


Elválnak, szerencsére ez a része az ügyvédekre van bízva és volt szerződésük is, így ez a jobbik eset. Viszont a gyerekeket azóta csak párszor látta, azt mondják, hogy nem akarnak idejönni, nem akarnak velem találkozni, vagy beszélni és hogyha ők nem jöhetnek ide, költözzön oda hozzájuk a párom... Nem arról van szó, hogy ne jöhetnének, hiszen itt van a szobájuk, rengeteg holmijuk is maradt még és őket szívesen látjuk bármikor, hiszen ez az otthonuk. De olyan már tényleg nem lesz, hogy itt van az anyjuk is...

Nem olyan kicsik amúgy, 9 és 11 évesek.


Az elején még nem éreztem a páromon ezt a feszültséget, de az utóbbi hetekben már egyre rosszabb.

Például az elején tervezgettünk, beszéltünk arról, hogy esetleg eladná ezt a házat, építtetnénk egy újat. Most, mikor felhoztam, már azzal jött, hogy ez a gyerekei otthona, minek váljon meg tőle...

Az az autó is az övé, amit a felesége használt és itt is hagyta. Mondta, hogy az jobb, mint az enyém, használjam nyugodtan, de gondolom érthető, hogy miért nem szeretném. Megbeszéltük, hogy azt is, és az én mostanimat is eladja és kapok egy újat, egy jobbat. De már az is baj, ha egyáltalán felhozom, mert neki most nincs se ideje, se kedve autószalonokba járni. De én meg nem értek az autókhoz, ő fizeti bele a több pénzt, nem akarok ebből kényelmetlenséget.


Nagyon hamar feszült lesz, fogyott is szerintem, kicsit be is zárkózott. Szeretnék segíteni neki, most is mondtam, hogy menjen el valahová a gyerekekkel nyaralni, vagy vigye le őket a nyaralóba, vitorlásozzanak vagy csináljanak valami közös programot pár napig. De nem, mert pár órát alig bírnak ki vele, meg hogy az anyjuk sem engedné őket...

Nem tudom, mit csinálhatnék, mert nagyon én nem akarok ebbe belefolyni, hogy pl. én hívom ide a gyerekeket, vagy én szervezek programot négyünknek, mert ezeket még korainak gondolom.



2021. júl. 20. 20:27
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/189 anonim ***** válasza:
95%

Korábbról már ismertük egymást.


Aha. Csak éppen fogalmad nem volt a családjáról. Alakul a mese.

2021. júl. 20. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/189 A kérdező kommentje:

Korábbról ismertem, vagyis már 4 éve találkozgattunk.

Hol szinte elválaszthatatlanok voltunk hónapokig (hétvégi kiruccanások, közös reggelik/ebédek stb), hol pedig hónapokig nem válaszoltam a hívásaira, üzeneteire. De mégsem írhattam azt a kérdésnél, hogy évek óta a szeretője voltam már... Mert részemről ez más volt, közben nekem is voltak párkapcsolataim, éltem az életemet, tanultam külföldön, diplomát szereztem stb. De igen, szerettem már kb az első héttől kezdve valamilyen módon mindig.


A mocskolódást próbáltam megelőzni ezzel, de nem sikerült. Mert sokak szerint mindenki egy hazug szemét r:banc, akinek olyan férfi tetszik meg, aki már volt nős, vagy talán gyerekei is vannak.

2021. júl. 20. 21:46
 43/189 anonim ***** válasza:
95%
Pottyants egy kölyköt neki, gondolom ez lesz a következő mozzanat úgyis, hogy megfogd.
2021. júl. 20. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/189 anonim ***** válasza:
74%

Kérdező, szerintem ez egy szép történet, kívánom, hogy sikerüljön az újrakezdés.

Viszont nem kalkuláltad bele, hogy az eddigi izgi szeretoő pozíciójából most belecsöppentél a "hivatalos nő" pozíciójába. Eddig a felesége volt ott. És csak 2 hónap telt el. Az semmi. Nagyob össze lehet zavarodva. Te meg legyél észnél, mert a szeretői státusz után nagy koppanás tud lenni a feleség szerepe. Nehéz elkerülni ezt a csapdát. Szerintem ezért következetlen. Fura neki az egész szitu. Hagyd egy kicsit ülepedni a dolgokat, forrja ki magát a dolog.

2021. júl. 20. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/189 anonim ***** válasza:
92%
Hű, te aztán magas lovon ülsz. Nem baj, onnan lehet a legnagyobbat esni. Egy igazi rib@.nc vagy, dehogy van neked saját lakásod. Egy csóró vagy, aki hirtelen belecseppent a jóvilágba. Szedd meg magad alaposan és gyorsan, mert jön az utódod (vagy visszatér az elődöd). Rózsaszín köd leereszkedett... ebben a sztoriban mindenkit sajnálok rajtad kívül.
2021. júl. 20. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/189 anonim ***** válasza:
96%

hétvégi kiruccanások, közös reggelik/ebédek


Hehe, ha a családját is átverte, szerinted téged nem fog?

2021. júl. 20. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/189 A kérdező kommentje:

Miért, a rib_ncoknak tilos a saját lakás, vagy mi?

Ilyet sem láttam még, hogy azt kérdőjelezné meg bárki, hogy korábban volt-e hol élnem. Jézusom:D

2021. júl. 20. 21:55
 48/189 anonim ***** válasza:
84%
De cunci nem azért vagy "szemét r:banc" mert a pasid "volt nős" hanem mert házas. Te pedig ezt tudtad és mégis nem bírtál a p:náddal. A kedves úriember pedig rájött hogy rosszul választott. Olvasd már vissza a kérdésed, a fele arról szól hogy te már mibe tennéd bele a p_csádat. A pasid fejébe meg realizálódott hogy mik is a szándékaid. Szóval azt javaslom hogy kezd el gyakrabban és lelkesebben sz-pni mert különben elég hamar le leszel cserélve.
2021. júl. 20. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/189 A kérdező kommentje:
Nem kell visszaolvasnom, mert tudom, hogy mit írtam. Ahogyan megjegyeztem azt is, hogy ezek közül EGYIK SEM volt az én ötletem.
2021. júl. 20. 22:00
 50/189 anonim ***** válasza:
96%

“Nem tudtam, hogy felesége és családja van, amikor megismerkedtünk”

Jó, lehet, hogy a megismerkedés pillanatában nem tudtad, de ez azért elég hamar ki szokott derülni.

“én sosem kértem, hogy váljon el.”

Annyira álszent vagy, kérdező, bizonygatod itt az ártatlanságodat, de azért a kommentjeid alapján mindketten kőkeményen benne voltatok abban, hogy tönkremenjen a férfi házassága.

2021. júl. 20. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!