Hogy lehet azt feldolgozni, hogy nem lehet sem gyerekem, sem kapcsolatom es maganyosnak kell majd lennem?

Oké, szociális fóbiám és pánikbetegségem is van. Ennek ellenére van férjem és van házunk is, plusz vannak barátaink.

Igazából próbáltam segíteni, de csak a nyavajgás megy, az önsajnáltatás meg a kifogások, szóval én befejeztem.

Még egy utolsó mondat, mert úgysem bírom magamban tartani: az emberek általában elkerülik azt, aki dementorként szívja ki az életkedvüket és nem szeretik, ha valaki folyamatosan negatív és sajnáltatja magát. Lehetnél mindennek ellenére kicsit pozitívabb, kevésbé befordult és ha nem látszik rajtad ennyire, hogy az életedet is utálod, akkor nyitni fognak feléd.

Akármilyen nehéz is, csak akkor lesz jobb, ha keményen teszel érte minden áldott nap. Minden más (hibáztatás, panaszkodás, önsajnálat ...) felesleges és csak még méllyebbre húz.

Nem te vagy az egyedüli, aki mély depresszióval küzd, vagy küzdött. Nagyon sok embernek sikerül kimásznia belőle, neked is sikerülhet, ha tényleg 200%ot beleadsz minden áldott nap. És ha végre kimásztál belőle, minden sokkal könnyebb és szebb lesz, majd meglátod. Vagyis remélem, hogy majd meglátod. De senki sem tud kihúzni a gödörből, saját erődből kell kimásznod.

Amit fentebb leírtál, ezért kell a pszichoterápia (ill. lenne szükséges), hogy ne kövesd a mintát (minta=bántalmazó társ bevonzása például). Ne a múltra hivatkozz, hogy "már x szakemberen túl vagyok és nem lett semmi", hanem előre nézz. Ne azt nézd, hogy milyen rossz, hanem mindent tegyél meg azért, hogy meg tudd oldani. Ha Nem tudod, mi a pszichoterápia, kérdezhetsz neten szakemberektől is, többféle módszer is van. Mint minden szakmában, egyrészt rossz szakemberek itt is vannak, másrészt mivel mindenki egyéniség, egyéni problémákkal, eltérő hogy kinek milyen stílusú szakember - és módszer válik be.

Ismertem valakit, aki harmincas évei közepéig nem tudta elképzelni hogy szexeljen, intim kapcsolatba kerüljön valakivel, utána pedig ezzel semmi probléma sem volt, amikor elérkezett a lehetőség.

"Nem jobb lenne megszabadulni a maganytol, együtt lenni/élni/utazni valakivel, akibe szerelmes vagy, elhagyni végre végleg a szülői házat es a kisvárost, amit gyűlölsz, támaszkodni valakire, szeretve lenni minden nap, mint egyedül egy macskával megoregedni?"

Elhagytam a szülői házat és nem szeretem a macskákat.

Egyedül élek, de nem vagyok magányos.

Támaszkodni magamra akartam mindig, ezért járok már több, mint 10 éve egyéni és csoportterápiára.

Az a baj, hogy azt hiszed, hogy ha lenne egy pasid, minden más lenne, de nem. Először is, ugyanazt a mintát fogod követni, mint amit látsz. Meggyógyulni nem fogsz soha. Meg kell tanulnod együtt élni magaddal, ez a legfontosabb. Mert amíg ez nincs meg, addig nem fogod tudni értékelni azt, aki szeret, és nem fogsz neki tudni szeretet adni, amit megérdemelne.