Miért nem tudom feldolgozni, hogy ilyen a kapcsolatom az apámmal?

nem is tudom hol kezdjem.

egész kicsi korom óta csak ilyen emlékeim vannak az apámról: alkoholista, agresszív, tönkretette az egész család életét. nagyon sokat bántott lelkileg, és fizikailag is. mindig is azt éreztem, hogy utál engem. 18 éves koromban eljöttem otthonról emiatt, rettenetes fáj, hogy lehettem több időt anyukámmal, nem lehettem a testvéreimmel, nem láthattam ahogy felnőnek, kimaradtam az életükből. miatta nem is nagyon járok haza, mert úgy néz rám mint a véres ingre.

úgy érzem, hogy nem is ismerem, nem tudom, milyen az ha egy szép szót szól hozzám, nem tudom milyen az ha a lányának hív, nem tudom milyen őt megölelni, megpuszilni, milyen őt apának szólítani. már ott tartunk, hogy ha esetleg összefutunk nem is köszön nekem. mindig próbáltam közeledni felé, de nem nyitott. világ életében úgy bánt velem mint a kutyával, mégis ha segítség kell neki, akkor azt én adom meg neki, ha kórházba kerül én vagyok az első és egyetlen aki rögtön ugrik utána, mert mindezek ellenére szeretem, de nem értem, hogy miért.

állandóan az jár a fejemben, hogy nem fog örökké élni, kitudja mikor jön el a vég, és ez nagyon bánt, hogy ilyen volt a viszonyom vele. nem tudom, hogyan dolgozzam ezt fel, mert tudom, hogy megváltozni ez a kapcsolat sohasem fog, és nem én miattam...