A párom és apósom csak azt eszi meg amt anyósom főz. Nálatok is volt már ilyen?

Úgy látszik az illedelmes emberek, akik megadják a szakácsnak és az ételnek a tiszteletet, nem vacsoráznak jó hangulatban:D Mi mindent nem tud meg itt az ember:)

Azt azért megemlíteném, hogy jobb helyeken nem kerül sár az asztalra, amit szintén illendő lenne megkóstolni. Oda olyan étel kerül, ami ehető, és általában a kultúra által elfogadott hozzávalókból készül. Ha valaki a csigát nem képes megkóstolni, vagy a panírozott szöcskelábat, az elfogadható. De egy olyan ételt, amit egyébként szeret, csak másképp készítik, pl. hiszti egyből eltolni. Ugyanez igaz teljesen normális ételekre is, amivel az embernek semmi kapcsolata nem volt még, csak ránézésre más, mint amit meg szokott enni. Ezt a viselkedést általában 3 éves korban szokta eljátszani a gyerek, felnőttként viszont már visszamaradott személyiségre vall. Mivel ez a hozzáállás normális embereknél belülről fakad, nem pedig kényszerből, ezért nem mérgezi meg egy vacsora hangulatát. A bunkóság viszont maximum a ti asztalotoknál engedi a jó hangulatú vacsorát, vendégségbe biztos nem hívnak kétszer ugyanoda.

Micsoda heves vitákat kavart a kérdés... A kérdéstörlővel s érveivel értek egyet, én se kóstolnám meg a pacalt. Sokkal előbb ennék pl. majmot, a patkány direkt érdekelne... Pedig még sosem láttam pacalt, csak hallottam róla, de nekem az is elég. Van ilyen, ezen nem szabad fennakadni.

Az eredeti lecsós példa nekem más. Számomra az hagymás, paradicsomos rántotta, ami az illem kedvéért nyomokban zöldpaprikát is tartalmaz, de simán ennék akár több falatot is egy nem tojásos paprikásból, annyi beleférne.

De ha valaminek a gondolatát is utálom, akkor nyilván nem.

Nos, kérdező, ahogy a többieknek, nekem is fura kissé a szitu. Azzal együtt, hogy én is egyénien elkészítve szeretem az ételeket, az étrendem is speckó... De azért annyira rosszat csak nem főztél, s az após engem se érdekelne, de a párod... Hm.

Kérdést mondjuk én nem írnék ki belőle, ha nem eszi, több marad nekem, nem szoktam besértődni, ha szerintem jót főztem (vagy sem), a páromnak pedig nem tetszik (bár ez még nem fordult elő sok év alatt. a mai, bevallottan borzalmas tonhalkrémet - lövésem nincs, hogyan kell jóra csinálni, de ez keserű is lett, mint az epe - is simán befalta. ő a házi konyhamalac). Ízlések és pofonok, ugye.

DE ha bunkón adja elő, akkor azért az zavarna. Örüljön, hogy főzök, de komolyan, az időrabló tevékenység...

Nálunk amúgy a párom is ugyanúgy főz, ezt így is tartom jónak, hasznos, ha az ember el tudja látni magát (persze ha valaki tehetségtelen benne, bár nem tudom, mi benne a nehéz, de egyes ősanyáim is képesek voltak bármit elrontani, ami étel, akkor célszerű hanyagolni, nem mondom, hogy mindenkinek feltétlenül főznie kell)...

Az a baj, hogy ki sem próbálja. Nem az illem. Utálom a rakott krumplit. Nem eszem meg. Akárki is csinálja.

De ha valamit amúgy megeszek, valaki pedig megcsinálja nekem, én meg kóstolás nélkül azt mondom, ez nem kell, az a bunkó paraszt kategória.

Nekem volt ilyen palim, hogy csak "ahogy anyum csinálja" volt hajlandó bármit megenni. Az őrületbe kergetett. Külön éltünk a családjainktól, de egy krumplis tésztát nem lehetett úgy megcsinálni, ahogy szoktam és szeretem, mert turkálta az ételt és pofákat vágott, hogy ez így sz@r.

Egy idő után belevertem a csúfot a dologba és rá nem főztem. Rendeljen, vegyen készételt, vagy menjen az anyjához enni. Nem mondok újat, hogy nem maradtunk együtt.

Páromnál nincs ilyen. Sok mindent másképp főzök, mint ők (én dunántúli vagyok, ő alföldi), de szereti az új ízeket, ő is szeret kísérletezni, én is. Anyósomnak is vannak olyan ételei, amit jobban csinál mint én (másképpen és szerintem is finomabb úgy), annak elkérem a receptjét.

Van, hogy új dolgot próbálok ki, és már kóstolásnál látom, hogy ez botrányos lesz. Akkor is nyugtatgat, hogy nincs semmi, majd máskor ezt meg azt másképp csináljuk. (mellettem asszisztál a konyhában)

Azért az elgondolkodtató, hogy mi lesz veletek, ha elköltöztök anyósodéktól?