Mit tennének a helyemben? Anyós menthetetlen...

Egy járható utat látok, beszélni közösen a férjed szüleivel. Elmondani nekik, hogy azért (is) ajánlottátok fel a költözés lehetőségét, mert nem tudjátok tovább azon a szinten finanszírozni az életüket. Továbbá úgy látjátok, hogy ha költöznek, akkor nekik is könnyebb lenne munkát találni, megélni és a kapcsolattartás is könnyebb lenne. A házukat el lehet adni, abból törleszteni az adósságukat. Ha bizonytalannak érzik a lakhatásukat a Te lakásodban, arra találjatok ki valamit, ami megnyugtatja őket (haszonélvezet, vagy valamilyen szerződés, nyilatkozat, akármi).

Ha nem hajlandóak így sem változtatni, akkor zárjátok el a pénzcsapot. Ha sírnak, hogy megfagynak, akkor se adjatok, mert így sosem lesz ennek vége. Ha nem kényszerítitek őket a változtatásra, akkor maguktól sosem fognak.

Amúgy nehéz dolog a költözés. Mi 3 éve költöztünk önszántunkból, a fővároson belül, társasházból kertesbe, ez volt a vágyunk. Imádjuk, csodás, de olyan honvágyunk van mindkettőnknek, hogy nem is gondoltuk volna. Nem akarnék társasházban lakni már, de azon a környéken éltem le az életem nagyon jelentős részét (53 vagyok), minden oda köt. Nem bántuk meg ennek ellenére, de azért átérzem, amikor valaki gyökértelennek érzi magát öregsérége új helyen.

Tényleg, ez a megfagyás dolog...

Mennyi ideje pénzelitek őket?

A férjed már előtted is eltartotta a here, életképtelen szüleit?

Vagy te kerestél ilyan jól, voltál olyan pénzes, hogy a házassagotokban merült fel?

Hogyan jutottatok idáig?

79,

Biztosan vannak ilyenek is, de a nagy átlag nem ilyen.

Feltételezzük, hogy normális emberek.

Csak akkor én meg azt nem értem, hogy hogy nem tudtak annyit megtenni, hogy a házukat felújítsák olan szintig, hogy legalább ne fújjon át rajta a szél. Meg hogy nyugdíjas korukra a nyugdíj mellé legyen valami kis tartalékuk. Mindig ledöbbent a környezetemben is, mikor azt látom, hogy emberek boldog együgyűséggel élnek, és láthatólag eszükbe sem jut, miből fognak élni 60-70-80 éves korukban. Amikor jelenleg, 40-50 éves koruk tájékán is alig tudják kihúzni fizetéstől fizetésig.

De azt, amit keresnek, azt mindig elköltik az utolsó fillérig.

Ez a "majdcsakleszvalahogy" gondolkodásmód, ez egyszerűen felelőtlenség saját maguk iránt.

Aztán idős korukban, amikor betegek és a nyugdíj a gyógyszerre neg a rezsire sem elég, nemhogy egy átlag normális életvitelre, akkor hibáztatnak mindenkit maguk körül. A kormányt, a gyerekeiket, bárkit, csak önvizsgálatot nem tartanak. Egyedül csak magukban nem látnak hibát.

Én úgy nőttem fel, hogy azt hallottam a nagyszülőktől, hogy a pénzt ésszel kell kezelni, mert "nincs olyan kevés, amiből ne lehetne valamennyit félretenni, meg nincs olyan sok sem, amit ne lehetne mindet elkölteni."

Meg hogy a portát, a házat, mindig kifogástalanul rendben kell tartani, s akkor idős korában is kiszolgálja majd az embert.

Az, hogy amikor van rendszeres jövedelem, annak egy részéből aranytartalékot kell képezni a szűkebb napokra,ez alap volt a családunkban.

Pedig nem pénzügyi tanácsadók voltak, hanem csak egyszerű paraszt emberek.

Én e szerint is élek egész életemben.

Elképzelni sem tudom, hogy lehet máshogyan.

"...van 2 gyerekünk. A kisebb most kezdi az ovit ősszel,"

Aztan a 69. komment ugyanigy toled, kerdezo;

"Nem kamu..."

"Én jelenleg itthon vagyok babával..."

86

"Én jelenleg itthon vagyok babával..."

A baba az egy év alatti csecsemő.

87,

Ez most valamit számít?

A kérdező anyuka, otthon van 2 kis gyerekkel.

Az alap probléma nem ez, hogy a kisebbik kevesebb mint 1 éves, vagy több mint 3..?

Muszáj egy ember minden szavába belekötni?

Agyal egy probléman. Ha nem tudsz neki konstruktív tanácsot adni, legalább ne b....gasd. Ilyen egyszerű ez.

89

Nos, az alap probléma innen nézve az, hogy a történet kamu. 😘