Mit tennének a helyemben? Anyós menthetetlen...

El kéne olvasni a leírást, már abban benne van, hogy NEKEM van egy lakásom, amiben jelenleg albérlők élnek, ott lakhatnának.

Nem az ő pénzüket akarom beolvasztani a miénkbe, hanem a miénket inkább a gyerekeink jövőjére fordítani, mert én is úgy látom, hogy ha 80+osak lennének és munkaképtelenek, nyilván segítünk, de itt 2 60 alatti egészséges emberről van szó, akik egyszerűen nem bírnak kijönni a vízből.

És ha ide költöznének, tuti lenne munkájuk, az unokáját látná felnőni és ha visszamegyek dolgozni, nekem sem kell keresni egy bébiszittert, aki talán nem veri őket, míg senki sem látja.

Szóval ezzel mindenki csak nyerne, így meg megy ki a pénz rájuk, mert ez után sem hagyjuk megfagyni őket, meg a bébiszitter elviszi majd, ami a lakasból bejön, plusz mi is meg fogunk öregedni, nyugdíjra nem számítunk, jó lenne félre tenni valamit, hogy aztán a mi gyerekeinknek meg ne mi legyünk a gondjuk.

A gyerekeknek szezononként 100e körül van a ruhájuk, mert nőnek és tönkre teszik, egyik nem igazán tudja hordani a másikét, iskola, óvoda, sportfoglalkozások, hiteltörlesztő, rezsi, kaja, autók, nekünk is van kiadásunk, nem a kútból merjük a pénzt.

Így kiesne a lakás bevétele de mama tudna vigyázni a gyerekekre reggel, ami abból állna, hogy itt van és felöltöznek, elsétál velük az ovi, suliba. Aztán övé a nap 8tól, csinál amit akar.

Egy panel rezsije 40e, a gáz tavaly 190e volt, úgy, hogy a havi gázszámla is 40, mivel az utcára megy a meleg. Egy adag fa 130e, 2x,3x kell egy télen, mert az utcára megy a meleg.

Igen, diplomás tanítónő és úgy él, mint a cgánysoron sem sokan.

Nem kér segélyt, mert az hogy nézne ki, de tőlünk elfogadja, különben már éhen haltak volna.

De változtatni nem akar, mert ő ott valaki, ott köszönnek az utcán neki, kár hogy abból nem lehet megélni.

Igen, derrogál nekik segélyt kérni, és "ők ott valakik" attitűddel omlik rájuk a ház. Sajnos mégiscsak van ilyen.

Így csináljuk, ami marad, abból adunk, de azzal mást is csinálhatnánk.

Férjem is ki van rajtuk, hogy itt ez a lehetőség, ide jöhetnének, kényelmesen élhetnének, lenne munka, kényelmes lakás, unoka, napsütés, de nem.

Ő is úgy adja nekik a pénzt, hogy szívja a fogát, mikor sír a telefonba, hogy nagyon fogy a fa, de nincs szíve nem venni nekik. Meg hát én sem vagyok egy boszorkány, de most elgondolkoztam hogy hogy lesz, ha megyek vissza dolgozni, eszembe jutott ez a megoldás, és le vagyok döbbenve hogy nem kell. Így viszont már bennünk is átértékelődött a segítségnyújtás mértéke és minősége. A férjem sem érti, szerinte is ez szuper lenne mindenkinek.