Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Meddig normális, hogy az...

Meddig normális, hogy az anyós beleszól az életetekbe?

Figyelt kérdés
2,5 éves kapcsolat, 4 hónapja jegyesség. 3 hónapja költöztünk közös lakásba, anyósjelölték 20 km-re laknak. Párom (30F) minden nap beszél az anyjával telefonon, aki lelkesen osztogat nekünk kéretlen tanácsokat. Pl. megegyeztünk a párommal, hogy hány órát játszik hetente a gépen, erre az anyja megjegyzi neki, hogy elég szűken van mérve a játékideje. Másik kedvenc témája, hogy én nem főzök a fiának megfelelően. Vasárnap érkezett egy üzenet, hogy küld nekünk ebédet, és leendő apósom fél óra múlva csengetett az éthordókkal. Továbbá elvárás, hogy minden héten legalább egy délutánt ott töltsünk. Úgy érzem, hogy hárman vagyunk ebben a kapcsolatban. Párommal többször beszéltem erről, ma is előjött a téma, azt mondta, hogy neki is igénye van a heti szintű hazalátogatásra és egyetért az anyjával abban, hogy pl. keveset engedem játszani is. Megmondtam neki, hogy nálam azok a szabályok vannak, aminek megbeszéltünk, az anyjánál meg mások, el lehet dönteni, hogy hol szeretne élni. Erre nem mondott semmit. Ilyenkor mit lehet tenni? El vagyok keseredve.

tegnap 23:51
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
54%
Te egy nagy Teenager-rel jársz jegyességben. Tisztában vagy ezzel? Ha a párod nem melletted ál, hanem az anyja mellett az nem férfi. Az ö családja az anyja, reméllem már te is látod. Ha hozzá mész még rosszabb lesz. Menekülj amig nem késö.
ma 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
56%

Ne cainálj bolhából elefántot!

Az, hogy hetente látni szeretné a szüleit teljesen természetes. Teljesen rendben van, hogy megy hozzájuk, neked azonban nem kell ott lenned. Nem vagyok összekötve, különben sem veled akarnak időt tölteni, hanem a fiukkal, meg a fiuk sem veled akar olyankor lenni. Ha te ott vagy, az nem is ugyanolyan, meg akkor elveszel tulajdonképpen az egymásra fordítandó idejükből, hiszen veled is foglalkozniuk kell.

Nyugodtan menjen, örülj inkább, hogy ilyen jó a viszonyuk. Te elég, ha 3-4 havonta egyszer elmész, az illendőség kedvéért, de ha félévente mész, úgy is jó.

A gépezéssel kapcsolatban, vedd úgy, hogy neki ez a hobbija. Valami középutat találjatok.

Az is miért baj, hogy küld ételt? Te edd meg azt, amit te főztél, ha nem akarsz belőle enni, a párod meg majd eldönti, hogy mit eszik. Hadd kedveskedjen már egy szülő a gyerekének étellel. Te nem örülnél, ha a te szülőd/szüleid vinnének kaját?

ma 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
33%

Mi ez nálad, diktatúra?!

De most komolyan..

Az én férjem is szokott játszani, de engem nem zavar, hiszen dolgozik, itthon mindenben segít, nem hanyagol el, sok időt töltünk a szabadban is. Minek korlátozzam? Ennyi neki is jár. Nem az Anyja vagyok, ennyi kikapcsolódás neki is jár. Te úgy kezeled, mint egy ovist.


Ami Anyóst illeti...

Én örülnék, ha küldené a kaját, így aznap nem kell főznöm. 🤣

Heti egy délután a szülői házban? Szerintem teljesen rendben van, de neked nem muszáj menni.

Én imádok haza ugrani, mert ott van egy óriási udvarunk+kert, rengeteg zölddel, gyümölcsfával. Sajnos nem vagyok olyan helyzetben, hogy gyakran látogassam a szüleimet, mert messze lakok tőlük.


Kontrollmániás vagy és elég cudar a természeted.

Nem vagyok nagy Anyós párti amúgy, mert az enyém is szeret okoskodni és mindent jobban is tud, de a te fenti problémáid nevetségesek.

ma 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Hát, mások vagyunk. :) Nekem már furcsa a mindennapos telefonálás is, mert ezek a beszélgetések nem ötpercesek, hanem alsó hangon fél órásak, és mindent megbeszélnek egymással, ami aznap történt velük. Nekem is jó a viszonyom a családommal, de két-háromnaponta bőven elégnek érzem, hogy beszéljünk, ha éppen nem történt semmi olyan esemény, ami külön hívást érdemelne. Ilyen gyakoriság és beszélgetéshossz mellett nem lehet egymásnak újat mondani, csak ugyanazokat a dolgokat átrágni újra meg újra.

A játék eleve kompromisszumos megoldás volt, mert én nem toleráltam eddig egyik korábbi kapcsolatban sem, és a páromnak eddig megfelelt az az időtartam, amiben megállapodtunk. Azóta kezdte el mondogatni, mióta az anyja múltkor megjegyezte neki.

A kaját lehet, hogy én reagálom túl, de folyamatosan azt az érzést kelti bennem, hogy nem tudok elég jól főzni a fiának. És rátesz egy lapáttal, ha a saját főztjét ideküldi. Nyilván akkor nekem nem kell főznöm, aminek örülhetnék is, de az előbb említett okok miatt nem tudok. Plusz ő az egyetlen a családban, aki nem tegeződött le velem, ami valahol szintén bántó.

Nekem nem lenne muszáj mennem hozzájuk, ez párom kérése, hogy menjek vele, amikor hazamegy. De lehet, hogy ezentúl megbeszélem vele, hogy csak minden második alkalommal csatlakozom.

ma 00:46
 5/11 anonim ***** válasza:
17%
És ez a kiskutya volt olyan hülye, hogy gyűrűt húzott az ujjadra? Szerencsétlen csávó...
ma 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Látod, valószínűleg nem olyan rossz velem, mint gondolod. 🙃
ma 01:00
 7/11 anonim ***** válasza:

Na és me nyi órát játszhat egy nap a vőlegényed?


Leírom az én anyósomat pár mondatba, direkt csak a negatív oldalát mert te is csak azt írtad a sajátodéról, hátha kicsit észhez térít


Na az én anyósom itt lakik alattunk, van 2 unokája, egyik majdnem 5 éves a másik 2 alig akar rájuk vigyázni, egyszer se aludtak ott naluk az unokak, főzni egyáltalán nem szokott, hétvégente se. Cserébe a férjem szintén lóg náluk, naponta, nem hetente 1x .


Ne reagáld túl a dolgokat szerintem. Amíg elmegy heti 1x a szüleihez te addig tarts én időt. Örülnék ha a szüleimmel olyan lenne a kapcsolatom, hogy heti 1x átugorjak csak úgy...


A játék alatt szintén. Most 0-24be hamar egymásra untok. Addig te is olvass, sorozatozz, filmezz stb.

ma 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

A vészjel ott van, hogy "egyetért az anyjával". Szóval elbújik az anyja mögé. A másik vészjel, hogy amit megbeszéltetek az most az anyja végett megtámadja, többet akar játszani, de mikor megbeszéltétek akkor beleegyezett. Tipikus Tini.

Az ételt meg azért küldi, mert nem tart jó "feleségnek" és nem azért mert kedveskedni akart. Vagy talán azt küldte, amit mind a ketten nagyon szerettek? Szólt, hogy ne fözz, majd ö ma megföz?

Nem vesz családtagnak az anyósod? Az jó, hogy kényesztgeti a fiát, Minden normális anya ezt teszi. De kényesztget téged is?

ma 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Ez jo kompromisszum, hogy te ne menj olyan gyakran, tenyleg nem muszaj es valszeg csak udvariassagbol varnak vendegul mindig, amivel nincs gond es tudod is a hatarokat akkor.


A kaja meg; te dontottel ugy h nem fozol a fiara es ez teljesen jogos, a sajat dontesed. De akkor szerintem ne legyen gond hogy o elfogadja es te is vegulis eszel belole. Vedd ugy hogy de jo nem kell foznod :D ha meg ugy erzed ezzel barmit is az orrod ala dorgol; ez nem az o hibaja, o azt csinalja amit kiskora ota; foz ra. Vagy vedd a kezedbe a fozes tudomanyat, vagy probald elfogadni hogy ez egyaltalan nem ellened van :)


A telefonalas; hat kicsit sok hogy naponta, de 30 perc az nem olyan sok. Es az anyja sem fog orokke elni :( szoval ha meghal es te allandoan savaztad a parod az anyja miatt, nem hiszem hogy jol fog neki esni hogy miattad tavolodtak el. Ha a parod ebbe nem lat problemat es tenyleg igenyli, akkor neked kell megertobbnek lenni. Mind masok vagyunk es az hogy ilyenbe nem volt reszed; legalabb uj dolgot tanulsz meg kezelni :)


A jatek; jatssz vele xd probaljatok kompromisszumot kotni jobban. O nem jatszhat csak x orat? Cserebe te mit ajanlasz fel? Mert ha semmit, ez nem fair igy.

ma 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Én nő létemre sajnálom ezt a pasast, csöbörből vödörbe….
ma 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!