Mit tegyek, ha egyszerűen nem bírom elviselni az anyósomat?

Annyit tudsz tenni hogy rendezed az erőviszonyokat anyóssal és kenyértörésre viszed a dolgot.

Közlöd vele, hogy a viselkedése rosszabb mint egy hisztis kamasznak, eddig minden jót megkapott, innentől tőled ne számítson semmire. Mivel mindenki érdeke a normális együttélés volna kap egy lehetőséget, hogy ezt elkezdje, kezdve a rezsibe való beszállással (asztalra letenni a csekkeket, ahányan vagytok, annyid részét kérve tőle). Ha ez nem megy akkor pedig gondolkozzon el, kihez fog költözni. Ha elkezd visítozni, hogy de ez a lakás a fia nevén van akkor fapofával közöld, hogy 10 év élettársi kapcsolat után ugyanúgy jár minden fele, mint a házasság esetén. Valamint bevetheted azt a mondatot is, hogy a férfi a fej, de a nő a nyak, ami megmondja merre nézzen.

Csak erősen. Valakinek fel kell végre húzni a nadrágot ebben a kapcsolatban.

"Ha ez nem megy akkor pedig gondolkozzon el, kihez fog költözni."

Ezt hiába mondja, ha anyós tudja, hogy a fia úgysem rakja ki.

Hmmm

En osszeszednem a cuccom ha elkoltoznek.

1. Mert ha a teljes hazra hasznelvezete van anyosnak akkor barmikor kivaghat - jogilag joga van hozza

2. Nekem mem kellene olyan tars aki nem all ki ertem/mellettem

3. Anyagilag sokkal jobban jarnek

4. Nyugi lenne

Az a baj, hogy 35 kommentnek kellett megjelenni ahhoz, hogy kiderüljön a teljes igazság.

Anyósod és a párod nagyon ügyesen elintézték, hogy Te tényleg csak megtűrt személy legyél ebben a házban, ebben a kapcsolatban, mivel anyósod haszonélvezete jogilag tényleg azt jelenti, hogy bárkit kizavarhat a házból, akár még a tulajdonos fiát is, az élettársad 1/1-es tulajdonjoga viszont azt jelenti, hogy Téged szépen kisemmizett akkor, amikor átvállaltátok KÖZÖSEN a hitelt, de csak ő kapott tulajdonjogot.

Sajnos kiszolgáltatott is lettél az által, hogy ilyen körülmények közé vállaltad a két gyereket, így már nem is ugrálhatsz saját egziszencia nélkül, vagy ha ugrálsz, még rosszabb helyzetbe kerülsz, mint most.

Erre nem igazán tudok jó megoldást javasolni, talán csak annyit, hogy ha már ezt így jól elbas.tad, ültesd le a párodat és szép csendesen mondd el neki, milyen nyomorultul érzed magam és kérd meg, hogy segítsen ezt a helyzetet megoldani, mert ebbe tönkre megy az egész család, még a gyerekeitek is.

Haszonélvezete van?!

Van hova menned?

Mást nem tudsz megváltoztatni, mert annak a két másiknak esze ágában nincs megváltozni, mért tennék? Nekik így rendben van az életük. Te valami istennek képzeled magadat, hogy majd te megváltoztatsz? Nem, megváltoztatni nem lehet, csak változni. Önszántából.

Nem akarod a gyerekeket elszakítani az apjuktól. Hát akkor ez van. Nincs megoldás. Rosszul választottál, és több alkalommal rendkívül észszerűtlenül döntöttél. Így marad. Nincs megoldás. Elrontottad. Te. Nem más.

"A költözés nem opció, a gyerekeket nem fogom elszakítani apától"

Nekem ez a mondatod tette fel az i-re a pontot. Te ezt az embert nem szereted, nem azzal érveltél, hogy milyen jó vele, hogy ezt leszámítva egyébként jól vagytok, hogy mennyire értékeled és kötődsz hozzá. Az egyetlen érved a gyerekek voltak. Ez a dolog halott, kezded te is érezni és tőlünk vársz megoldást, aminek nem része, hogy felismered ezt és ennek megfelelően lépnél tovább. Hát akkor tűrj, más megoldás nincs.