Szerintetek igazságos, ha anyósomnak 3 fia van, kettőnek most volt az esküvője és az egyiknek 350 ezret fizetett és semmit nem adott, míg a másiknak kifizetett egy milliót és még a táncpénzbe is dobott be?
Figyelt kérdés
Már régóta feltűnt, hogy az egyik gyerekre szívesebben költ. A páromnak és nekem most volt az esküvőnk múlt hónapban. Mi szerény lagzit tartottunk, mindössze 46 fővel. A rá eső rész 350 ezer forint volt, amit ki is fizetett és utána közölte, hogy nászajándékot nem ad, mert ő kifizette az esküvőnk felét. A múlt hónap végén volt a párom öccsének is az esküvője. Ahogy én spóroltam, hogy ne kerüljön sokba, ők szórták a pénzt. 180 fős lakodalom, ilyen-olyan videós meg sofőr, fél milliós díszítés. A rá eső rész a meghívott 60 fő után 1 millió pár ezer forint volt. És akkor akadtam ki, amikor bedobta a 20 ezrest nekik a táncpénzbe, ráfogva, hogy az nem nászajándék. Azért mert nekünk nem a buli az életünk, ennyivel kevesebb kell hogy járjon? így háromszor annyit költött rájuk mint ránk. Hol itt az igazság?2021. szept. 17. 13:17
81/103 A kérdező kommentje:
Azért szépen megosztja a népet a kérdés... lehet, hogy szavazást kellett volna létrehozni inkább.
2021. szept. 19. 14:01
82/103 A kérdező kommentje:
Aki azt mondja semmi közöm hozzá tudtommal a nevét viselem... ha őt bántja akkor engem is bánt....
2021. szept. 19. 14:02
83/103 anonim válasza:
Nem vagyok pénzleső!!!! Te ne engem sértegess.... megnézném hogy állna a szád ebben az esetben....
sehogy. Ha kapnék örömmel fogadnám(annyit amennyit kapok) de el nem várnám, ennyire vastag bőr nincs a képemen. Ahhoz se lenne közöm ha a sógoroméknak 5 milliót adott volna nekünk meg 5 ezret.
De hát én nem vagyok pénzleső.
84/103 A kérdező kommentje:
gondolom nincs testvéred és sose kellett osztozkodni senkivel...
2021. szept. 19. 15:01
85/103 anonim válasza:
A "pénzleső" becsípődésű mit játssza itt az eszét?
5000 vs. 5 milliót is mosolyogva venné tudomásul.
Álszent népség...
86/103 anonim válasza:
A te szüleidet kérd számon inkább, hogy miért nem tömnek pénzzel, miért a másik anyját akarok lehúzni.
87/103 A kérdező kommentje:
miért is? az ő anyjának csak egy fiát kell tömni pénzzel?????????????????????????????????????????????????????????? Dolgozom és jól keresek... nem vagyok rászorulva egyik pénzére se. DE AMÍG A PÁROM IS ÉRZI HOGY A MÁSIKAT TÖMI AKKIR SZERINTEM HA BEM TETSZIK VALAMI KERESS MÁSIK POSZTOT AHOL BUNKÓZHATSZ!!!!!!!
2021. szept. 19. 18:37
88/103 anonim válasza:
Juj, de rá vagy izgulva a pénzre. Nyugi van.
Figyelj: annak adja a pénzét, akinek akarja.
89/103 A kérdező kommentje:
Mert az én anyám 70 ezret keres, de az utolsót is odaadná a gyerekeinek, míg az ő anyja 300-at.....
2021. szept. 19. 18:39
90/103 A kérdező kommentje:
Ez a sok álszent idegesít. Nekik mindegy, mindennek is örülni kell... hogyne! Egy kérdést tettem fel... mindenki enfem szid... és védi azt az anyát akinek 3 gyereke van, de úgy tesz mintha egy lenne.......
2021. szept. 19. 18:42
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!