Mennyire megbízható a Cosetek . Com ?
Öntsünk akkor tiszta vizet a pohárba erről az egész oldalról. Hosszú lesz, akit érdekel az elolvassa, akit nem az nem.
Első körben szeretnék az 59-es válaszadónak reflektálni.
"és ez bűncselekmény Magyarországon." Ugyan mutasd már meg hol láttad ezt mert halál kiváncsi lettem. Ha tényleg bűncselekmény lenne akkor egy jó 10000 + ember ülne már a dutyiban.
A piramisjátékról/pilótajátékról a 2012. évi C. törvény, a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 412. §-a rendelkezik. "Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő, és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül, vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Szeretném kiemelni, hogy a szervező nem feltétlenül az a személy, aki a játékot elindítja. Bárki, aki aktívan részt vesz a játék szervezésében és irányításában, szervezőnek tekinthető.
Tehát addig nem vagy veszélyben, ameddig nem szervezel be magad alá senkit. Ebben az esetben egyszerűen csak egy balek vagy. Viszont ha akár már egy embert is meghívtál a rendszerbe és ő be is lép, onnantól kezdve lehetőséged van nyerni egy 3 évig terjedő nyaralást egy kellemes zárkába.
A következő amiről beszélnék az a következő. Mivel minden rettentően körültekintő és megfontolt személy, aki regisztrált ide, az letöltött egy olyan külső API-ból származó alkalmazást a telefonjára, ami nagyvalószínűséggel az eszköz összes szegletére betekintést nyer, így innentől kezdve a létező összes adatotokat már önként átadtátok az oldal megalkotóinak. Ilyenek többek között a személyes szenzitív adatok is, mint pl jelszavak, bankkártya adatok, kripto tárca hozzáférés, stb. A lista hosszú. Az online felülettel valószínűleg ugyanez a helyzet.
Nem beszélve arról, hogy nehezen lehet komlyan venni egy olyan oldalt, ahol az asztali webes oldal ugyanúgy náz ki, mint a telefonos változat.
Az már csak hab a tortán, hogy ez a "cég" elvileg 2015-ben alapult meg egy Washington államban lévő faluba és azóta foglalkozik mesterséges intelligencia kereskedelemmel. Ehhez két dolgot fűznék hozzá.
1) Az OpenAI tavaly novemberben hozta nyilvánosságra a világ első "Mesterséges intelligencia" programját, így nehezen hihető a 2015-ös indulás. Az már szakmai kérdés, hogy mivel az AI igazából "csak" egy gép tanuláson alapuló nyelvi modell, ami mögött egy hatalmas adatbázis áll, így nem igazán alkalmas komplex pénzügyi döntéseket hozni.
2) A "The Washington State Department of Financial Institutions (DFI)" szeptemberben adott ki egy figyelmeztetést, hogy az államban nincsen ilyen cég bejegyezve, így óva inti tőle a felhasználókat, mert extrém veszélyes és átverés. Mielőtt megkérdeznétek ez egy olyan állami szervezet, ami az állam lakosainak pénzügyi stabilitását védi vagy figyelmezteti őket, ha nyílvánavaló csalásról van szó.
Piramisjátékok mindig is voltak és mindig is lesznek, mert rengeteg ember van, aki pontosan 0 munkával és egy témában való 0 tudással szeretne hatalmas pénzeket keresni. De a világ sajnos nem így működik.
Lehet vele keresni egy minimálsiat persze ha időben beszállsz, hisz ezek az oldalak a "bizalomra" épülnek. Muszáj valamennyit visszsacsepegtetni, hogy további embereket be lehessen szervezni. De mindeki tegye a szívére a kezét. Megéri pár tízezer forintért bevállalni a fent leírt dolgokat illetve azt, hogy esetlegesen a komplett baráti körünk kitagadjon, mert belevittük őket egy átverésbe, ahol esetlegesen súlyos összegeket buknak?
Lennének még témák, amikról lehetne beszélni, de az súlyos vitákat szülne, de ettől függetlenül igazak. Így azokat most kihagyom.
Mert senki ne kergessen hiú ábrándokat, ebből az egészből nem lesz gazdag, esetlegesen csak tapasztalatot
*A vége lemaradt*
Mert senki ne kergessen hiú ábrándokat, ebből az egészből nem lesz gazdag, esetlegesen csak tapasztalatot nyerhet, hogy a jövőben messziről elkerülje ezket az oldalakat.
64-es válaszoló: Égnek áll mostmár tényleg a hajam tőletek. Őszintén magyarázd már el nekem kérlek, hogy ugyan mit számít egy bármilyen oldalnál, hogy "barát vagy rokon" legyen? Regisztrál valaki erre a hulladék adathalász oldalra majd 2 hét múlva megkérdezik a meghívottat, hogy "Ne haragudj, te az XY barátja vagy rokona vagy? Mert ha nem, akkor elveszik a stabilitásunk"? :D
Nem akarlak titeket megbántani, a hosszú üzenetemben pontosan ezért írtam a végére, hogy súlyos társadalmi vitákat szűlne, ha elmondanám a további véleményemet, de tudjátok mit? Elmondom.
Ezért nem viszitek semmire az az életben. Nézzétek meg akár ennek a coseteknek, akár bármilyen másik kamu piramisjátéknak a törzsközönségét, mindent elárul róla. Egymást hülyítő emberek társasága. Azt se tudjátok mit hazudjatok, hogy nőjjön az egotok, közbe meg filléreskedtek, mert kivesztek nagy ritkán 5-10 ezer forintot. Itt mindenki milliárdos meg 2 hónap alatt ötszörözi a pénzét... Ugyan már...
Minden piramisjáték résztvevő pontosan ugyanazon megy keresztül. Elvileg rengeteget keres, de végtére semmi látszata nincsen, utána pedig minden releváns oldalon segítségért siránkozik, mert elbukta a kis megtakarított pénzét.
2023. szeptember 14., csütörtök
A Coscoin csalás (Cosetek.com, Coshman.com)
1) Nincs olyan társaság, amit a weboldal hirdet.
2) Nincs semmiféle konkrét elérhetőség a weboldalon.
3) A befizetés azonnali, a kifizetés nem.
4) Semmilyen mértékadó hírportál nem írt még a 8. születésnapját ünneplő Cosetek.com-ról!
5) A Coscoin.com nem létezik, a Coscoins.com pedig egy egyszerű weboldal
6) A Coscoins.com oldalon van egy cégbejegyzési dokumentum, ami 2023-as
7) Coshman.com
A Coscoins.com weboldal alján van egy link egy Apple applikáció grafikájával. Ez azonban nem a AppStore-ba visz, hanem egy saját weboldalukra, a Coshman.com-ra, ahová be tudsz lépni a regisztrált adataiddal, amit a Cosetek.com-on adtál meg! Nahát! A Google Play áruházban vagy az AppStore-ban nincs COS alkalmazás, pedig ez hitelesítené őket, azt csak az ő oldalukról tudod letölteni.
8) A Cosetek.com címet 2017-ben regisztrálták és egy kínai webshop volt
9) Amit a BehindMLM.com talált róluk
A neten sok olyan oldal van, amely gépi ellenőrzéssel és különféle adatbázisok ellenőrzésével ellenőrzi egy weboldal hitelességét. Csak két példa, mert mindegyik figyelmeztet, hogy a Cosetek.com csalás (1, 2), de egy oldal, a Behindmlm.com azonban mélyebben utánanézett és megállapította, hogy a weboldal forráskódja egy kínai céghez kötődik, ami eléggé szokatlan egy sikeres és gazdag amerikai cégtől, nem?
10) Kattintásos csalás
A Behindmlm.com is arra utal, amit én is hangoztatok: a Cosetek.com-on semmiféle gazdasági tevékenység nem folyik azzal, hogy párszor egy nap megnyomsz egy gombot! Semmiféle kereskedés nem kötődik ehhez, ráadásul olyan nincs a kripto piacon, hogy mindig nyereséges. Gondolj bele, hány százan, hány ezren lépnek be a rendszerbe naponta, vajon honnan lesz mindenkinek napi 2,5 százalékos nyeresége? Hol van az a hatalmas forgalom, ami ezt korlátlanul lehetővé teszi bármennyi felhasználónak? Ráadásul, ha Neked lenne egy kriptovaluta váltód vagy tőzsdéd, akkor a nyereség felét odaadnád az embereknek, akiket korlátlan számban engednél magadhoz regisztrálni és egy egész jutalékrendszert felépítenél ezért, meg nyilvántartanál sok százezer embert? Tényleg, biztos? Te ezt elhiszed? Te ezt megtennéd? A Behindmlm.com ezt a kattintásos csalások kategóriájába sorolja, amiből másik 71-et mutat meg. Nem csak kriptósok, van ott mindenféle. Egy közös bennük: mindegyik kattintásra fizet sok pénzt, mindenféle gazdasági teljesítmény nélkül.
11) Végkövetkeztetés: valószínűleg 2023-ban indult és mindössze néhány hónapig tarthat a Cosetek.com életciklusa
A Behindmlm.com végül arra a következtetésre jut, hogy a kattintásos csalás legtöbbje néhány héttől néhány hónapig tart, aztán összeomlik.
Én ma kértem kiutalást, elvileg 72 óra alatt megérkezik.
Meglátjuk :)
Mindenkinek azt mondom, max annyit fektess be amit nem sajnálsz ha elbuksz. Az biztos, hogy működik, eddig mindenkit kifizettek, de itt a nagy kérdés valójában az, hogy MEDDIG ? Lehet 1 hónap, lehet 1 év, lehet 1 nap.
Szerintem tedd be minden pénzed.
De aztán ne itt rinyálj, ha elbuktad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!