László Pál kérdése:
Banif plus Banktol valaki mar kapott ertesitest akinek deviza hitele volt?
Figyelt kérdés
2007 ben vettem fel 2.5 milliot negy evig fizettem svajci frank alapu hitelt.Vajon mivel szamolhatok ha egyaltalan kapok vissza az autohitelembol.2015. ápr. 11. 08:37
581/669 anonim válasza:
Én is így jártam! Kitöltöttem feketével, a tanúm aláírta kékkel, ezért elutasították a levelem és felszólítottak újabb pótlására. Viszont én ez előtt még faxon is elküldtem egy nyilatkozatot faxon, amit láttak is, de közölték, hogy ebben a formában nem fogadják el, küldjem levélben. Másnap gyorsan elküldtem levélben, ám az sem volt jó a tinta színe miatt. Majd pótoltam a nyilatkozatot helyesen KÉK tintával kitöltve, ebbe már nem kötöttek bele, de a technikai ok úgy látszik továbbra is fenn áll. Ma én is felhívtam a bankot, mivel én sem fizettem be a májusi részletet, mert 4 hónap van hátra és lejár a hitel. Azt gondolom, azt már fedezné, ami visszajárna. Tegnap én is elszámoló levél helyett megkaptam a költségekkel emelt összegű csekket, hogy két napon belül fizessem be! Az ügyintéző közölte velem, hogy attól még, hogy én azt gondolom, hogy nem kell befizetni a kötelezettségek vonatkoznak rám és márpedig fizessek. Hmmm... Elmondtam neki a véleményem, hogy érdekes dolog, hogy az ügyfeleknek vannak kötelezettségei, a bankjának viszont nincsenek. Dilemmában vagyok, hogy mit tegyek, nem tudom, hogy mit tudnak még kihúzni az ügyfeleik zsebéből. Azt mondja egy automataszöveg a telefonhíváskor, hogy nem érinti az elszámolólevelek késése hátrányosan az ügyfeleket! Kérdezem én mi van azokkal, akiknek már fedezné a visszajáró a meglévő törlesztését és már nem kellene, hogy tovább nyomorítsa a meglévő hitel az életét. Ezek meg szemrebbenés nélkül rápakolják az adminisztrációs költségeiket, a kamatot és a felszólító levelek költségét! Ezeket figyelembe véve tényleg nem érint hátrányosan, akkor ők ebből visszatérítenek bármit is!? Nem hiszem egy percig sem!
582/669 anonim válasza:
Èn se kaptam meg mondjuk nekem bonyolult az elszámolás 2005 novembertöl 2011 oktoberig tartana a 72 honapom 870000 volt a hitelem egèsz 2010 nyaráig fizettem rendessen néha volt 1 honap csuszás tehát az utolso èvem ugy telt hogy 2-3 honap csuszás az utolso 6-7 részlet már a futamidö után ment be deugy hogy a felét én az utolso 4 részlet meg sajnos vègrehajto utján ment be ami most februàrban telt le igaz itt a behajtási dij meg egyéb költségek miatt ha egybe fizettem volna lett volna kb 120 ezer igy lett 250 ezer. Lehet azért nem kaptam még a levelet én mert lassan tudják kiszàmolni. Majd kiderül.
583/669 anonim válasza:
És láss csodát végre felvették a telefont a banknál.Azt a tájékoztatást kaptam most , hogy a junius havi csekkeket elkezdték kipostázni és a befizetési határidőt junius 30-ig tolták ki.
584/669 anonim válasza:
Vegyetek fel a Facebook csoportba.
Köszönöm
L. Robi
585/669 anonim válasza:
Engem is vegyetek fel Zoltán és Mónika Garai
586/669 anonim válasza:
Engem is vegyetek be lécci!
Balogh László (a profilképemen a párommal vagyok egy karácsonyfa előtt, a háttér meg az Alpok)
Köszi
Üdv, Laci
587/669 Brumi49 válasza:
588/669 Roli802 válasza:
Sziasztok én is csatlakoztam vegyetek be Bartha Zsolt.
589/669 anonim válasza:
Ezek szerint én még szerencsésnek is mondhatom magam. Máj. 26-án megjött a levél, visszajár 184 ezer. Még aznap bementem a helyi bankfiókba a nyilatkozattal, 1 héten belül megérkezett a pénz a számlámra (más banknál van a szla). Kitartást kívánok mindenkinek, és sajnálom, hogy így szivatják a népet!
590/669 anonim válasza:
Helló 589/589
Mettől meddig mennyit vettél fel és mennyit fizettél vissza hogy ilyen szépen kaptál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!