Isten nem érzi magát felelősnek azért, hogy az életben nagyon sok igazságtalanság történik? Nem akar tenni azért, hogy az embereknek ne kelljen feleslegesen szenvedniük?
"a szabad akarat"
Ez nem jelenthet itt magyarázatot.
Egy végtelen isten egyszerűen nem teremthet ilyen világot, mert magát kéne szembeköpnie utána, háromszor.
"ne úgy vedd, hogy ellened, hanem érted"
Ezt hívják kompromisszumnak - és ez az, amire egy végtelen isten SOHA, SEMMIFÉLE körülmények között NEM kényszerül.
#31
Nem tudom, mire gondolsz ezalatt. Kifejtenéd?
"Tudod, egy végtelen istennél a teremtés legelső pillanatától a világ végéig MINDEN másodpercben PONTOSAN az történik, amit ő akar!"
Pontosan ebből az okból teremthet szabad akaratot. Nem értem, emiatt miért kellene úgymond magát leköpnie. Csak attól, mert én megtehetek valamit, még nem jelenti azt, hogy meg is teszem - Isten dönthetne helyettünk, de miért lenne _kötelező_ ezt tennie, miért ne rendelhetne szabad döntést?
Éppen egy olyan életnek nem lenne értelme, ahol nem önálló döntéseinkből tennénk jót, hanem mert nincs más választásunk, csak azt tudunk tenni - mit árulna az el rólunk? Hogyan mutatnánk meg értékünket?
Ez a két dolog független egymástól.
Isten képes olyan világot is teremteni, ahol van szabad akaratod, és mégsem csinálsz rosszat, SOHA. Ha nem ilyen világot teremt, holott képes rá - akkor ő nem erkölcsös. Ez kicsit hasonló, mint a bicikli: úgy viselkedik, mintha lenne neki szabad akarata, amivel fel akar borulni. Ennek ellenére egy hozzáértő EMBER (nem isten) képes megoldani azt, hogy pontosan oda jut el vele, ahova akar, egyetlen felborulás NÉLKÜL. Tehát nem az a normális működés, hogy 10 percenként perecel egyet, mert hát ugye a szabad akarat... és az sem, hogy ellenkező irányba megy, mert hát a szabad akarat... ja, és ráadásul nem is erőszakolja meg hozzá a biciklit (nem támasztja ki), vagyis nem sérti meg a szabad akaratát.
Na most, ha erre még az ember is képes... akkor egy isten?
Ez van.
Nem árt elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen mi volt a célja az egész teremtésnek.
"Isten képes olyan világot is teremteni, ahol van szabad akaratod, és mégsem csinálsz rosszat, SOHA."
Ha nincs megkísértő bűn, akkor a szabad akarat a jóra csak illúzió. Ahogy mondani szokták, könnyű hűségesnek lenni, ha az ember impotens.
"Ennek ellenére egy hozzáértő EMBER (nem isten) képes megoldani azt, hogy pontosan oda jut el vele, ahova akar, egyetlen felborulás NÉLKÜL."
De Isten nem egy használati tárgyként tekint ránk, hanem gyermekeiként. Te sem úgy tereled a gyerekedet, hogy rákötsz egy pórázt, hanem megtanítod, hogy menjen melletted. Amíg tanulja, fogod a kezét. Aztán megy önmagától.
Erre írtam, hogy egy végtelen isten SOHA nem kényszerül kompromisszumokra.
Ha valamit meg akar nekünk tanítani, azt a következő másodpercben már tudjuk, 100% hatékonysággal, soha nem tévesztve vagy felejtve.
Ha nem így tanít, akkor erkölcstelen is még ráadásul, mert akkor szándékosan csinál nekünk rosszabb körülményeket.
"Ha nincs megkísértő bűn"
Tehát akkor ilyen a Mennyországban is lesz?
Őszintén szólva nem látom be, mit nem értesz azon, hogy önmagunktól kell jónak lennünk, és nem teremtésből.
Hasonló ez ahhoz, mintha varázsütésre, bájitalra szerelmes lenne belém egy lány. Ugyanazt érezném talán, mintha önmagamért szeretne...?
A Mennyország pdeig nem a próbatételekről szól. Arra a Föld hivatott.
Nem sikerült válaszolnod: tehát a Mennyországban lesz kísértés?
Ha nem, akkor ott a szabad akarat csak illúzió lesz, ahogy írtad?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!