A technológia fejlődésével miért válnak egyre rosszabbá, nehezebbé az emberek életkörülményei?

"Érdekes módon, nekem minden barátom és ismerősöm megtalálta azt a hivatást és szakmát ami kellő kihívást jelent számára és izgalmas eléggé, hogy reggel ne hányingerrel menjen be dolgozni."

Nekem 1 db ismerősöm jutott eszembe, aki megtalálta a "hivatását". A többi dolgozik, mert kell a kenyér. Jellemtől függ, ki hogyan viseli. Aki szeret rendszeresen bejárni, emberek között lenni, szereti, ha megmondják, mit csináljon, kereteket szabnak, az még szereti is pl. a zöldségpucolást vagy az irodai adminisztratív munkát is.

Aki otthon se képes unatkozni, szereti a szabadságot, netán begubózni, az jobban utálja a munkát, mint olyat.

A munka van, a mai társadalmi berendezkedés ilyen - bemész és másoknak hajtod a profitot. Lehet vitatkozni, hogy jó, nem jó, de ez van.

Csak azt az embert értékesnek gondolni, aki munkahelyen dolgozik - gusztustalan.

Nem mindenki fog találni valamit, amit szívesen csinál heti 45-50 órában. Ez van.

Szerintem a 4 napi munka vagy a napi 6 óra lenne emberséges. Vagy akár 4, vagy ha otthon lehetnének pl az anyukák, ha ők szeretnének.

Egyébként a lehetőségek közel se mindig adottak... Ki tudja, hogy valaki tanul valamit, el tud-e vele helyezkedni? Álma a kertesház egy faluban - lesz-e valaha?

Annyi minden nem rajtunk múlik amúgy... Lehet, hogy 1 éven belül diktatúra lesz az országban. Vagy 5 éven belül háború.

Egyébként az én helyzetemben mit kezdenél a pénzhiánnyal? Tudom, hogy van rosszabb is, az nem válasz arra, hogy mit kezdenél.

Továbbá a # 63 válaszomra is érdekelnének, mi nem tetszik benne. Szerintem elég jól leírtam a TÁRSADALOM életét. Bocsánat, engem ez is érdekel; érdeklődési köröm.

#71, Te egy olyan ember vagy, aki mindig azt keresi, hogy hogyan NEM lehet valamit megoldani és miért nem fog működni. Mindenre van valami kifogásod... ahogy tavaly is ez volt 2 másik kérdés alatt.

Én olyan embereknek vagyok hajlandó segíteni, akik a megoldást keresik a problémára, nem pedig a kifogást.

A fenti jellemet nagyon könnyű kiszúrni egy állásinterjún, ezt saját magam is megtanultam amikor részt vettem diákok felvételi interjúján. Az ilyen embereket páros lábbal rúgják ki, de minimum soha többé nem írnak vissza. Most már én is úgy interjúztatok, hogy ha nincs meg az érdeklődés és csillogás a szemekben, akkor azonnal kirúgom az illetőt. Olyanra fordítjuk az energiát aki megérdemli.

"Engem legutóbb tegnap és tegnapelőtt is megaláztak munkahelykeresés során."

És a majdnem elsírás.

Egyrészt az állásinterjún viselkedést TANÍTJÁK és kell egy megfelelő hozzáállás.

"Ja, hogy az nem fizikailag fáj, akkor már nem is számít?"

Szerintem olyan senki sem írt.

De az élet pofonjait tudni kell abszolválni.

Leírtam, van pár fajta ember.

Van, aki minden pofonból fel tud állni, van, akiről le is pattannak az élet pofonjai, meg sem rezdül tőle és van, aki már a pofon KOCKÁZATÁTÓL leül sírni.

Nem jobb világ kell neked, hanem pszichiáter.

A #63-ban leírt problémahalmaz természetesen valós.

Viszont a legtöbb (szerintem majdnem mind) orvosolható, változtatással. Ezt kell kitalálni minden erővel.

Egyedül a krónikus munkaundoron nem segít semmi, ha az embert amúgy semmi nem érdekli.

Írtam korábban is, meg lehet próbálni falun az önfenntartást. Sok sikert hozzá.

Nekem tényleg valódi vidéki újrakezdő ismerőseim vannak. Van villamosmérnök is köztük pl. Egy feltételük volt, irodai munka soha többé, csak falusi lét, természetközeli munkák.

Hidd el, kegyetlenül kemény élet ez. Sokkal, de sokkal keményebb fizikailag is, mint ahogy te most élsz. Talán a legijesztőbb a létbiztonság teljes hiánya. Ugyanis a TBt azért kell fizetni, hiába van kert, föld, állatok... minimális pénz nélkül az se megy. Nagyságrendekkel kiszolgáltatottabb az ember a környezetnek és olyan szintű talpraesettséget igényel, hogy sztem ez az emberek 1%-ának se menne. Minden munkáért, minden vetőmagért, minden kivágott fáért meg járási rendeletért véresen meg kell küzdeni. Én csak egy valamit láttam a szemében, félelmet.

Pl bedöglött a régi VW haszongépjármű, motorhiba, több 100ezres kár. Nem tudta szállítani a dolgokat, ami a munkához kellett. Pénze nem volt a javításra... ilyenkor jönnek a kölcsönök, és már indul is a spirál amikor elveszik a falusi házadat, fillérekér elárverezik... ott találod magadat munka, ház, és bármi nélkül a pesti aluljáróban kéregetve. Baromi könnyű lecsúszni...

Pedig ő a legszívósabb ember akit valaha ismertem. Mint egy amerikai tengerészgyalogos úgy néz ki. Minden tudást felszedett már, rengeteg országban járt. Több szakmája is van. Zseniális kézműves munkákat csinál, épített/újított már fel komplett házat. Ért a növényekhez, állatokhoz, igazi vidéki keménylegény.

Azt mondom ehhez ilyen harcos alkat kell, különben elpusztítja az embert a falusi lét. Főleg egyedül, stabil munkák nélkül. Őt is csak egy dolog tartja fent lélekben, az pedig az induló vállalkozása amit már 5 éve próbál beröfrenteni.

Ha ez nem lenne, könnyen lehet hogy lecsúszna ahogy a többi falun lakó százezrek a teljes kilátástalanságban.

Ha most egyszerre elromlanak a régi, örökölt háztartási gépeim és a jövő heti munka se jön össze, akkor teljesen nincstelen leszek én is. Teljesen. Dh1 kajára, és nem vicc, szó szerint.

Szóval Budapesten is lehet az ember nincstelen. Majdnem mondtam, hogy irodai, de a tanulás miatt kiszálltam az irodából és könnyű fizikai munkákat keresek.

Akit leírtál, az ő munkája fizikailag nehéz, az enyém szellemileg, almát a körtével.

Pont azért nem megyek 100% önellátónak, mert kockázatos - meg mert fizikailag satnya vagyok, részben genetikailag, részben csecsemőkori hatások, részben túlgépesített élet.

És ettől a pillanattól kezdve nem szabad az életem (mint senkié). Voltaképp nincs lehetőségem arra, ami az álmom, ami boldoggá tenne.

Ok, ez az élet rendje. Csak senki se fogalmazzon úgy, hogy milyen szabadok vagyunk, mert nem.

Nekem nem munkaundorom van, hanem mások számára, mások utasításainak megfelelően nem szívesen csinálom ugyanazt heti 45-50 órában.

Amúgy szorgalmasnak érzem magam, pl 2 teljes napot nem bírnék ki netezéssel. Úgy értem, úgy, hogy heverés és net. 1 ilyen nap esne jól.

40-50 évesek mondják, hogy olyan nincs, hogy a munka is jó és a közösség is, meg minden munka monoton, unalmas.

Ha a hobbid a munkád, megutálod, mert hosszú órákig és más utasítása szerint csinálni nem olyan jó azért.

#76, Ismételten sok ember nevében állítasz hamis tényeket. Rossz emberekkel barátkozol, rossz mintából alkotsz elméleteket.

"És ettől a pillanattól kezdve nem szabad az életem (mint senkié). Voltaképp nincs lehetőségem arra, ami az álmom, ami boldoggá tenne."

Ez egyértelműen hülyeség... és légyszíves ne kend másra a saját szerencsétlenségedet. Ami igazából nem is az, mert a leírtak alapján nem vagy hátrányoshelyzetű.

Az egyetemen volt amputált karú, tolószékes, cerebral palsy-s, 2 súlyosan létássérült, 1 teljesen van csoporttársam.

Küzdöttek, tanultak és veled ellentétben soha egyetlen egy panaszt nem hallottam tőlük.

Hogy is van ez akkor? Soha nem lehet olyan életük mint neked megadatott...

Nekem is megvannak a magam bajai, amikről eddig nem írtam.

Én is küzdöttem, küzdök.

Az írottak nagy része nem panasz, hanem érdeklődési kör (társadalomkritika).

Egyébként egy normális életért bármikor odaadnám a szemem világát.

Egyébként szerinted bármilyen fizikailag nagyon gyenge, nem egészséges ember elboldogulba önellátóként?

Mert akkor soha többé egy kódsort se akarok látni.

Mikor elkezdtem tanulni, szerettem a programozást, mert a monoton munka után felüdülést jelentett plusz én is megettem a hiány van szöveget.

Mostmár otthon csinálni is utálom. Az hajt, hogy nagyon szorgalmas és alázatos tudok lenni, ami a feladatom, azt csinálom amíg bele nem döglök.