Axis Powers Hetalia? :D

Helló! Írtam...egy...Hetalia...fanficet...

Rosszul kezdődik, de igaz. :)

Van, aki kíváncsi rá? A történetet Mo. meséli, és a múltjáról szól.

-Mecs.

*jelentkezik* Én minden Hetalia fanficre kíváncsi vagyok! :)

Lizzie P.

Hát jó, felrakom ide, hátha valaki más is kíváncsi rá. :)

"Megfogyva bár, de törve nem."

Ázsia vad sztyeppéi szelidítettek meg engem, mikor ide a Kárpátok bérceire érkeztem. Úgy éreztem itthon vagyok. Az új népek süllyesztőiben el nem veszhetek. Erős voltam, kiöltött kardomtól egész Európa rettegett. De felhagytam kalandozásaimmal, és visszahúzódtam a Kárpátok hatalmas védőpajzsai közé. Jónak ígérkezett az itteni élet, de túl sok volt a hódítani vágyó fiatal hatalom. Mind rajtam át akarták Európát magukévá tenni. De én nem hagytam, saját népem életét, s a magam testét áldoztam védőbástyaként, Európa védelmére kelve. És te Európa? Hogy háláltad ezt meg?

Emlékszel Ausztria? Emlékszel én miért kerültem bele az első világháborúba? Emlékszel mi szakított darabokra?

Nem más volt az, mint te. Áruló, nagyravágyó voltál. Sohasem értettem ezeket a germánokat. Még a nyelvetek is gusztustalan, minduntig két dologra jó a nyelved, két mocskos dologra: káromkodni és fenyegetni.

Te taszítottál a sírba. Az Osztrák-Magyar Monarchia láncai kötöttek hozzád, amikor egyesültünk, sohasem hittem volna, hogy a végzetemet írom alá. De így történt, a hadseregemet közössé tettem, így, amikor te a németekkel világuralomra törtél a rab láncaid engem is magukkal rántottak.

Nem értek én a világháborúkhoz. Én egy ellenségre vagyok specializálódva, nem egy egész világra. A nagy háborúban csak kapkodtam a fejem, ez itt nem jó, az már ellenség, ez meg hirtelen szövetséges lett.

Emlékszel nagyravágyóan milyen nevet kellett viselnünk? A tengelyhatalmak. Én nem akartam nagyobb ország lenni, nekem nem kellettek gyarmatok, csak hagytatok volna békében, a gyönyörű Kárpátok bércében.

De az antant hatalmak nem adták magukat könnyen, ők is rendesen küzdöttek. Itt nem számított már semmi, csak a győzelem vagy vereség.

És legyőztek. A béke poraira. Most mi lesz velem? 1920. június 4.-én Franciaországba utazott pár küldöttünk. A zsarnok főnököm azt mondta bármi történyék is, ezt a "békeszerződést" alá kell írnunk.

Franciaország, Versailles, Trianon, talán a végzet akarta így, hogy ott írjam alá ezt a mandátumot, ahol majd' ezer éve féltek tőlem.

Órákig ültek a kiküldöttek, egy helyben, míg várták az ítéletet. Majd a teremben a harsogás, sugdolózás hirtelen megszűnt, és felálltak a bírák.

-Magyarország. Háborús bűnösnek nyilvánítva. A békemandátum az alábbiakat tartalmazza:

-Hadseregcsökkentés.

-Háborús kártérítés.

-Területvesztés. Magyarország jelenlegi területéből, azaz 135 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkentem. Íme egy térkép miképpen.

Ez a területvesztés a hajdani 18 milliós lakosságunkból 7,6 millióra csökkent, ami azt jelenti 3,5 millió honfitársunk került idegen országok gyámja alá.

Olyan országokat hoztak létre, amik addig sohasem léteztek, sem múltuk, sem ősük nem volt. Olyanok voltak, mint a mesterséges emberi lények, létrehozásuk után nemsokára el is pusztultak.

1920. június 4 . délután négy óra. Emlékszem aznap ragyogott az ég Franciahonban. Ragyogott a Nap, vihogott az ég, a madarak halkan csiripelték. "Magyarország halott."

Keservesen tiltakoztunk órákig, a magyar nép gyászolva ránk tekint, s csak egy kérdés maradt most már.

Miért mi? Németország, Ausztria épp csak csonkult, meg se nyikkant. És mi magyarok? Az osztrák áldozatok? Mi meghaltunk, akkor meghaltunk, talán mindörökre, de nem ez a történet vége.

Nyomorogtunk pár évig, aztán a halál megint reánk tekint.

1939. szeptember 1. Ismét a németek, osztrákok, azaz a germánok háborút robbantanak. Ez már a pokol, mi a halálon túl nyúl és végül elért minket. Egy csepp beleszólásunk nincsen. Megölnek ismét, meghurcolnak, dobálnak egyik ország szövetségéből a másikba. Már semmim sincs, csak a múlt és az emlék.

Ezt is túléltük még, halvány gyertyafényként, mely épp most haldoklik.

1945. szeptember 2. Ismét Franciaország, ez csak a sors fintora lehet semmi más. Vége. A revízió, a békediktátum módosításának leghalványabb esélye is eltűnt. Előtte még láttam némi halovány reményt drága, édes magyar vér áztatta égbe törő hegyeim visszarablására. De most ez a halvány fény is kihunyt és maradt a telje sötétség.

Még egyszer utoljája visszanéztem, a drága Kárpátok bérceire, melyre oly büszke voltam. A Kárpátok, mint háborúban magára hagyott gyerek, rám pillantott keservesen. És elcseppent értem utolsó csepp könnye, s vére. Viszlát fiam, édes gyermekem, a halálból visszanézni már nem lehet. Ég veled, s légy jó légy büszke igazi magyar hon. Próbálj megmaradni, mi voltál, s bocsáss meg nekem, hogy egyedül maradtál.

Jöttek a szovjetek, ekkor már épp, hogy lélegeztem, de rám tapostak, kényszerítettek, még emlékezetem is elveszítettem. Csak néhány halvány képkocka maradt meg, e szörnyű korszakból. Állj be közénk, s minden jó lesz. Nem önként hát, de beálltam. S a végzet bárdja lesújtott rám is.

Hányszor haltam meg? S még hány halál vár rám? Mennyi szenvedés?

Ma a saját kormányunk zsarnok, s talán már nem is tudnak mit kirabolni. Már csak a testem darabjaival, hullám maradékaival játszadozhatnak itt-ott.

A szívembe állt a XX század kardja, és ott is maradt, Örökre.

De, ha álmodok, ha becsukom a szemem, még halványan látom. Látok egy rétet, az örök pusztát, Erdélyt, a Kárpátok bérceit, a kis keskeny magyar tengerem, az őrség szívét, s a horvátföld lelkét.

„De a magyar nép el nem veszhet, s, ha sírba is teszik, előbb-utóbb fel fog támadni.”

“Megfogyva bár, de törve nem él nemzet e hazán.”

...Íme egy térkép miképpen:

[link]

T_T Szegény Erzsi! :'( Izé... Nem vagyok túl jó kritikaíró. Ez nagyon jó lett, ésésésés nem tudok mást írni, csak, hogy nagyon tetszik! Becsüld azért meg ezt a kritikát, mert azt jelenti, hogy tényleg nagyon tetszett.

Lizzie P.

Őszintén megvallva, kevésbé jóra számítottam. Nem tudom, hány éves vagy pontosan, de nem rossz kezdés.

Néhol csapong, túl gyorsan váltasz témát. Van pár szóismétlés. Kicsit száraz. Nem annyira karakterhű; de lehet, ez a történet rövidsége miatt van, mert szerintem nem teremtette meg maga köré azt a bizonyos atmoszférát, amit az ilyen sztorik magukkal hoznak. (Azaz észrevehető, hogy drámainak és lélekszaggaóan tragikusnak akartad bemutatni, de valahogy ez nem jött össze.)

Egyébként a Monarchiában is volt jópár olyan dolog, ami hasznunkra vált. A mandátum pedig, ahogy leírtad, inkább volt fegyverszünet pár évre, mint tényleges békeszerződés. Trianon után dühből álltunk Németország mellé, mert ugyanúgy vissza akartuk kapni az elrabolt területeket.

Ez a szösz viszont tetszett: "... 1920. június 4., délután négy óra. Emlékszem, aznap ragyogott az ég Franciahonban. Ragyogott a Nap, vihogott az ég, a madarak halkan csiripelték. "Magyarország halott." ... "

Szoni