Az aikido-t a diplomával meg az intelligenciával összekötni szép dolog ezzel egy másik válaszoló azon meglátását erősíted meg, hogy az aikido számodra a felsőbbrendű sznobságod önkielégítése (elnézést, de nekem ez jött e mind az aikido látásmódodhoz és az utóbbi megjegyzésed miatt). Ehhez annyit, hogy a hozzád hasonlóak akik O'sensei filozófiai tanításait szeretnék követni miközben a harcrendszerét csak táncként művelik azok edzés helyett menjenek el földet művelni, mivel O'sensei a harcművészeteket a földműveléssel rokon dolognak tekintette és úgy közben kövessék a többi tanítását a mesternek, mert egyébként annak nincs értelme, hogy nem vesztek tudomást az aikido effektív harci értékéről. Ezt teljes komolysággal mondom és nincs bennem sértő szándék mielőtt félreértenél.
Ha jól rémlik az aikido is előszeretettel alkalmaz arccal lefelé rögzítéseket aminek az okát ti sem szépíthetitek tradicionálisan tarkón szúrták az övükben hordott tőrrel az ellenfelet, esetleg ha volt idő megkötözték. Szóval lehet itt magyarázni, hogy az aikidonak semmilyen harci értéke nincs, de aki látott már nem táncoló aikidosokat vagy épp alkalmaztak ellene aikidot, annak ezt nem fogjátok tudni elmagyarázni, illetve azt sem, hogy egy olyan oktatás amiben nem lényeges a harci technikák hatékonysága az nevezhető bármiféle harcművészetnek.
Ez a "diplomás" megjegyzés nekem is fájt... A judo klubunkba járt egy gerincsebész, egy egyetemi bölcsészdoktor, egy ötdiplomás pap, egy ismert TV-bemondó, két tanárnéni, meg még pár értelmiségi. Az edző is egy diplomás marketing szakember... Erről ennyit.
Igaz, az aikidón is volt bíró, egyetemi tanár, de ugyanezek vannak bokszon is.
aikiboxer:
"Várj Ateszu Te a free randorit érted küzdeni tanulás alatt? Ha jól értem a kérdésedet? Mert ez esetben igazad van, free randori csak egy-két helyen vagy MO-on (tudomásom szerint pl. keiko.hu, de még nem próbáltam). Küzdelmi tapasztalatot én bokszra járok gyűjteni... "
Jó, így rendben van. Küzdelem alatt a küzdelmet értem vagyis box, karate, judo stb. küzdelmeket,amit a küzdősportokban csinálnak. Úgytudom, javíts ki, ha tévedek, hogy a Tomiki ryu spot Aikidon kívűl (a Tomiki ryu ugyebár nem Aikikai aikido) nincs küzdelem az Aikidoban. Anno Márton Imre senseinél vizsgáztam 3 kyura, emlékeim szerint akkor a vizsgán volt valamiféle szabadküzdelem szerűség is, akkor sem értettem miért. Azóta másik szövetségben vagyok, most nem tudom náluk mi a helyzet.
"...annál inkább olyanokért, hogy ha az uke ellenáll, ezt nem tudom így megcsinálni, vagy le tud rántani, meg tud ütni stb. "
Van egy adott technikának egy adott kivitelezési módja (meg számtalan másik is). Ami többé, kevésbé logikus, hogy miért olyan. Mert azt mondjuk, hogy most azt játszuk, hogy ... és ezzel meghatároztuk a "küzdelem" feltételeit vagy a szándékot. Mert pl. semmi nem indokolja, hogy ura-wasát csinálj valakin, csak, ha nem tudsz omote irányba menni, mert a másik támadó éppen ott áll és be tudna támadni arrol az oldalról. De a másik támadó nincs ott és nem is képzeljük oda, csak csinálunk egy ura technikát. Míért? A formai megfelelőség miatt. Persze, ki lehet használni a tori hibáit, és ha lukakat hagy, nem tartja a távolságot akkor szabad kezemmel benyomok egy figyelmeztető atemit, de nagyon sok múlik az adott technika értelmezésén, ez nagyon messzire vezet. Én nem sokat filózok ezen a dolgon, egyszerűen igy kell helyesen csinálni a mi stílusunkban. Formai megfelelőség, kész. Mások máshogy csinálják. Passz. Míért? Mert máshogy értelmezik. Ha az alapelveknek megfelel, akkor az jó. Emiatt sokszínű az Aikido.
"de azt se vitasd el, hogy az aikido eredeti célja a HARCművészet, azaz egy agresszív támadótól megszerezni a kontrollt, lefogni, lefegyverezni, megbénítani, eltántorítani a szándékától vagy végső esetben akár meg is ölni. "
Hogyha harc, akkor a hatékonyság mindenek felett. Akkor nem mérvadó a lájtos, esztétikus kivitelezés, max következik valamiféle harmonikus mozdulat az aikival kapcsolatos alapelvekből. De ez csak csírája az Aikidonak. Ez az Aiki-jutsu vagy Aiki budo. Az aiki alapelvek az Aiki-do -ban kerültek kibontásra, és helyeződött háttérbe a harc. Ha megnézed Ueshiba háború előtti, és utáni technikáit, szinte ugyanaz, csak a háború utániakban - ekkortól beszélhetünk Aikido-ról -, már nincs benne az agresszív szándék, az ölés pedig végképp nem. Ez teljesen ellentétes lenne az Aikido elvével, az élet védelmével. A cél ekkor már az agresszív szándék (am imegbontotta a harmóniát) semlegesítése és a béke, az egyensúly helyreállítása.
"De a filozófia sem stimmel egészen egyébként, mert hiába a béke útja az aikido, ha megnézed a technikáit, egy igazi küzdelemben olyan durva sérüléseket tudnak okozni (minimum könyökficam, csuklótörés, esetleg szembejön a támadóval az aszfalt), hogy ezt nehéz a béke útjának kimagyarázni."
Éppen ezért. Önkorlátozás. Az önmagad felett aratott győzelem. Igen, minden technikában ott van károkozás lehetősége. Kitörhetném a csuklóját, a könyökét, a nyakát. De nem teszem meg. Ha meg sem tehetném, nem lenne értelme az önkorlátozásnak sem. Azért a béke útja, mert elvezet valahonnan valahová. Nem az a gyakorlás célja, hogy jól tudjam kicsavarni a csuklóját, hanem, hogy közben én változzam.
Neutronlovag:
"Az aikido-t a diplomával meg az intelligenciával összekötni szép dolog ezzel egy másik válaszoló azon meglátását erősíted meg, hogy az aikido számodra a felsőbbrendű sznobságod önkielégítése ..."
Aki ezt értette meg belőle, az ezt értette meg. Ha sérti az önérzetét az az ő problémája nem az enyém. Akor neki van problémája az önértékelésével nem nekem. Attol a tények még tények maradnak.
Anélkül, hogy szájbarágósan elmagyaráznám, hogy az intelligencia és a bonyolult dolgokkal való foglalkozás hogyan függnek össze, inkább ajánlanám Mérő László (matematikus-filozófus, a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutató) Észjárások című könyvét.
Neutronlovag:
"Szóval lehet itt magyarázni, hogy az aikidonak semmilyen harci értéke nincs, de aki látott már nem táncoló aikidosokat vagy épp alkalmaztak ellene aikidot, annak ezt nem fogjátok tudni elmagyarázni, illetve azt sem, hogy egy olyan oktatás amiben nem lényeges a harci technikák hatékonysága az nevezhető bármiféle harcművészetnek."
Hatékonyság. Hát jó. Nem csak az Aikido hatékonyságát, hanem úgy egyébként az összes pusztakezes hm., ks., önvédelem, akármi hatékonyságát kétségbe vonom, ill. meglehetősen korlátozottnak tartom. Nem a ringben, a küzdőtéren, a tatamin, hanem a való világban, az utcán.
Mindenki szeretné azt hinni, hogy amit csinál az hatékony, és az utcán is megállja a helyét.
Nézzünk hát konkrét ucai szituációkat. Hangsúlyozom, hogy esetünkben fontos a harcművész részéről a megfelelő fizikai és pszichikai felkészültség, valamint a magas fokú technikai jártasság.
1., Egy az egy ellen. Eszköztelen támadás esetén: Képzettlen támadó esetén mindegy miben vagyunk jártasak, jó eséllyel tudjuk megvédeni magunkat. Képzett, felkészült ellenfél esetén, a küzdősportok a példa, két esélyes a dolog. 50% az esélye, hogy pusztakézzel meg tudjuk védeni magonkat.
2., Kettő vagy több támadós eszköz nélküli támadás esetén puszta kézzel védekezünk. Képzett támadók esetén nincs esélyünk. Képzetlen támadók esetében sok lúd disznót győz alapon a küzdősportok kiesnek. A küzdősportok fair play világában nics többtámadós küzdelem. A harcművészetekben az Aikido alapvetően több támadóban gondolkodik, még ha nincs is training a küzdelemre, ha a tanult módon reagálunk, jó eséllyel ép bőrrel megússzuk. Karatéban a katák elméletben felkészítenek a több támadóra. Jutsuban nem tudom van-e ilyesmi, hogy több támadó elleni küzdelem.
3., Egy késes támadó ellen pusztakézzel. A védekező esélyei tovább csökkennek. Monjuk 50%, de inkább 70 a késes javára. Ha képzett a támadó, akkor véletlenen múlik, hogy megússzuk. Rendszeresen gyakorlunk kés ellen, tudok vagy százféle megoldást, de egy Kali mester ellen nem fogadnék magamra.
4., Kettő vagy több késes támadó ellen pusztakézzel: Gyakorlatilag harangoztak. Megpróbálkozhatunk még a futással mielőtt körbevesznek, ha elég gyorsak vagyunk. Két késes támadó esetén, ha az egyiktől el tudjuk venni és értünk hozzá, megpróbálkozhatunk a védekezéssel, de sok esélyt nem adnék.
Láthatjuk, hogy mennyire korlátozott a pusztakezes harcművészetek hatékonysága valós szituációkban. És akkor sem a technikai tudás, hanem a meglepetés az erő és a gyorsaság fog dönteni. Akkor már jobb, ha igyekszünk intelligens módon, erőszak mentesen megoldani a konfliktust, harcművészeti tudásunkat pedig arra tartogatni, hogy végső esetben ép bőrrel elmeneküljünk.
A vélelem, hogy az aikidosok között több diplomás lenne, nem tény, csak megalapozatlan vélekedés.
A diploma és az intelligencia között megfelelést keresni szintúgy.
Az aikido és az intelligencia közötti összefüggés is csak megalapozatlan vélekedés.
A három így együtt m@rhaság.
Mérő László középiskolásoknak írt, amúgy szórakoztató tudományos ponyvájának ehhez az egésznek semmi köze.
Amúgy soha annyi agyatlan debilt nem láttam még edzésen, mint aikidon, már bocs... Pedig jártam karate, kendo, judo és boksz edzőtermekben is. Talán bokszon alulreprezentáltak a diplomások egy kicsit, de ez a fej ütésével és a durvasággal kapcsolatos előítéletnek tudható be. De soha, soha nem állítanék olyat, hogy a bokszolók kevésbé intelligensek mint az aikidosok -- mivel ez nincs bizonyítva, azonkívül tiszteletlenség is.
És mint ilyen, alapjaiban ellenkezik az aikido szellemiségével.
aikiboxer:
"A vélelem, hogy az aikidosok között több diplomás lenne, nem tény, csak megalapozatlan vélekedés.
A diploma és az intelligencia között megfelelést keresni szintúgy.
Az aikido és az intelligencia közötti összefüggés is csak megalapozatlan vélekedés.
A három így együtt m@rhaság."
Valóban :D
„Az intelligencia és a motorika összefüggése a motorika fajtájától függően különbözőképpen fejeződhet ki. Így pl. a legtöbb durvamotoros és intellektuális képesség alig függ össze, míg a finommotoros képességek ill. a pszichomotoros koordináció és az intelligencia között kapcsolat fedezhető fel." / T. Kunz 1999 /
Gondoltam, hogy a mozgás koordináció fejlesztése és a kognitív képességek kapcsolata, visszahatása álltalánosan ismert. Bocs, ha nem tartok most gyorstalpalót sportpszichológiából, csak egy gyors összehasonlítás, ha megengeded.
A karatéban stílustól függően van kb. 100-300 technika, az Aikidoban meg hatezer. Melyik igényel nagyobb elmélyedést? Melyik fejleszti jobban a kognitív képességeket, az intelligenciát?
Besértődni pedig felesleges olyasmin amit nem állított senki. De engem nem zavar :)
" Talán bokszon alulreprezentáltak a diplomások egy kicsit, de ez a fej ütésével és a durvasággal kapcsolatos előítéletnek tudható be. "
Persze, hiszen mi bajod lenne attól, ha teljes erővel ütik a fejed? Miért előírás a fejvédő kötelező használata amatőröknél nem is értem :D
Neutronlovag:
"ami pár tucat gensokura és legfeljebb pár száz kihon waza-ra épül..."
Omote, ura, jobbra, balra. Az már négyszer annyi :D A fegyverest számoltad? És a variációkat? Irimi nagéra tudok vagy húszfélét. A legtöbb technikát lehet csinálni hanmi-handachiban és zagiban is. Számoljuk? Kaeshi-waza, henka-waza? Összejön az :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!