Hol oktatnak minőségi aikidót Budapesten?

dftg...:

"Hmmm. Köszönöm a tisztázást, Ateszu. "

Szivesen. De csak magamat :D Másnak bizonyára más válaszai vannak. Én igyekszem magamévá tenni az O-sensei eszméket :)

"Neked mit jelent az "önmagunk felett aratott győzelem"? Mit kell legyőzni önmagadban? Pontosabban, hogyan éred ezt el edzésen?"

Először is, megmentett néhány balhétól az, hogy nem hagytam magam provokálni. Ha jó vagy a bunyóban és tudod magadról, hogy jó vagy, akkor egy idő után nincs szüksége az egódnak arra, hogy ezt mindenáron bizonyítsd. Akkor egy idő után elnéző mosollyal kezeled az ilyesmit. Te tudod amit tudsz, más meg higyjen amit akar :)

Edzésen pedig a lustaságom legyőzése, hogy akkor is elmegyek edzésre, ha nincs kedvem mert fáradt vagyok, az egóm fitogtatásának a legyőzése, hogy kioktassak másokat, ha látom, hogy bénáznak, hogy hagyom a másikat gyakorolni, nem tartok be neki, hogy ukeként partner vagyok a technika kivitelezésében, hagyom magam vezetni és, hogy a lányokat lányként kezelem nem fiúként az edzésen :)

Idővel ezirányba változik a személyiség és akkor lehet mondani, hogy "győzelmet arattam önmagam felett."

"O-sensei tanításai ide-vagy oda, ezek a harcmozdulatok gyilkolásra, élve elfogásra, maradandó sérülések okozására és (ritkán) kínzásra lettek teremtve. Valószínű, hogy Ueshiba (Kano-hoz hasonlóan) eltávolította a legveszélyesebb technikákat..."

Ueshiba megváltoztatta a játékszabályokat! Ezért tiszteljük harcművészeti zseniként és alapítóként. Ezekre a valóban veszélyes hagyományos bujutsu technikákra alapozva hozott létre egy teljesen új békés, kapcsolatépítő és nem romboló harcművészetet. Elsősorban az a felismerés vezette, hogy a lőfegyverek korában teljesen értelmetlen olyan képességeket fejleszteni ami arra tesz alkalmassá, hogy másokat pusztakézzel győzz le. Ennek manapság csak a sportokban van jelentősége.

"Elsősorban az a felismerés vezette, hogy a lőfegyverek korában teljesen értelmetlen olyan képességeket fejleszteni ami arra tesz alkalmassá, hogy másokat pusztakézzel győzz le."

Erre van valamilyen forrásod? Nagyon csodálkoznék...

Ismét csak köszönöm.

"Ha jó vagy a bunyóban és tudod magadról, hogy jó vagy, akkor egy idő után nincs szüksége az egódnak arra, hogy ezt mindenáron bizonyítsd."

Szóval akkor mégsem dőreség, amit Márton Imre mondott. De lefordítom egy érthetőbb nyelvre a szavait:

'Ha meg tudod ölni a másikat és tudod magadról, hogy képes vagy rá, akkor egy idő után nincs szüksége az egódnak arra, hogy ezt mindenáron megtedd.'

Az edzés kontextusában pedig így lehet lefordítani:

'Ha jó a technikád és tudod magadról, hogy jó, akkor egy idő után nincs szüksége az egódnak arra, hogy mindenáron kárt tegyél a másikban.'

Igazad lehet, hogy a kegyelem kapcsolódhat a győzelem-vereség kérdéshez. De ha nem teszed meg, amit megtehetnél, akkor bizonyos értelemben lemondasz a győzelemről. Mert megtehetnéd ugyan, de belátod, hogy nem a legjobb megoldás.

Ha károkozás szándékával tanulsz, akkor nem aikidot tanulsz, hanem egy üres héjat (ahogy azt a kolléga már leírta). De ha nincs a munkádban a károkozás lehetősége (amiről aztán bátran lemondhatsz, ha akarsz), akkor a technika nem működik. Az aikidod nem működik, mert olyanokhoz is alkalmazkodni kell, akik tényleg ártani akarnak neked (nem akarnak együttműködni, edzésen pl. betartanak). Akkor pedig határozottan kell dolgozni (de nem veszélyesen). Aczélék ezt a "határozottságot" kérik számon, mert számítanak rá, hogy a konfliktus alatt néhányan nem akarnak majd "együttműködni a megoldásban".

Tehát, amit Márton sensei mondott, annak megvan a maga értelme, és a fentiek miatt mondtam, hogy nincs itt szó félreértésről. Aikidoban az egyik megközelítésnek szüksége van a másikra. Ha az alkalmazkodás hiányzik, az az aikido üres. Ha a határozottság hiányzik, akkor az az aikido edzőtermen kívül működésképtelen.

- Szerintem, de mindenki másképp látja, ahogy a többiek is mondták. De attól még, hogy nekem igazam van, az még nem jelenti, hogy a másik téved. Hogy úgy mondjam.

Ateszu, #22-ben teljesen szívemből szóltál, valahogy én is így gondolom, no comment.

#25 dftgsgvghgev :

" De ha nincs a munkádban a károkozás lehetősége (amiről aztán bátran lemondhatsz, ha akarsz), akkor a technika nem működik. Az aikidod nem működik, mert olyanokhoz is alkalmazkodni kell, akik tényleg ártani akarnak neked (nem akarnak együttműködni, edzésen pl. betartanak). Akkor pedig határozottan kell dolgozni (de nem veszélyesen)."

A sérülés okozásának lehetősége minden harcművészetben benne van. Az igazán nagy művészet az, hogy ezt a szándékodat magadban legyőzd ( ez az amit O-sensei önmagunk felett aratott győzelemnek nevezett ). Igen, előfordul hogy le kell mondani a technika helyes kivitelezéséről a sérülés elkerülése érdekében. Ha olyan uke-val kerülök szembe ( ez az én személyes hozzáállásom) aki edzésen játssza a nagyfiút és keménykedik, én nem szoktam erőnek erejével megdobni, leszorítani, stb. Megállok, elmagyarázom neki, hogy és mint vannak ezek a dolgok. Általában megértik, és innentől kezdve lehet értelmesen gyakorolni.

Mi történne, ha ebben az esetben nem így járunk el, hanem az általad javasolt határozott ( ne mondjam: durva ) módszerhez folyamodunk ? Először is ( feltételezve, hogy kohai-ról van szó )azt fogja gondolni, hogy ez helyes és a következő percben, amikor uke-tori csere van, azonnal veled szemben is így fogja alkalmazni a technikát. Ez pedig neked lesz rossz ( kivéve, ha mazochista vagy :D ). Esetleg, mivel te már jóval tapasztaltabb vagy, le tudod úgy ukézni, hogy neked nem kellemetlen. Ilyen is van. Másodsorban ezután párcsere következik, és a kedves erőszakos kohai egy nála esetleg kevésbé képzett uke-val kerül össze, aki már nem tudja ezt úgy lereagálni, mint te a tapasztalt és megsérül. Esetleg súlyosan.

Tegyük fel azt a morális kérdést, hogy egy ilyen esetben ki a hibás ? A sérült uke, aki <olyan h..ye, hogy még egy ilyen technikát sem tud lereagálni? Mi a csudának jön ez edzésre ! A puhány b@romarc!> ?( a <> nem véletlen). Vagy az ugyancsak tapasztalatlan "erősgyerek", aki azt mondja, hogy az előbb rajta is így csinálták, ő csak azt utánozta ! Vagy esetleg te, a tapasztalt, akinek már az első pillanatban el kellett volna magyarázni az "erősgyereknek", hogy itt ennek nincs helye, mert ezek veszélyes technikák, ha önkontroll nélkül alkalmazzák őket ?

Itéljen mindenki szíve szerint. De egy felelősen oktató dojovezetőnek ezt a fajta hozzáállást ki kell küszöbölni a saját és tanítványai érdekében is.

aikiboxer:

"Erre van valamilyen forrásod? Nagyon csodálkoznék..."

Ueshiba Vh.II utáni interjúi, Szaotome Mitsugi és Kisshomaru könyvei, az Uchi-deshik visszaemlékezései.

dftg...:

Teljesen félreértesz :D De nem baj. Ezek a te válaszaid, a te jelenlegi megértésedet tükrözik.

Aikidoról beszélünk. Személy szerint Aikikai aikidoról, nem pedig aiki-budoról, aiki-jutsuról, Yoshinkan aikidoról vagy netán Real aikidoról. Az Aikido amiről én beszélek Ueshiba Vh.II utáni szellemi, és Kisshomaru rendszerező munkásságának öröksége. A Vh.II kataklizmája az egész japán nemzet és Ueshiba számára is nemzeti és személyes sorstragédia volt. Ueshiba emellett ezoterikus, vallásos és elkötelezett pacifista volt. A Vh.II után gondolatait a világbéke a szeretet az emberek közötti pozitív kapcsolat szükségessége töltötte ki. Ez tükröződik tanításaiban és az Aikidoban is. Meggyőződése volt, hogy az Aikidonak a kapcsolatépítést kell erősítenie, az egyesítést. Az Aikido nem csak egy harcművészet a sok közül, cseles technikákkal, hanem egy eszme. Persze, mondhatja valaki, hogy ez őt nem érdekli, ahogy Ueshiba sok közvetlen tanítványa is mondta, csak tudnia kell, hogy akkor ő nem Aikidot csinál, hanem valami mást. Az Aikidotól teljesen idegen a harc, de még csak az önvédelem gondolata is. Az Aikido befogadó és egyesítő. Az aikidos befogadja a támadást és egyesül a támadóval. Ilyenformán is értelmezhető az "önmagam legyőzése". Aki egyesül az ellenségével, magába fogadja és legyőzi, az önmagát győzi le. Ez egy olyan filozófia amit elolvasva meg lehet mosolyogni, de megérteni csak a mindennapi gyakorlás által lehet. Ezért nincs az Aikidoban a károkozásnak még csak a szándéka sem, és ezért müködik az Aikido. A szeretet vagyis a pozitív kapcsolatépítés ami működik. Gyakorolni kell! :)

#26

"Ha olyan uke-val kerülök szembe ( ez az én személyes hozzáállásom) aki edzésen játssza a nagyfiút és keménykedik, én nem szoktam erőnek erejével megdobni, leszorítani, stb. Megállok, elmagyarázom neki, hogy és mint vannak ezek a dolgok."

Erre én csak egyet szoktam mondani: "Te győztél! :)" Ezt vagy megérti, vagy nem. Szerintem mindenkinek szüksége van a határok megtapasztalására és arra, hogy megértse, az együttműködés pozitív eredménnyel jár a harc pedig negatívval.

Köszönöm, Ateszu, tényleg félreértettelek. Valóban, amit itt leírtam, az az én utam. És az alapjaiban tér el a tiétektől. Leírom, miben, és azt kezdtek vele, amit jónak láttok.

Anno az egyik vizsgámon egy technikánál atemivel nyitottam, és állon kaptam az uke-m. Nem volt sérülés, semmi, az atemikre nagyon ügyelek. De megszóltak, hogy hiányzik a harmónia. Ez összezavart. Úgy tanultam, hogy ha elvesztem a távolságot, akkor az uke a szabad kezével visszaüthet. Tehát azt le kell foglalni. Nem láttam akkor a kezét, ezért használtam atemit. Utólag szólt a mesterem, hogy a döntés ésszerű volt. De akkor miért hiányzik a harmónia? Nem kellett volna atemit ütni?

A 65 kg-mal én vagyok a legkisebb haladó a csoportunkban, akkor gyakran dolgoztam 110 kg-s emberekkel. Ott megtanultam, hogy a feszítés, az feszítés, az atemi az atemi, a csípőmozgás az csípőmozgás. Vitának helye nincsen. Különben elsodornak, felkapnak, és arrébb visznek (ilyen szó szerint megtörtént: az uke felkapott, és arrébb vitt). Itt nincs helye nyámnyila technikának, és annak sem, hogy az uke jóindulatára bízzam magam. Miért?

Szeretünk azt hinni, hogy amit aikido néven tanulunk, az az életben is működik. Igen működik, de az igazi próba az, amikor olyannal kell együttműködni, aki nem motivált benne. Magyarul egy olyan uke-val, aki nem fekszik le nekünk a tatamira csak úgy. Csak ha levisszük, de úgy, hogy ne sérüljön meg.

Ellentétes érdekek, ellentétes motívumok, szándékok és nézetek feszülnek egymásnak. Ennek e jele a kereszt, teljességszimbólum. Ellentétek feszülnek egymásnak, de a feszültséggel nem történik semmi. Ha megpróbálsz blokkolni egy shomen uchit (egy igazán megküldött vágást, nem az imitációt), az leviszi a hüvelykujjad. A tanto felhasítja a fejbőrt, a blokkolt yokomen uchitól hetekig fáj az alkarod. Azt el kell vezetni. Ez a kör, ami ugyancsak teljességszimbólum. A kettő közti különbséget az aikido világosan megmutatja: a keresztben az ellentétek nem oldódnak fel, a körben igen.

Yin és yang. Nincs yin yang nélkül, és nincs yang yin nélkül. A két ellentét pontosan ugyanakkora részt vesz ki az egészet szimbolizáló körből. Ugyanolyan fontosak. Yin a yangban, yang a yinben. Egymás nélkül nem léteznek. Yang az alkotó, az aktív, az energiát adó. Yin a passzív, az elnyelő, a megnyugtató. Aikidosok nagyon szívesen utalnak rá. De ha jól odafigyelsz, sokszor látni, hogy egyik része hiányzik sokak munkájából. A yang! Amit te durvának mondasz, az nem más, mint a yang yin nélkül. Amit ezen a fórumon varázslásnak mondanak az a yin yang nélkül. Amikor a 110 kg-jával nekem jön a társam, akkor az a yang. A konfliktus, a feszültség, az energia. Ezt kell elvezetni. Támadás nélkül (ímmel-ámmal vágás, pacsi kotai helyett, stb.) – és most yudansha szintről beszélek - nincs konfliktus, nincs energia, semmit sem kell csinálni. Nem kell semmihez sem kapcsolódni, semmihez sem alkalmazkodni. Nem kell aikido (kapcsolódás művészete, az energiával való harmonizálás útja, stb.). Ha ebbe blokkolsz, fennakadsz az uke-n (kotai), vagy letarolnak (jutai). Kitérsz, elvezeted, mindegy, de bevezeted a yin-t az egyenletbe. Innen jön a feszítés, billentés, atemi, stb. Ha ez nincs meg, vagy csak ímmel-ámmal csinálják, a ciklus újraindul. Az uke kontrázik, visszatámad, kiszabadul, stb. Ha jó a feszítés, stb., az a yang a yinben. A 110 kg-os emberünk (yudansháról beszélek, a mudanshákat hagyjuk ki belőle) attól fog lemenni , hogy belefordulok csípővel a kotegaeshibe. Ott a feszítés, ott a csípő minden energiájával, amit testtel bele tudok vinni. Ha az uke ellenáll, kórházba kerül. Ha belezuhan, az a yin a yangban, megússza sérülés nélkül.

Az uke tehát nem aktív együttműködő a technikában. „Csak” alkalmazkodik a saját, jól felfogott érdekében (hogy ne sérüljön meg). A tori az elején kitért (hogy a másik ne okozzon sérülést). Az egyensúly teljes. Amit én határozottnak mondtam, az a yang a yinben. Te ugyanezt durvának nevezted. Az nálam a yin nélküli yang. Ez a harmónia, a teljes egység, ami a yin-yang szimbólumhoz hasonlóan elvilsei a két ellentétes pólust anélkül, hogy azok zavarnák egymást. Ha a határozotttságot (yang a yinben) kivesszük az egyenletből (mert tévesen durvának vagy erőszakosnak nevezzük), akkor nincs igazi egyensúly. Az ellentétpár egyik fele hiányzik, mert nem akartunk vele foglalkozni. Elutasítottuk, féltünk tőle, undorítónak és elvetendőnek tartottuk.

Mit jelent az önmagunk felett aratott győzelem? Mit kell legyőznöm? Jogy C. G. Jung szavaival éljek, az árnyékomat. Mi van odalent? Harag, kisebbrendűségi érzés, csalódás, megvetés (magammal és másokkal szemben), félelem. Ezt egy jó uke, aki kihívás elé állít, elő tudja hozni edzésen. De nem úgy, hogy ímmel-ámmal támad. Az nem kihívás, nem kényszerít alkalmazkodásra. Ahhoz azonban, hogy az uke-hez alkalmazkodjak, először saját magammal van dolgom. Hogy is mondtad, menőző uke? Rám is mondták már sokszor: nem támadsz rendesen! miért tartasz be?! olyan merev vagy (fogás – kotai kísérlet), lazíts egy kicsit. Évekkel ezelőtt én is ezt mondtam az uke-imnek. Rosszul csinálják.

Biztos ez? Az uke-nek megmondjam, miként támadjon? Egy fiatal fiú egyszer úgy szúrt tantoval chudant, hogy mikor kitértem, kijjebb fordította a tantot, így eltalált. Nem szóltam neki. ÉN nem tudtam kitérni (rossz távolság, rossz időzítés). Ha jól tértem volna ki, ez nem jelent gondot. És valóban, akik engem megszóltak, nem tudták megcsinálni a technikát. Mondhatod, hogy miattam. De az uke-nak az elején csak az dolga, hogy támadjon. Az UKE-hez kell alkalmazkodni, és nem fordítva (yudanshákról van szó). Én is ugyanúgy szóltam anno az uke-knak, hogy támadjanak szabályosan. Mérges voltam, frusztrált, mert nem ment, de ahelyett, hogy beláttam volna, mást okoltam a saját hibámért. Ezt hozza elő egy jó/szemfüles uke. Mindazt, amit magadban utálsz. A következő szint a bosszú volt: ha te erősebben támadsz, nagyobbat fogsz kapni! A rejtett üzenet: támadj lassabban, mert úgy meg tudom csinálni. Ahelyett, hogy ezt mondtam volna: támadj lassabban, kérlek, mert ez nekem még túl gyors. Ez utóbbihoz az kell, hogy felismerjem saját elégtelenségemet, és ne utasítsam el magamtól avval, hogy másokat tartok elégtelennek. Ugyanígy volt az atemikkel. Féltem, hogy sérülést okozok (mint ahogyan sokan mások is félnek). Ekkor jött mindig a 110 kg-os senpai: vele muszáj volt jó atemit csinálni. Avval, hogy nem feküdt le azonnal, rákényszerített, hogy legyőzzem a félelmem. Méghozzá avva, hogy utána azonnal alkalmazkodott: jó ukemi. Addig hiányzott a yang a yinben. Egy jó uke előhozza mindazt, amit utálok magamban, és a sorozatosan ismételt technikákon át segít, hogy megismerjem ezt az oldalamat, elfogadjam a létét (az árnyék tartalmait nehéz elfogadni, mert el vannak fojtva vagy tagadás alatt állnak, stb.): ez is én vagyok. És dolgozzak vele. Onnantól tudtam azt mondani, hogy: „hmm, a támadás nem szabályos, de a kitérésem sem jó. Ez érdekes lesz, egy darabig nem szólok a kohai-nak, mert látszik, hogy TÉNYLEG el akar találni avval a tanto-val.” Onnantól tudtam azt mondani, hogy: „oké, az atemi kell a billentéshez, de akkor inkább a szegycsont csúcsát célzom meg, az nem okoz sérülést.” Onnantól tényleg az uke-re figyeltem, és nem arra, amit magamból kivetítek az uke-re.

Avval, hogy a működő technikát nem követelik meg tőlem, nem fejlődök semmit az égadta világon. És avval, hogy nem támadok rendesen (hogy is mondtad, nagyképűen, menőzve), nem segítek a torinak, hogy szembenézzen saját magával. Nem a technika kivitelezésében kell együttműködnöm (yudanshákról van szó). Ha uke-ként nem megyek arrébb, nem alkalmazkodom, próul járok. Ez a saját felelősségem, mert nem védtem a fejem, nem mentem arrébb. Max. kérem a torit, hogy lassítson, de nem fogom számonkénri a torit a saját hibámért. A torinak persze így is – úgy is lelkiismeretfurdalása lesz, de kettőn áll a vásár.

O-senseinek nehezen érthető az a mondata, hogy eggyé válik az univerzummal vagy eggyé válik az istenekkel. Azt tudtad-e, hogy a Selbst (mélmyag, C. G. Jung) megélése, és energiájának beengedése a tudatba nem megkülönböztethető az istenélménytől? A Selbst természeti jelenség, tehát megélése olyan, mintha az egész természettel válnánk együvé. A Selbsthez az út a személyes tudattalanon vezet, vagyis mindazon poklon át, ami saját elfeledett, utált és száműzött tulajdonságainkat is hordozza. Az uke-imtől ezért várom el, hogy velem szemben korrekten támadjanak: mert segítenek mindezt előhozni és megérteni. és igenis, azt fogom mondani a második alkalommal eljövő kohai-nak, hogy ha velem (de csakis akkor, ha velem, nehogy más kohai megsérüljön) feszítse meg azt a feszítést! Fél attól, hogy megsérülök? Nem mer határozott lenni? Talán a tatamin kívül sem mer kiállni magáért? Segítség neki az, ha nem kérem tőle számon a lehető legjobb technnikát, amit ki tud magából csikarni?

Nem az. Ezt arta le a kolléga a maga találó nyelvén: verejték és kemény munka nélkül született harcos. És nem vagyok hajlandó arra, hogy azt, akinek a fejlődését segítenem kell, vezetgetni a maga útján, hagyjam lubickolni abban az illúzióban, hogy létezik harmónia konfliktus nélkül. Az aikido azt tanítja hogy ’szeressük azt is, aki minket nem szeret’. Ahhoz azonban a saját „poklonkun” keresztül vezet az út.

Akkor hát mi van avval azzal a figyelmeztetéssel, hogy hiányzott a harmónia? AZ a harmónia hiányzott, amit a vizsgáztataó annak tartott. Legyen elég annyi, hogy azok a mesterek a MAKSZ-ben, akik olya sokat regéltek harmóniáról a szemináriumokon, Tamura sensei halálát követően szidták legjobban egymás felmenőit. Majdnem egy évig ment ez! Pedig pontosan tudták, hogy az Aikikai Honbu csak akkor küld új mestert, ha egység van az országban. És akkor, amikor az ország aikidokái érdekében szükség lett volna egységre, széthullott az egész, mert mindenki vezető akart lenni, de senki sem akat követővé válni. Élén azzal az emberrel, aki engem figyelmeztetett. Most mondhatjátok, hogy tiszteletlen vagyok. De akkor e mesterek mik a tanítványaik felé, hogy vizet prédikálnak, és bort isznak? Óriási csalódás volt, de figyelmeztetett, hogy a harmónia nem rózsaszín köd, a konfliktus fontosságát nem kendzőhetjük el. És talán a kollégák, akik „félreértik” azt, ami az aikidot aikidová teszi, ezt nálunk jobban tudják.

Leszögezem, mindez szubjektív: ez az én utam, az én felismeréseim és asszociációim eredménye. És az én módszerem arra, hogy másokat vezessek a saját útjukon. Mert nem tetszik, ahogy a harmóniát értelmezik egyesek. Talajvesztett, irreális. Miért? Mert a konfliktus fontosságát nem veszi figyelembe. Ahhoz, hogy el tudjuk kerülni, meg tudjuk oldani, ahhoz fel kell ismerni, és gyakorolni kell vele. És ez az, ami gyakran elmarad. Mondhátjátok, hogy félreértek valamit. De akkor hadd idézzem Ateszut:

„Ezek a te válaszaid, a te jelenlegi megértésedet tükrözik. „ Igaza van.

De ez rátok ugyanúgy igaz.

Ateszu nem vette figyelembe, hogy Aczél a „gyilkost” talán tágabb értelemben használja, mint ő (mivel Aczél még nem írt, így ezt most nem tudhatjuk biztosan). Te pedig a határozottat tekintetted egyenlőnek a durvával, amikor a kettő közt különbséget látok. De erre már nem kérdeztél rá. Nagyon jó, hogy ez a beszélgetés kulturált keretek között zajlik. De ez egy olyan vakfolt, amire nem árt figyelnünk, mert a másik megértése nélkül az együttműködés csak illúzió.

Jó éjt.